Még negyven napig volt tanítványaival a feltámadott Jézus Krisztus. Eső dolga volt összegyűjteni a halála hírére szétfutott tanítványait a Galileai tónál, és tanította nekik az Isten országára tartozó dolgokat. (Ap. Csel. 1,3).  E nélkül a negyven napos extra kurzus nélkül, aligha alakult volna meg az első keresztény egyház Jeruzsálemben Pünkösdkor, az "Ötvenes ünnepen", alig tíz nappal a kurzus befejezése és az Úr mennybemenetele után. Alig ha indulhattak volna missziói útra tanítványai a szélrózsa minden irányába megtéríteni a világot és megvetni az alapjait a felépülő világegyháznak.

De hol vannak Jézusnak e negyen nap alatt elmondott fontos tanításai? Elvesztek volna? Bizonyára nem. Nagy a valószínűsége annak, hogy ezek egy része megtalálható az úgynevezett  Gnosztikus Evangéliumokban, amelyeket véletlenül talált meg egy pásztorfiú Nag Hammadiban agyag amfórákba rejtve Judea pusztájának egyik barlangjában 1945-ben. Ezek között van Tamás, Fülöp, Júdás és Mária evangéliuma. Az őskeresztények még használták ezeket, azonban a II.Karthagói Zsinat Kr.u. 397-ben, melynek feladat volt a Szentírás kánonjának megállapítása, nem vette fel a gnosztikus evangéliumokat a szent iratok közé, azaz a Bibliába. Nagy a valószínűsége annak, hogy alapigénk Jézus Krisztusnak a negyen nap alatt elmondott tanításaiból való. Jézus ezekben csodatevő erőt ígér követőinek. Lássuk ennek üzeneteit!

Elsőször is azt ígéri Jézus, hogy az övéi ördögöket űznek. A mai ember azonban nem hisz az ördögökben.  Úgy véli, hogy naív, tudománytalan és babonás dolog ez. Van azonban Gonoszság, s ez igazában véve ördögi. Elég szétnézni a világban, hogy a gonoszság jelenlétét észerevegyük, hogy az ember-embertársának sokszor lesz "farkasa".  A társadalom amelyben élünk oly' sokszor lesz kizsákmányoló, ellehetetlenítő és életeket tönkretevő. A világ tele van terrorizmussal, kicsi és nagv háborúkkal, s ma már felrémlik a képe egy olyan végső világháborúnak, amely nemcsak az ellenséget, de önmagát is elpusztítja, s utána már alig ha marad élhető élet  a bolygónkon.

Az ördög a gonoszság megszemélyesítője, és örök szimbóluma volt és marad.
Akik hisznek – mondja Jézus – azok megtisztulnak. Az övéinek meg kell tisztulniuk minden ördögi vonástól, gonoszságtól. A keresztényeknek egzorcizálni nem másokat kell, hanem elsősorban magukat! Ki kell űzni magukból a belső gonosz, lehúzó, kísértő, megfertőző gondolatokat, kívánságokat és erőket. Az ember  kétarcú, mint Jánusz, a római kapuk-istene volt, aki figyelte a bejövőket és a kimenőket. Az ember egyik arca angyali, a másik sátáni. A sátánit elrejtik, és az angyalit mutatják, ám de a sátáni arcvonások, amint tudnak a felszínre törnek beszédben, akaratban és cselekedetben. Ezek aztán mindent tönkretesznek és lerombolnak, s maradnak utánuk az elrontott kapcsolatok, a széthulló házasságok és a szétvert családok: kiábrándult, megrabolt, összetört és csalódott életek – megannyi tragédiák.

Hányan vannak ilyenek életútad mentén? Jézus téged is megtisztíthat, ha elfogadod Őt mesterednek, ha valóban követője leszel! Vele járva lehetsz valóban tiszta lelkű ember, akinek élete-példája  másokat is tisztíthat!

A világban harc folyik Isten és a Sátán, az igazság és a hamisság, a jó és a rossz, a tisztaság és a bűn között, s a harcmező az emberi lélek. Mindenkinek állást kell foglalni, hogy melyik oldalon áll. Ez határozza meg, hogy kinek milyen hatása van a családjára, a környezetére és a világra.

 Legyünk harcosai az igazságnak, a tisztaságak és a szentségnek!
Jézus azt ígéri, hogy az Ő követői új nyelveken szólnak.  A nyelv kifejezője annak a léleknek, amely bennünk van. "A szívnek teljességéből szól a száj" mondja a Biblia (Máté 12:35).  Manapság az emberek sokszor felelőtlenül beszélnek. Ezeknél az embereknél a szabadság szabadossággá változott, s nem számít nekik, hogy az ajkukról legördült szavak fájdalmat és sebeket okoznak, tüskéket hintenek, haragot, háborúságot és vihart kavarnak.  Ezek nem törődnek szavaik akusztikájával, azaz, hogy milyen visszhangot, hatást váltanak ki. Vannak emberek, akik előbb beszélnek, s utána gondolkodnak csak – ami sok esetben késő. A keresztény ember vigyáz szavaira. Meggondolja azokat mielőtt kiejtené, hogy milyen hatása lesz, mit művel, s mit visz véghez. Az Igén szűri át szavait, mielőtt kimondaná. Új nyelveken szólni nem az eksztázisban felajzottan, értelmetlen, összefüggéstelen szavak kiejtését jelenti, de más nyelveken megszólalni, mint amit a világ hitetlen fiai szólnak – ahogy Jézus szólt: segítően, épitően, szelíden! Egy hasznos tanács: Gondold meg, vajon Jézus elmondaná azt, amit te?

Jézus azt is ígéri övéinek, hogy kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, meg nem árt nekik. A kígyó a kísértés szimbóluma a Bibliában, a halálos ital pedig a bűné. Azt jelenti ez, hogy sem a kísértés nem árthat a hívő embernek, sem a bűn, abban az értelemben, mint ahogy az halálos jelentőségű a hitetlen embereknél. Jézus megkísértésének története illusztrálja ezt (Máté 4,1-11). Jézus három igen egziszetenciális módon kísértetett meg, de egyikben sem bukott el, hanem  a kísértéseket visszaverve, azokból lélekben megerősödve jött ki.

 Mi emberek szüntelenül kísértéseknek vagyunk kitéve, azok között élünk állandóan. Mérgezett gondolatok, rosszra vivő kívánságok és látszólag "jobb" megoldásokat kínáló kísértések kereszttüzében állunk. Mégis, Krisztussal járva mind ezek nem árthatnak nekünk, hanem ártalmatlanul lepereghetnek rólunk, ha megtanuljuk és alkalmazzuk azt, amit Jézus tett. Nevezetesen, a kísértő gondolatokkal szemben Isten Igéjét kell állítani és legyőzni azokat. Ám ehhez tudnunk kell Isten Igéit, hogy azt mondhassuk mint Jézus, hogy "viszont meg van írva…!"(v.7). Mind ebben Jézus a kísértés és bűn feletti győzelem kulcsát ajánlja övéinek. A nagy kérdés az, hogy élünk-e vele?

Végül Jézus azt ígéri övéinek, ha betegekre vetik kezeiket, azok meggyógyulnak. Azt jelenti ez, hogy a keresztény ember gyógyító ember. Kétféle ember van a világon: sebző, sebeket ejtő és gyógyító, sebeket kötöző. A világ tele van sebeket vágó emberekkel, akik sebeket adnak és sebeket kapnak. Nem hiába mondja a közmomondás: az élet harc!  A keresztény embernek gyógyító-kezű embernek kellene lennie! Jaj, mennyire nem vagyunk azok! Vajon nem sebezünk-e a családunkban, a rokonságunkban, közösségeinkben, sőt gyülekezetünkben éppen azokat, akiket szeretnünk kellene? Az egyház nem lehet az a hely, ahol sebeket ejtenek, hanem ahol sebeket, amelyeket az élet vágott – gyógyítanak. A keresztény ember akkor lesz méltó nevére, ha kezei nem sebeznek, hanem sebeket kötöznek, gyógyítanak és a fájdalom könnyeit törölik.

Igénk azzal kezdődött: "Azokat pedig akik hiszenk ilyen jelek követi

Befejezésül hadd kérdezzen meg, hogy milyen jelei vannak hitednek? Ahol hit van, ott annak jelei is jelen kell legyenek. A jó hír az, hogy lehetnek, ha valaki a Mestert igazán követi!