Ez a megállapítás  első látásra nem mond valami sokat. Hiszen ehez hasonlót már Canterbury Anzelm (1033-1109) mondott aki azzal érvelt, hogy Istennél nagyobbat nem tudunk elgondolni. Így Isten mint a legnagysbbn syükségszerűen létezik, amit Ontológiai Istenérvében fejtett ki.  G. Wilhelm Leibniz (1646-1716) német filozófus is fejleszhtett egy istenérvet. Nevezetesen azt állitotta, hogy a létező világok között a miénk a legjobbb. Formája, törvényei, rendje, szépsége és csodái mind egy Teremtő Istenre mutat. Ez a megállapítás a kozmológiai Istenérvkénért ismert. Gyengéje mindkettőnek az, hogy àpriori, azaz nem tapasztalati,  hanem csupán gondolati úton  jöttek létre. A Brit tudósoknak a tétele azért új, jelentős és fontos, mert ez àposteriori azaz tapasztalati, vagyis megfelelő műszerek használata, segítsége révén jött létre.

Előbb vegyük szemügyre azt az állitást, hogy egy Intelligencia áll a világegyetem mögött. Ez a megállapitás egyrészt üdvözlendő. Nevezetesen az hogy ennek megállaptiására empirikus, azaz tudományos eszközök segítségével jutottak el. Ami a tudományos világban először történt meg. Másrészt a megállapitásnak vannak tökéletességi hiátusai.  Éppen így vagyunk  például a  szeretettel is ami csak akkor van amikor tettekben megjelenik.  Intelligencia per se – magában sem létezik, ez csak egy idea, vagv absztrakció. Ez mindig  csak a legfejlettebb  lényen az ember által jelenhet meg. Transcendentális vonatkozásban hiányik belőle  az Idő és az Energia – amin és ami által megjelenhet..  

Mai nyugati világunkban a kereszténység meggyengülése és az attól való elfordulás egyre erőteljesebben jelentkezik. Következménye a templomlátogatások drasztikus csökkenése, sőt templomok bezárása és eladása. Ezekkel együtt a vallási és erkölcsi normák megvetése, szkepticizms és ateizmus lett a társadalom életfilozófiája, materializmus és hedonizmus az egyén életelve. A kétezeréves kereszténység fokozott eltűnését tapasztaljuk. Filozófusok és ideológusok lázasan keresik a tökéletes világrendszert de ezek eddig csak az "Istennélküli világ" régi-új eszményéig jutottak el. Ezzel próbálkoznak a Francia Forradalom óta (1789),  de csak halálos ideológiákat hoztak  mint amilyen a fasizmus és a kommunizmus volt, melyek két rettenetes világháborúba taszították az emberiséget. Most meg a harmadik felé tántorgunk, miközben helyi háboruk és terrorista veszedelem között élünk. Ráadásul a globalizmust eröltetik rank mint megváltó ideológiát és a kozmopolitizmust mint filozófiát.  Mndezek hitetleséget, keresztényellenességet hirdetnek és terjesztenek. Teológusok is  keresik a megoldást, de eddigelé ezt nem találták meg,  mert ők is  mint a filozófusok régi bevált módszereket igyekeznek alkalmazni de elfelejtik, hogy ami elvétve dolgozott a multban nem biztos, hogy a mai Sits im Leben-ben is dolgozni fog. 

Az egyházakat nevetve elhagyó tömegek elfelejtik, hogy a vallásnak van egy társadalmat megőrző ereje amit as klasszikus teológia "Usus legis politicus"-nak nevez azaz a társadalom megtartójának. Hogy értsük ezt lássuk Mózest aki népét kihozta az Egyiptomi rabszolgaságból, Első dolga volt, hogy a Tizparancsolat isteni törvényét adja nékik. Ezáltal  a menekülő sokaságot néppé szervezte és megtartotta a jövő számára mind a mai napig! E tétel forditottjs is igaz. Amely nép elveti az isteni törvényeket az előbb-utóbb elpusztul vagy jólétében  ellustúl vagy szegénysége miatt elerőtlenűl.

Az elmúlt ezeregyszáz esztendőben keresztény vallásunk fogta népüket össze és tsrtotta meg jóban és rosszban, nemzeti tragédiákban. Ha a mai nemzedék üresen hagyja templomait, lassan majd üresen maradnak falvaik és városaik és végűl az ország.  A vallás nemcsak magánügy – amit ateista ideológiák hirdetnek – hanem a nemzeti megmradásnak egzisztenciális ügye!          
A fentebb elmondottak jelentősége abban van, hogy míg  az àpriori, és az àposteriori módok külün-külön erőtlen, gyenge és kifogásolhatóak, addig együtt a korunkban megrendűlt Isten-képet állítanák helyre. Erről az alapról lehetne releváns és plauzibilis teológiát felépíteni a magyar  és a válságban  levő  nyugati kereszténységünk mélyebbé, igazabbá és élőbbé  tételére.