Ez a nap nem születése:  970-975 között,  Esztergomban, vagy halála: 1038, augusztus 15 napja, mégcsak nem is szenté avatásáé: 1083, augusztus 16, hanem relikviáinak Budára szállitása napja: augusztus 20.  A hagyomány szerint a korábbi dátumok augusztus 20-ba egyesültek. Szent Istvánban a magyar nemzet első keresztény királyát és a modern Magyarország megalapítóját látjuk, imerjük el és tiszteljük.  Az az alap  amelyet Szent István az  896 körül a Kárpát Medencét visszafoglaló és ott megtelepedett magyar és csatlakozott törzseknek adott szilárdnak bizonyult amely megtartotta az államot és a nemzetet történelme 1100 vérzivataros esztendején át s jó okunk van arra, hogy megfogja tartani a jövőben is.

Szent István királyunk nagysága legalább három megvalósitott tervéből látszik leginkább.

Az első az, hogy a magyar és csatlakozott törzseket sikerült állandó jelleggel letelepíteni a Kárpát medencében, ahol ez korábbi rokon nagy népeknek nem sikerült, mint amilyenek voltak a Szkíták, Hunok és az Avarok.  Igaz, hogy ezeknek fennmaradt maradványai örömmel üdvözölték a magyarok bejövetelét/visszajövetelét, hiszen alapjában véve közös nyelvet is beszéltek s ahol lehetett segítettek.

A második az, hogy Szent István királyságát nyugati mintára rendezte be. Jól ismerhette kora történelmét, úgy az ázsiait, mint az európait. Tudta, hogy a keleti szteppék pásztor népei 3-4 nemzedék után már nem képes megmaradni szűkké vált szállás-területein s rendszerint nyugat fele kénytelenek terjeszkedni, ahol előbb-utóbb felmorzsolódva eltüntek, mert nyugatnak nem kellettek sem erkölcsi, sem hitbeli, sem pedig nyelvük és szokásaik miatt.  Élénken élhetett emlékezetében a 907-es Pozsonyi csata, melyben 100 ezer nyugati fegyveres célja volt: "Ugros eliminandos esse! – kiírtani a magyarokat!  Bár egyik ükkapja Árpád s két fia ott esett el – de a nemzet megmenekült.  Jól tudta, hogy csak egy időre! Tehát nyugatosodni kell – vonta le a király a tanulságot.  Előmozdította hát a földművelést, a magántulajdon védelmét, megszervezte a vármegyerendszert, s állandó hadsereget állított fel. Befejezte a nép kereszténnyé tételét; előmozdította a termplomok, monostorok építését, a püspökségek és érsekség szervezését, a tized bevezetését. A magyarságot a nyugati kereszténységhez csatolta. A király tudta jól a kereszténységnek úgy vallási, mint politikai értékét. Azt, hogy a keresztény hit spirituális malter, amely az egyedi embereket láthatatlan kötelékkel fogja egybe egy erős és egészséges nemzetté! Bár lehettünk volna bizánci-keleti keresztényekké is. Talán úgy jártunk volna mint az egykor a nagy bolgárok, akik azt vették fel, s lassan elveszették ősi nyelvüket, s ezzel eredeti önmagukat.

A harmadik az, hogy Szent István nyitottá tette az országot külföldi hatások előtt. Ugyanakkor megvédte Magyarországot az idegen hódítóktól. Úgy gondolhatta, hogy idegen befolyások, idegen népcsoportok befogadása, ezeknek jelenléte és hatása nem okozhat  nagy veszedelmet a magyarságra és országára – ameddig magyar király űl a trónon. Hiszen tuda a vérszerődésbeli esküt, hogy Árpád utódjaiból választanak uralkodókat! Intelmeiben nem véletlenűl helyezett nagy súlyt a királyfiak nevelésée!  Amikor idegen uralkodók jöttek – az addigi előny hoszabb távon az oszág és magyarság veszedelmére fordult, mely Trianonban csúcsosodott ki: Magyarországot a korábban befogadott és rátelepített  idegen népek tépték szét!

Augusztus 20 üzenete ma az, hogy vissza a Szent Király alapvető eszméihez, vagyis a széthulló magyarságot kereszténnyé, erőssé és összetartozóvá kell ismét tenni!

Edmonton, 2020 augusztus 20.