Magyar Krónika
Böjt: régies szokás vagy örök igény?
Magyar Krónika 2022. 03. 27. gondolatokSakona Réka
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
TEKNŐSBÉKAA teknősbéka igen hosszú életű állat, egy teknősbéka élete hosszúságban kitesz annyit, mint tíz ember élete. Persze, ez a teknősbékaélet amilyen hosszú, olyan keskeny szélességben, tehát messze mögötte marad akár egy magyar gróf vagy lánckereskedő életének is.
hirdetés
Klikk ide
Ma van hamvazószerda, kezdetét veszi a nagyböjt. Ez az időszak a középkor embere számára a legszigorúbban vett aszkézis ideje lehetett: a zsákruhás, mezítlábas bűnbánók fejét hamvazószerdán a püspök megszórta hamuval, majd rituálisan kiűzte őket a templomból, nagycsütörtökig csak a kapujában állhattak meg, míg vétkeikért a penitenciát lerótták.
Később alázatosságuk jeleként többen kérték a hamvazás rítusát olyanok is, akik nem voltak nyilvános bűnbánók, és végül általánosan elterjedt gyakorlattá vált a nagyböjt kezdetén.
 
A középkor embere számára ez az időszak a farsang ellentétét is jelentette.

A farsangot jól szabályozott világ szülte, rögzült társadalmi osztályokkal és erős külső-belső kontrollal, amely élesen reagált minden kihágásra, de már a frivolra, az érzékien élettelire is. Az erkölcs nem csak szólam volt, hanem belső rend, amely felett őrt állt a túlvilági élet féltése.

A farsang pedig az az idő volt, amikor senki nem féltette a lelkét. Más szabályok léptek életbe, kereszténység előtti szabályok, a káosz logikája.
A mértékletességet felváltotta az eszem-iszom, a szemérmet a teljes szabadosság, a hatalmi hierarchiát a mindennemű rendszerek durva kifigurázása. Mindjárt itt a böjt, úgyhogy mindenki a húsnak hódol, amíg lehet, a test élvezeteinek, minden visszafogottságtól mentesen ünneplik a termékenységet (eredetileg a kiszebáb is erős nemi jelleggel bírt), a bomlásra ítélt, halandó hús vidám pillanatnyiságát. Egész Európában általánosak voltak a pazarló lakomák, a felvonulások, versengések, a pajzán, sokszor szinte értelmetlen rigmusok kántálása, a tánc, amelybe belefért a zaklatás is. Csíkménaságon húshagyókedden a falu fiataljai beharangozás előtt a templom körül az ősök sírja fölött táncoltak, majd mise után a papot hazakísérték, és a táncot a pap udvarán folytatták – mintha egyszerre képeznék le az élet-halál ciklust, és hívnák meg bele az egyházat is. Konc király és Cibere vajda változó fölénnyel küzdött egymással, hogy aztán farsang végére Cibere vajda végképp felülkerekedjen.

Nem mindenki szerepel, de mindenki benne van: A karnevált nem nézik, hanem élik, méghozzá mindenki, mert a karnevál – eszméjéből következően – össznépi – írja Mihail Bahtyin. – Amíg a karnevál tart, senkinek nem lehet más élete, mint a karneválbeli. Nem lehet kilépni belőle, mert nincsenek térbeli határai. Amíg tart, addig csak a törvényei szerint lehet élni, addig csak a karneváli szabadság törvényei érvényesek. A karnevál egyetemes, az egész világ különleges állapota, a világ újjászületése és megújulása, amelynek mindenki részese.

Közel sem véletlen, hogy a farsang a böjt előtt van. A karnevál logikája szerint a káoszba süllyedés szükséges a szellem újjászületéséhez. A húsról lemondó ember a test időlegességét veti le, hitet téve az isteni eredetű rend mellett. A közösségbe olvadást felváltja a belső világra való koncentrálás: megvizsgálni magunkat az isteni kinyilatkoztatás tükrében, hogy az ő fényében rendezzük újra az életünket.

Ez a folyamatosság mára megszakadt, és talán joggal hiányzik. Igaz ugyan, hogy korunkban talán már a hétköznapi élet is sok ponton közelít a farsanghoz: gyors, kaotikus és kifordult. Az testi jólét sokkal többek számára alapvető, mint akkoriban volt, nem kell hozzá farsang, hogy érezzük a test eltelítődésének határtalanságát. De megtapasztaljuk-e még az ellentétét is?

Spirituális körökben a böjt a szellem megtisztításának ismert eszköze. Rég levont tanulság, hogy az ételeink erőteljesen hatnak a szellemi és érzelmi életünkre („az vagy, amit megeszel”); innen nézve félelmetes, milyen gépileg előállított, adalékokkal dúsított anyagokból építjük fel lelkünk matériáját. A keresztény hagyománynak szerves része a böjt, kár lenne elfelejtenünk! Jelenti a hús elhagyását (ami ökológiai szempontból is hasznos), de többet is: némi önmegfigyeléssel kideríthetjük, melyik anyagok azok, amelyek elvesznek belőlünk ahelyett, hogy építenének. Az étellel való telítődés helyett eltelhetünk Istennel. Ugyanilyen elven hirdethetünk magunknak netböjtöt, tévéböjtöt, munkaböjtöt is. A cél nem az önsanyargatás, a böjtnek nincs köze az önutálathoz. Inkább az életünk területeinek átcsoportosításáról van szó: mi az, aminek túl nagy teret adok, pedig nem érdemel annyit, és mi az, aminek elvben mindig többet szánok, de a megvalósításig nem jutok el? A fenti mondást ki is szélesíthetjük: mindaz vagy, amit megeszel, szellemileg, lelkileg; amit etetsz magadban, az nő nagyra. Isten hol áll a rangsorban? A „holnap majd…” vagy a „ma mindenképp…” kategóriába esik?
A halál a középkorban a mindennapok része volt: sírok közt üldögéltek, csontokból raktak templomot, és a kivégzések jelentették az egyik fő szórakozást. Hol háború, hol járvány tizedelte a népességet; a „memento mori” eszméjének megélése nem jelenthetett nagy kihívást. A népdal így mondja: „Midőn ágynak adom a testemet,/ Deszka közé zárom életemet,/ Hosszas álom érheti szememet,/ A kakasszó hozhatja végemet.” A halálra emlékezés sokszor nagy segítség, hogy jobban lássuk az életünket. Ha ebben a percben ér véget, mit viszek magammal? Sem a fiatalságom, sem a szépségem, sem a cifra ruhákat, sem a hatalmam – emlékeztetnek újra meg újra a középkor haláltáncai. Csakis a lelkem aktuális gazdagságát vagy szegénységét.

Világszerte 360 millió(!) testvérünk szenved üldöztetést Jézusért. Először a vírus, most pedig a háború közelsége hozhatta hozzánk is közelebb a végre nézés gondolatát: itt, a mi szomszédságunkban történik. Talán ott is vagyunk, aktívan segítséget nyújtunk azoknak, akik elszenvedik, akiknek a férjei nem tagadhatják meg a frontszolgálatot. Ferenc pápa kéri, hogy ma különösen szenteljük magunkat a böjtnek és az imának, kérjük a békét Istentől.
„A béke egy mosollyal kezdődik” – mondta Teréz anya. Egyszerű szavai mögött nagy tanulság áll: nem teremthet békét, akinek a lelkében nincs. Minden pozitív változás saját magunkban kezdődik el, a böjt és ima önszembesítő valóságában.