Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele vagy másképp: Úrjövet. A keresztények számára szent várakozási időszak ez a Megváltó érkezése előtt, tulajdonképpen az arra való méltó felkészülés ideje. Azért kell várakozni négy héten át, hogy a karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.

Mi is az advent?
Az advent ideje általában a karácsony napját, azaz december 25-ét megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Maga a karácsonyi ünnepkör advent első napjával - vagyis a mai nappal - kezdődik és vízkeresztig, január 6-ig tart. Szent VII. Gergely pápa, a középkor egyik meghatározó alakja, négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. A katolikus egyházban az advent liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Az adventi lelki felkészülés időszakára III. Ince pápa - Szent Ferenc kortársa - rendelte el a lila miseruha használatát. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik, e nap liturgikus színe legtöbb helyen a rózsaszín.

Advent első vasárnapja pedig, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Az egyházi év az adventi idővel kezdődik, de itt azért hadd tegyünk egy megjegyzést. Nyugaton csak a XIII. században vált szokássá, hogy advent első vasárnapját az egyházi év kezdetének tekintsék, a görögkeleti egyházban az egyházi év szeptember elejével kezdődik. A miértről később még szó lesz.

A felkészülés ideje
Az adventnek, ennek a karácsonyt előkészítő időszaknak a kapcsolódó ünnepe tehát a várva várt karácsony. Az pedig igencsak helyén való és illő, hogy egy ilyen nagy ünnepnek előkészületi ideje legyen, nem igaz? Végül is ne feledjük, hogy nemcsak a keresztény közösség, hanem minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre fel kell készülni. Az ókorban például az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, lakhelyünket, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni, illően felöltöztetni. Így van ez húsvét előtt is, ezért alakult ki a negyvennapos böjti időszak.

A születés ünnepénél sincs ez másként, más kérdés, hogy az események Keleten és Nyugaton különbözőképpen alakultak még az előkészület idejét illetően is. Bár Kelet átvette Rómától a december 25-i ünnepet, az ünnepi időszak csúcspontjának mégis január 6-át, az epifániát - vízkereszt napjának egyházi neve, görög eredetű szó, jelentése megjelenés, jelenlét, a keresztények számára Jézus Krisztus megváltóként való megtestesülését, illetve újra eljövetelét jelenti - tekintette. Ennek az „elcsúszásnak” pedig egészen egyszerű a magyarázata. A Gergely-féle naptárreformot követően az időpontok eltolódtak. A görögkeleti egyházak a Julián-naptárt tartották meg úgy, hogy ott a karácsony és az epifánia a nyugatiak ünnepeinek időpontjához képest tizenhárom nappal későbbre esnek. A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve és ehhez igazodva a görögkatolikus egyházban a karácsonyt is negyvennapos adventi bűnbánati előkészületi időszak előzi meg, ezért a görögkatolikus híveknél az advent kezdete korábbra is esik, mint a római katolikusoknál.

Visszatérve január 6-ára, ez a nap volt és maradt is Krisztus eljövetelének igazi nagy napja. Keleten a születés ünnepe, december 25-e az előkészületi idő része volt, mely már november közepe körül elkezdődött a már említett böjtöléssel. A mai fogalmaink szerinti adventi - népiesen: kisböjti - idő csak Nyugaton alakult ki: a központi dátum december 25-e volt, s ezt előzte meg egy olyan időszak, amely hétről hétre közelebb vitt a nagy eseményhez. Az erre vonatkozó legrégebbi adatok Galileából származnak, az V. századból. Már azokból is kitűnik, hogy az adventi előkészület a böjti időszak mintáját követte, hogy kezdetben, ahogyan az is, ez is hat hétig tartott. Ám amikor Róma ezt a szokást a VI. században átvette, a hat hetet rögtön négyre rövidítette. Tehát az adventi idő négy teljes hét.

Távol és mégis közel
A latin „adventus” szó azt jelenti: (meg)érkezés, közeledés. Jelentésében közel áll a görög epifaneiáéhoz, aminek a jelentése: megjelenés, csakhogy az „advent” jobban kifejezésre juttatja az időszak várakozás jellegét: ami felénk jön/tart, meg-érkezés. Ez az az időszak, amikor Krisztus hozzánk megérkezik. A gondolat már ősidőktől fogva az érkező király képzetét idézte. Advent első vasárnapján, azaz a karácsonyt megelőző negyedik vasárnapon általában a 24. zsoltárt énekelték. „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!” Egy VII. századi jegyzék, amely a liturgiai olvasmányokat sorolta fel, erre a napra a Jézus jeruzsálemi bevonulásáról szóló történetet írta elő. Noha a történet virágvasárnapi, tartalma alapján jól illik az adventhez is: „Íme királyod jön hozzád...”, „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében!”

Krisztus az idők végezetén is eljön
Az advent tehát Krisztusról szól, az Eljövendőről, ám kettős értelemben. Egyrészt, hogy nemsokára, karácsonykor az Eljövendő valósággal megérkezik. Másrészt azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy Krisztus jövetelére még várni kell. Évszázadokon át úgy várták a keresztények, mint aki majd eljön, vagyis „visszajön” az idők végezetén, hogy teljességre juttassa messiási uralmát. A már beteljesedett (vagy nemsokára megvalósuló) és a még ezután beteljesedő várakozás közötti feszültség már a korai időktől az adventi időszak jellegzetessége. Egy ígéret beteljesedése, ahogyan a Bibliában, úgy itt is, most is, nemhogy megszüntetné a várakozást, hanem még fokozza is azt. A közeli, a tulajdonképpen már beteljesedett adventi várakozás - azaz, hogy mindjárt itt van a karácsony, amikor Krisztus eljövetelét ünnepeljük -, csak még bizonyosabbá teszi a másikat, a távolit.

A távoli és közeli várakozás közötti feszültség szinte kitapintható az adventi vasárnapok újszövetségi olvasmányaiból is. Itt viszont az Isten országa eljövetelének fenséges víziója kerül előtérbe.

A négy vasárnap üzenete
Manapság advent első vasárnapján ritkán hangzik el a jeruzsálemi bevonulás története, ahelyett inkább a szinoptikus evangéliumok alapján Jézusnak az „utolsó dolgokról” szóló beszédeiből - amiket földi élete vége felé mondott hallgatói előtt - hallhatók részletek. A beszédek központi alakja az Emberfia, aki hamarosan eljön, hogy megítélje a világot, és megalapítsa Isten országát. Jézus rámutatott arra a szoros kapcsolatra, amely a várakozás és a vigyázás, az állandó készenlét között van: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok..”

A két következő adventi vasárnapon Keresztelő Szent János története kerül előtérbe. Amikor azt kérdezték tőle, hogy vajon ő-e a Messiás, akire várnak („Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”), János azt felelte, hogy ő csak előfutár, aki a Messiás előtt érkezett. Ő volt a hírnök, aki bejelentette Jézus eljövetelét: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”

Advent negyedik vasárnapján általában olyan történetek hangzanak el, amelyek a figyelmet Jézus küszöbön álló születésére irányítják. Például az, amelyikből kiderül, hogyan adta tudtul az angyal Máriának Jézus születését, vagy az, amely Mária Erzsébetnél tett látogatásáról számol be, amikor Erzsébet Keresztelő Szent Jánossal várandós. Az advent igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a középkori hazai liturgiából maradt hajnali mise vagy angyali mise, a régieknek aranyos mise, liturgikus szóval roráté adja meg. Ez a legjellegzetesebb adventi liturgia, amely nevét a latin miseének kezdő soráról (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) kapta. Az egyházban a rorátéknak csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén vannak ma is élő hagyományai. Magyarországon kívül Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban él e szép szokás, az adventi készület talán legszebb formája.

Mindent összevetve az advent, a maga magasztos várakozásával, amellett, hogy a karácsony előkészületi ideje, a legnépszerűbb keresztény ünnepnek tekinthető. Karácsony közeledtével ez az időszak szimbolikus tartalommal telítődik meg, amit a gyertyagyújtás szokása csak erősít. Az egymást követő adventi vasárnapokon újabb és újabb gyertyát gyújtanak, gyújtunk meg. Nemcsak a templomokban, nagyon sok családi asztalon is.

A keresztény ember számára pedig az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben próbáljunk meg tényleg a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszoltságából visszavenni. A keresztény embernek ugyanis az advent nagy ajándék: ilyenkor megpróbálhat valóban elcsendesedni és önvizsgálatot tartani.

Mert az advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka. Nap mint nap fel kell tennünk tehát a kérdést magunknak - igen ez ilyen bensőséges: ki-ki saját magának -, hogy kinek az eljövetelére várunk? Ahogyan sokunknak talán az sem elhanyagolható gondolat ilyenkor: egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk valaki, aki meg akarja újítani az életünket?