Egybeesik idén a húsvét, a zsidó pészach és az iszlám szent hónapja, a ramadán. A Szentföldön – mindhárom vallás szent földjén – sajnos most sincs teljes béke, az utóbbi hónapokban a feszült, sorozatos tömegtüntetésekkel kísért izraeli belpolitikai helyzet is érezteti hatását. Izraeliek és palesztinok ellenségeskedését a maroknyi jeruzsálemi keresztény közösség is megsínyli.  Szélsőségesek Jézus-szobrot rongáltak meg a Megkorbácsolás templománál, ahol Jézus kétezer éve magára vette a keresztet. Sírokat is megrongáltak, Názáretben keresztény iskolákat és rendházakat támadtak meg.

Európában legalább ebből a szempontból béke van – ha keleti szomszédságunkban nincs is. De vajon meddig lesz? Meddig élünk békében mi, a három nagy monoteista vallás európai hívei? Rási, a középkor legnagyobb zsidó vallástudósa ránk maradt irataiból némi betekintést kapunk abba, hogyan éltek egymás mellett csaknem ezer évvel ezelőtt keresztények és zsidók a mai Franciaország területén. Rási egy helyütt említi, hogy felesége érte küldetett a zsinagógába, mert pészach nyolcadik napján tojást és süteményt kaptak ajándékba egy nem zsidó szomszédjuktól. Azt is megtudjuk, a baráti kóstolóval érkezett keresztény tisztában volt azzal, hogy a zsidók az ő húsvétjukon – e közkeletű elnevezés pontatlan ugyan, de ne most keressük a kákán a csomót – csak kovásztalan tésztát fogyasztanak. 

Ugyanakkor értesülünk zsidók és keresztények közötti bizalmatlanságról, ellenségeskedésről is. Rási bálványimádásnak tartotta a keresztény rítusokat, a később róla elnevezett wormsi zsinagógát pedig – ahol fiatalon tanult – hazatérő keresztes lovagok még az ő életében lerombolták, miközben véres pogromot rendeztek a Rajna-vidéki városban. (A fennállása során többször helyreállított wormsi épület elleni támadások sajnálatosan jól példázzák az európai antiszemitizmus egyes szakaszait: a középkori vallási türelmetlenséget, a náci zsidóellenességet, a közelmúlt egy gyújtogatása pedig az anticionizmust.)

Mindezt most azért gondoltuk végig húsvét és pészach apropóján, mert ismerősi körben valamiért ismét futott egy kört a Paidea elnevezésű svédországi zsidó továbbképző központ alapítója, Barbara Lerner Spectre amerikai–izraeli filozófiatörténész évekkel ezelőtti megfogalmazása. Ennek lényege: 

Európa multikulturális átalakulása nemcsak elkerülhetetlen, de kívánatos is, és ebben a zsidóságnak vezető szerepet kell játszania.

 Jézus Mária! – mondja erre a keresztény. A multikulti álomnak beállított Svédországban – amely persze inkább rémálom: az Európán kívüli bevándorlók tömeges beengedése nyomán ugrásszerűen megnőtt a bűnözés – a zsidók biztonságérzete egyértelműen elmarad a nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek tartott magyarországi szint mögött az Európai Zsidó Szövetség tavalyi felmérése szerint. A szabad zsidó vallásgyakorlás biztosításában pedig Svédország a legalsó polcra került ebben a felmérésben, miután tiltja a kóser vágást, és ha nem is tiltja, de korlátozza a fiú újszülöttek körülmetélését.

Mindkettőn lehet persze – modern alapon – vitatkozni, de valóban ez lenne a nagy zsidó multikulti dolce vita, Spectre asszony? Nem figyelt volna a hittanórán, amikor a rabbi arról beszélt: maga Mózes is kiváltotta a Mindenható haragját, amikor ellazsálta fia körülmetélését (Kivonulás 4,24-26), és – elvégre minden sikeres férfi mögött áll egy erős asszony – Cipórának kellett közbelépnie? Tegyük hozzá, a kis műtétet régen pattintott kővel végezték – ehhez mit szólna ma a svéd orvosi kamara?

Az alig több mint egymilliós, demográfiailag stagnáló európai zsidóság a kontinens összlakosságának jelentéktelen részét teszi ki. 

Az Európai Unión belül Franciaországot, Németországot és hazánkat leszámítva sehol nem él ötvenezresnél nagyobb lélekszámú zsidó közösség.

A 10,5 milliós Svédországban mintegy húszezren vannak, és semmi jele nincs annak, hogy majd többen lesznek. A Pew Kutatóközpont előrejelzése szerint ugyanakkor Svédország lehet az az uniós ország, ahol a muszlimok aránya 2050-re az egyes számú forgatókönyv esetén 11,1 százalék (ami már most is több mint egymillió muszlimot jelentene), a kettes számú esetén 20,5 százalék, a hármas számú esetén pedig 30,6 százalék lenne. Ilyen felekezeti arányok mellett, és azt tekintve, hogy az európai muszlim antiszemitizmus behozza a közel-keleti konfliktust az Európai Unióba, élvezetesnek ígérkezik a svéd élet a dédunokájának, Spectre professzor! Mondjuk kipában a fején Malmö külvárosában. Friss hírek szerint a svédek már most menekülnek kibírhatatlan nagyvárosaikból. 

Mi a különbség a három említett forgatókönyv között? A bevándorláspolitika. 

Az első a zéró migráció, a második a közepes migráció, a harmadik a nagyfokú migráció esetére végzett számítás. Nevezhetjük őket magyar, dán és francia modellnek, e három ország bevándorláspolitikája alapján. 

A prognózis ennek megfelelően 36 millió, 58 millió vagy 76 millió muszlimmal számol Európában harminc éven belül. Ismeri az új viccet, Spectre asszony? A zsidó egér és a muszlim elefánt együtt mennek át a fahídon. Megszólal az egér: Elefánt, érzed ezt a multikulti dübörgést?

      Európa népességi és felekezeti arányainak felbomlása a keresztényeket sem kíméli. Franciaország Európa legnagyobb katolikus országa. Volt. A muszlimok a lakosság tíz százalékát teszik ki, de statisztikai adatok szerint arányaiban több a vallását gyakorló muszlim, mint a katolikus. Évente mintegy félmillió új bevándorló érkezik Franciaországba, főleg Európán kívülről. A francia zsidók a dzsihadisták elől tömegével menekülnek Izraelbe, ahol lassan megszokottá válik a francia szó, elterjed a croissant és a baguette. Inkább zsidó multikultit építenek – csak éppen nem Európában. 

A francia nyelvben nagy népességcserének nevezik a muszlim inváziót. 

A francia szülészetek már a bevándorlókéi: a négyévesnél kisebb gyermekeknek a negyven százaléka bevándorló származású, és az eltolódás csak gyorsul.

 „Amikor a marslakók majd beteszik a lábukat a Földre, elsődlegesen Franciaországba jönnek, ahol minden ingyen van és egy illegális bevándorlót sem utasítanak ki” – ironizál Jacques Guillemain publicista. A nagy népességcsere ellen emelnek szót az olyan jobboldali elnökjelöltek, mint Marine Le Pen vagy Éric Zemmour, akik a tavalyi választáson az első fordulóban több mint tízmillió voksot kaptak, a másodikban Le Pen több mint 13 milliót. Csak éppen a bevándorlók egyre nagyobb számban lesznek maguk is szavazók, márpedig – ahogy az angol fogalmaz – a pulykák sem voksolnak a karácsonyra. A bevándorlók a baloldali pártok szavazótáborát erősítik, ami jelentős részben magyarázza is a baloldal bevándorláspártiságát. Nem véletlenül születtek vészforgatókönyvekre épülő olyan francia disztópiák, mint Michel Houellebecq Behódolása vagy Laurent Obertone Gerillája.

Rendszeresen írunk e hasábokon az Európai Unió elhibázott politikájáról, sorozatosan kudarcos válságkezeléseiről. Bíráljuk Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt és helyettesét, Vera Jourovát. De Von der Leyen hétgyermekes evangélikus családanya, a cseh Jourovával pedig közös a történelmünk. El tudnánk-e valóban fogadni, ha Európa Magyarországot bíráló vezetőjét Cem Özdemirnek vagy – mint Skócia új első emberét – Humza Yousafnak hívnák? Meg tudnánk-e békélni Európa teljes átalakításával? Jó lenne-e ez a keresztényeknek és a zsidóknak?

A pészach és a húsvét kultúrtörténeti párhuzamai közismertek, a szokásokban is megmutatkoznak a hasonlóságok. A zsidó szédertálon ugyanúgy helyet kap a főtt tojás és a torma, ahogyan a keresztény család húsvéti asztalán. 

Amikor a jövő keresztényeiről és zsidóiról beszélünk, induljunk ki a közös gyökerekből, a nemzetek Európájának zsidó-keresztény örökségéből. De őrizzük meg a különbségeket – ne vigyünk kötözött sonkát pészachra –, és ne csináljunk multikulti katyvaszt Európából.