Pénteken és szombaton is sztrájkoltak a vasutasok Franciaországban, nem is akárhogy: az említett két napon a vonatoknak mindössze tíz százaléka közlekedett, ezt zéró forgalomnak nevezik az országban. David Gobé, a CGT szakszervezeti szövetség vasutas ágazatának nemzetközi titkára az M1-nek nyilatkozva a sztrájkról azt mondta, több szintet is megkülönböztetnek: többek között ilyen a fentebb említett zéró forgalom, ami szinte megbénítja a közlekedést. A harmadik szintnek nevezett fokozat esetén a legkisebb a zavar. Ilyenkor a vasutasoknak mintegy 70-80 százaléka dolgozik.
Május elején megbénulhat Franciaország közlekedése
A vasutasok határozottsága a továbbiakban sem tűnik enyhülni. Átlagosan három munkásból egy sztrájkol. A tervek szerint három hónapon át minden öt napból kettőn nem veszik fel a munkát, így minden vasutas részt vehet a munkabeszüntetésben a saját ritmusa szerint. „Most éppen iskolai szünet van ezen a héten, de közeledünk a hónap végéhez, amikorra a vasutasok sok sztrájknapot tartalékoltak. Most a szünet miatt lazítunk egy kicsit, hogy mindenki együtt lehessen a családjával”– fejtette ki David Gobé.
Hozzátette, május elsején nagy erődemonstrációt tartanak, mivel ez a munka nemzetközi ünnepe. Közben felkészülnek a sztrájk második ciklusára, ami május harmadikán és negyedikén lesz. „Nagyon kemények leszünk!” – fogalmazott szövetség nemzetközi titkára.
Különböző jogokat és a béreket is érintené Macron reformja
Azt is elmondta, hogy a francia államfő három alapelvet akar a vasutasokra kényszeríteni. Az egyik a vállalat privatizációja, vagyis meg akarja változtatni a francia vasút jogállását, hogy megnyithassa a befektetők előtt. Emellett meg akarja változtatni a vasutasok jogállását is, meg akarja nyirbálni az ott dolgozók jogait, illetve a személyszállításban meg akarja nyitni a francia piacot.
David Gobé hozzátette, Franciaországban mintegy 165 ezer vasutas dolgozik, nagyjából háromszor annyian, mint Magyarországon. Megjegyezte, az országban használt 30 ezer kilométernyi sínpárból a kormány most kilencezret meg akar szüntetni. Ez pontosan annyi, mint a teljes magyarországi vasúti hálózat.
Nemcsak a vasúti sínpárok, hanem a vasutasok béreit csökkentenék a a CGT szakszervezeti szövetség vasutas ágazatának nemzetközi titkára szerint.
„A reform után több magánvállalat jönne létre, az alkalmazottakat beleegyezésük nélkül helyeznék ide, vagy oda. Olyan helyzet keletkezik majd, amelyben a törvény ugyan előírja a szociális egyeztetést, de egy a béreket a lehető legalacsonyabban tartó új vezető áll majd szemben a munkavállalókkal, akik viszont meg akarják őrizni jelenlegi juttatásaikat és munkakörülményeiket” – magyarázta.
Az ellenzék bukott meg Franciaországban
A munkavállalói oldal nagyon elégedetlen Macron elnök megválasztásával David Gobé elmondása szerint. Macron az az elnök, aki Franciaország történetében a legkevesebb szavazattal jutott az Elysée-palotába.
„Az elnökválasztás első fordulójában mindössze 23 százalékot kapott, és csak azért lett belőle elnök, mert a második fordulóban a szélsőjobb jelöltje volt az ellenfele, aki ellen valamennyi politikai erő összefogott, hogy Macront az elnöki székbe emeljék. Nem rá voksoltak, hanem a szélsőjobb ellen. Így lett belőle elnök” – részletezte a titkár.
Eluralkodott az elégedetlenség a franciáknál
Arról is beszélt, hogy az év elején az államfő a nyugdíjasok nyolcvan százalékánál csökkentette a nyugdíjakat, ezért az ő köreikben is óriási a felháborodás, továbbá a tavaly elfogadott új munkajogi szabályozás hátrányosan érinti azokat a munkavállalókat is, akiknek valamilyen okból – például végkielégítésként – jogi úton kártérítést ítéltek meg, ezeket a juttatásokat ugyanis maximálták.
David Gobé kiemelte, minden munkáltatónál csökkentek a szakszervezeti jogosultságok, ezen kívül az állami vállalatok elégedetlenek Macron elnök ultraliberális politikájával, köztük a energetikai vagy városi közlekedési vállalatoknál is.
Tárgyalásokat követelünk a reformról, mert a jelenlegi formájában rossznak tartjuk. Ha az elnök erre nem hajlandó, akkor vonja vissza teljes egészében. Ez ugyanis olyan reform, ami nem volt benne az elnöki programjában – hangsúlyozta. hirado.hu