Textus: Kivivén...őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit
megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván,
felviteték a mennybe. (Lukács ev.24: 50-51) Lekció: Ap.Csel 1: 6-11

Még csak nem is piros betűs ünnep. Mégis fontos ünnep számukra, mert Krisztus karácsonyi földre szállásával kezdődő megváltói szolgálata az ő felemeltetésével, mennybemenetelével, megdicsőülésével záródik, s azzal lesz teljes! Krisztus mennybemenetele az isteni pecsét, elfogadás, és jóváhagyás megváltói munkájára! Fontos ünnep, mert különleges üzenete van számunkra. 1. Mindenek előtt az, hogy Krisztus kivitte tanítványait Bethániába s előttük vitetett fel a mennybe. Nem valami nagy nyilvánosság előtt akart látványosan elmenni, Nem Jeruzsálemből, nem a Templomból, nem is Pilátus palotájából. Tehát nem látványos körülmények között mintegy ókori „show-t” csinálva. De nem is titokban akart távozni – mondjuk így: „angolosan” – a mennybe – a valóság isteni dimenziójába.  Hanem azért ment el tanítványaival egy kis faluba, Bethániába, mert egy titkot akart demonstrálni előttük. A feltámadás után még 40 napig velük volt és tanította őket Isten Országa addig előttük ismeretlen titkaira (Ap.Csel 1:3). (Ezek közül jó néhány bizonyára fellelhető az úgynevezett Apokrif Evangéliumokban), Most azonban már nem csak tanítani, hanem Krisztus önmaga egyik legbelsőbb titkát akarta feltárni, megosztani és bizonyítani övéi előtt, nevezetesen isteni természetét!

 Igénk első üzenete az, hogy Krisztus tanítványait, az övéit kiemelten, különlegesen akarja kezelni. Bele akarja vonni őket élete legbelsőbb titkaiba, s arról meg is akarja győzni őket! Olyan titkokat akar megjelenteni, amiket mások nem. Amelyben nem csak hideg tanításokat veszünk tőle, hanem olyan titkokat mond el amit nem mond másoknak, a kívülállóknak, a világnak, hanem amelyekkel belevon isteni élete legbelsőbb  titkaiba. Van–e ilyen személyes, különleges, élő közösségünk Krisztussal? Nincs? Pedig lehetne! 2. Nézzük most az Igénknek azt az üzenetét, hogy Krisztus „felviteték a mennybe”. Jóllehet a modern ember tagadja a menny létét, mert nincsenek róla fizikai ismeretei. Következésképen fikciónak, mítoszoknak, vagy csupán a való világ megduplázásának tartja, s ezért elveti. John Locke (1632-1704) angol filozófus megállapítása ma is áll, aki azt mondta, hogy az ember agya születésekor „tabula rasa” – tiszta tábla, amelyre az élet tapasztalata írja a sorokat. Egyfelől igaz ez, mert Isten és mennyországa nincs jelen e világban mint valami világi tárgy, s ezért nyoma sem lehet az agyban.  Ebben van a legmélyebb gyökere az istentagadásnak. Másrészt azonban vannak olyan jelenségek, mint pld. a gondolat, a lelkiismeret, a szeretet, etc., melyek, mint tárgyak nem léteznek. Mégis ezeknek valóságát botorság lenne tagadni. Ugyanis ezek közvetve, azaz hatásukban vannak nagyon is jelen világunkban.  Így vagyunk Istennel és mennyországával is: cselekedeteikben, hatásukban és befolyásukban, vannak jelen világunkban. Potosabban – a teológia nyelvén – a generális és a speciális kijelentésben, mely utóbbi a kijelentett vallásokban van jelen, s az emberré vált – tárgyiasult – kijelentés Jézus Krisztusban csak a keresztény vallás sajátja.

Meggyőző az az út, amelyet John Scotus Eriguena (815-877) ír származású kora-középkori teológus és filozófus adott elő. Ő a világmindenséget alapjában véve három kategóriába foglalta össze: 1. A teremtett, de nem teremtő világ – az anyagi világ, 2. A teremtett és teremtő világ – az élők világa. 3. A teremtő, de nem teremtett világ – Isten és az ő közvetlen világa. Ebben ez a logikai sor van: Ha van teremtett és nem teremtő világ, s ha van teremtett és teremtő világ, akkor kell legyen egy nem teremtett, de teremtő világ is – Isten és közvetlen világa (amely egyben   mindennek kezdete és vége). Ezek szerint logikailag is szükségeltetik a teremtő Isten és a menny.    

Továbbá, jelen világunkról sok minden szép és jó elmondható, de az nem, hogy tökéletes lenne. Elég, ha gondolunk a létezők ideiglenes voltára, a romlásokra, torzulásokra, a fájdalmakra, vagy arra, hogy a keletkezés s fejlődés folyamata elkerülhetetlenül az elmúlásba torkollik. Minden tökéletlenséget egy létező tökéletesebben mérünk le. Ha pedig ez így van, akkor a tökéletesebbek fokozatán végigmenve el kell érkeznünk a tökéletesség létezéséhez, melyhez minden részleges tökéletesség fokozta véső soron mérhető. Erre a felismerésre már minden filozófusok fejedelme, a görög Pláton (Kr.e. 428-348) is eljutott. Ő a formák vagy ideák világát tartotta a tökéletes világnak, melynek ez a világ csupán árnyképe. Eleink ezért beszéltek úgy a jelenvaló világról, mint ami csak “árnyékvilág”. Minden jó szándékú emberi cselekedet egy jobb világ megteremtésére irányul, legyen az egyedi, közösségi, nemzeti vagy globális erőfeszítés. Bár emberi eszközeink erre egye alkalmasabbak, mégis mintha egyre távolabb kerülnénk ettől!

3. Krisztus mennybemenetele nem csak azt üzeni, hogy a mennyország valóságban létezik, hanem azt is, hogy van innen út oda! Jézus Krisztus mennybemenetele nyitotta meg ezt az utat az ember előtt.  Ez az út zárva volt az Édenkertből való kiűzetéstől. Az Isten országába vezető út útjában a bűn állt, mely kizárta az embert Isten közeléből. Krisztus az emberiség bűneiért a keresztfán való helyettes szenvedésével megszüntette ezt az akadályt. Kinyitotta az utat minden kor minden embere előtt aki bűneit bánva és elhagyva a Megváltó áldozatára hivatkozva bűnbocsánatot kért és kapott Istentől. Krisztus nem csak utat nyitott Istenhez a mennybe, hanem azért ment fel, hogy helyet készítsen ott néked is! S hogy magához vegyen téged is, hogy ahol ő van, ott légy te is (János 14: 2-3).

Az élet utazás. Egyszer megérkeztünk a Földre, egy út elejére, melyen végig kell járnunk. Egyszer valahol, valamikor ez az út véget fog érni, és aztán hova és hogyan tovább? Vannak, akik egykedvűen azt mondják, hogy akkor és ott egy sírgödörben, vagy egy urnában minden véglegesen befog fejeződni. Mások meg egész életüket félelemben és rettegve élik az elmúlás gondolata, veszélye miatt. Ismét mások, ha hallanak is a krisztusi megoldásról, az ő útja járásától: a halálon, síron keresztül a menny felé. Akkor ijedten húzódnak ettől vissza, mint a kis rusnya vakond, ha föld alól véletlenül előbukkanva a napfény ragyogásába kerül. Ekkor hunyorgó szemekkel igyekszik vissza a föld alá a megszokott sötétégbe, a kivájt alagútba. Mely világ az életeleme, s nem tud nélküle élni, és amibe végül is magának ásott sírja lesz.

Ám vannak kevesen olyanok, akik megtalálták a mennybe vezető felettébb való krisztusi utat. Mely túl ezen az anyagi világon, egy magasabb rendű lelki valósághoz, az Istenhez a mennybe vezet. Amely amint magasabb az élők világa az anyag halott világánál, úgy az magasabb rendű a földi élők ideiglenes világánál. A krisztusi út a menny felé Istenhez vezet!  Ugye te is ezt az utat járod?