A keresztény vallás immár kétezer esztendős.  Mégis aligha van olyan szervezet, amelynek mibenlétét és célját annyira félreismernék volna, mint az Egyházét és a kereszténységét. Egyik leggyakoribb félreértés az volt, hogy a kereszténység voltaképpen az élet harcaiban megfáradt embernek kinál pihenést.  Úgy vélik, hogy az Egyház egy azílium, menedékhely, ahol az élet harcaiban elfáradtak pihenést és hitük révén kárpótlást találnak.

Ám semmi sem áll olyan messze a valóságtól, mint ez, mert a kereszténység – annak ősi, igazi értelmében - nem pihenés, hanem harc.  Harc, amelyet nem fegyverekkel, hanem szellemi eszközökkel vívnak.  Harc, amely nem harcmezőkön zajlik, hanem az emberi lélekben.  Harc, amely elől lehet megfutamodni, de amelyet lehet győztesen megvívni.

Mi ellen, vagy ki ellen folyik ez a keresztény hadviselés?  Vannak, akik szívesen harcolnak más keresztény felekezetek ellen, hangoztatva a maguk igazát.  Azonban meg kell látnunk, hogy ma a felekezeti harcok ideje elmúlt, hiszen a kereszténység maga van  támadás alatt istentelen filozófiák, idegen és militáns vallások részérről melyeknek egy céluk van: a világot bármi áron dekrisztianizáltá tenni . Az ökumenizmus korában élünk, és minden igaz keresztyénnek keresnie kell az egység útját más keresztény csoportokkal. Sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt.  Vannak mások, akik egyes személyek ellen harcolnak.  Holott nekünk mindenkit be kell fogadnunk, aki hozzánk jön: nyitott gyülekezet vagyuk, azonban anélkül, hogy másokat magunkhoz csábítanánk.  Aki ajtónkon belép, azt testvérként kell elfogadnunk.

Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy felvesszük a harcot az Isten-ellenes erőkkel, mind a magunk, mind a világ életében, és küzdünk azért, amire Jézus tanított:  "...Legyen meg a Te akaratod..." - Isten akarata érvényesüljön mind a magunk, mind mások életében.

Ez a harc - harc a hitetlenség, engedetlenség, istentelenség, materializmus, pénz és vagyonimádat ellen; harc a züllött erkölcsi magatartás, viselkedés és cinizmus ellen. Hit egy magasabb rendü világban, az Isten országában, amely eljövendő, és harcolni ennek az országnak terjesztéséért ezen a földön.
Magyarjaink közül, sajnos, ezt a harcot sokan feladták.  Egyetlen erdemüknek azt tartják, hogy elhagyták szülőföldjüket s úgy gondolják, ezzel megszünt minden kötelezettségük a magyarság és az egyház iránt.  Elfelejtették keresztény mivoltukat s ahelyett, hogy ők lettek volna alakító hatással környezetükre –  a környezetük alakította át őket a maga képére és hasonlatosságára. Ezek azok, akik teljesen közömbössé váltak keresztény hitükhöz  és magyar identitásujkhoz.

Pedig a Szentélek által növelt hit az az egyetlen fegyver, amely legyőzheti ezt a világot.  Enélkül  – és ez biztosra vehető – ez a világ győz felettük!