A keresztény vallás immár kétezer esztendős.  Mégis aligha van olyan szervezet, amelynek mibenlétét és célját annyira félreismernék volna, mint az Egyházét és a kereszténységét. Egyik leggyakoribb félreértés az volt, hogy a kereszténység voltaképpen az élet harcaiban megfáradt embernek kinál pihenést.  Úgy vélik, hogy az Egyház egy azílium, menedékhely, ahol az élet harcaiban elfáradtak pihenést és hitük révén kárpótlást találnak.

Ám semmi sem áll olyan messze a valóságtól, mint ez, mert a kereszténység – annak ősi, igazi értelmében - nem pihenés, hanem harc.  Harc, amelyet nem fegyverekkel, hanem szellemi eszközökkel vívnak.  Harc, amely nem harcmezőkön zajlik, hanem az emberi lélekben.  Harc, amely elől lehet megfutamodni, de amelyet lehet győztesen megvívni.

Mi ellen, vagy ki ellen folyik ez a keresztény hadviselés?  Vannak, akik szívesen harcolnak más keresztény felekezetek ellen, hangoztatva a maguk igazát.  Azonban meg kell látnunk, hogy ma a felekezeti harcok ideje elmúlt, hiszen a kereszténység maga van  támadás alatt istentelen filozófiák, idegen és militáns vallások részérről melyeknek egy céluk van: a világot bármi áron dekrisztianizáltá tenni . Az ökumenizmus korában élünk, és minden igaz keresztyénnek keresnie kell az egység útját más keresztény csoportokkal. Sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt.  Vannak mások, akik egyes személyek ellen harcolnak.  Holott nekünk mindenkit be kell fogadnunk, aki hozzánk jön: nyitott gyülekezet vagyuk, azonban anélkül, hogy másokat magunkhoz csábítanánk.  Aki ajtónkon belép, azt testvérként kell elfogadnunk.

Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy felvesszük a harcot az Isten-ellenes erőkkel, mind a magunk, mind a világ életében, és küzdünk azért, amire Jézus tanított:  "...Legyen meg a Te akaratod..." - Isten akarata érvényesüljön mind a magunk, mind mások életében.

Ez a harc - harc a hitetlenség, engedetlenség, istentelenség, materializmus, pénz és vagyonimádat ellen; harc a züllött erkölcsi magatartás, viselkedés és cinizmus ellen. Hit egy magasabb rendü világban, az Isten országában, amely eljövendő, és harcolni ennek az országnak terjesztéséért ezen a földön.
Magyarjaink közül, sajnos, ezt a harcot sokan feladták.  Egyetlen erdemüknek azt tartják, hogy elhagyták szülőföldjüket s úgy gondolják, ezzel megszünt minden kötelezettségük a magyarság és az egyház iránt.  Elfelejtették keresztény mivoltukat s ahelyett, hogy ők lettek volna alakító hatással környezetükre –  a környezetük alakította át őket a maga képére és hasonlatosságára. Ezek azok, akik teljesen közömbössé váltak keresztény hitükhöz  és magyar identitásujkhoz.

Leszerelése után megnősült és 1914-ben Szent Anna napi búcsún voltak Kerepesen Anna húgánál vendégségben ott dobolta ki a kisbíró hétfőn reggel minden tartalékos jelentkezzen az ezredénél, bevonult, többször megsebesült végig harcolta a szerb és olasz frontot 19-ben tért haza az alakulatával. Leszerelték és végig kellett néznie, ahogy a román katonák még azt is elvitték ami mozdítható volt. Nélkülözések betegségek találtak otthon és eltemették Terka és Miska nevű két pici gyermekeiket. Bátyámmal sokszor kérdeztük a harcokról csatákról, két történetet mondott el tanulságként. 1. Szerbia volt az első ellenséges ország ahova bevonult a hadsereg és a szerbek partizán harcmodort alkalmaztak. A megszálló katonaság partizánokat és fegyvereket kereset. Kis hegyi falvakat kellet ellenőrizni, járhatatlan utak, ellenséges, felháborodott lakosság fogadta a katonaságot. Ketten járőrtársával ellenőrizték a falu szélső házát a házban nem találtak senkit a ház végében meredek domboldalban egy pince ajtót kinyitva egy pár négyzetméteres krumplis -zöldséges verembe jutott. Egy fiatal asszony ült a verem közepén egy pólyásbabát etetett éppen, nagyon meg volt ijedve. Nagyapa megkérdezte van valaki más is a teremben, láttak partizánt, van elrejtve fegyver, nemleges válasz után jobban szétnézet és csak krumplit és zöldséget látott felhalmozva, elköszönt az asszonytól. Járőrtársa akkor odajött megkérdezte kivel és mit beszélt, elmondta egy fiatal asszony van bent és eteti a pólyás babát, és csak krumpli és zöldség van rajta kívül. Társa látni akarta az asszonyt, nagyapa kérlelte ne menjen be mert így is megijedt az asszony de nem lehetett lebeszélni a társát. Bement hangosan fenyegetőzött, gyereksírás hallatszott, az asszony könyörgő majd síró hangja után egy durranás, lövés történt. Nem volt bezárva az ajtó és nagyapa benézett a verembe az asszony állt, inge letépve kezében egy elöl töltős pisztoly, társa átlőtt testtel a földön hevert, halott volt. Mi történt, nem kellett sokat magyarázni nem hagyta magát az asszony meggyalázni.... és hol volt a pisztoly, végig a pólya alatt. Mi legyen, (ugye ő nem hősi halott) ha ez kiderül kiirtják a fél falut, el tudják temetni a katonát kérdezte az asszonyt. Eltűntnek jelentette az egységnél és nem is volt akkor ez akkor olyan ritka elfogadták, ez volt a kegyes hazugság. 2. Valahol az Isonzónál már a háború vége felé hajnali támadást rendeltek el, már gyenge volt az élelmezés a ruházat gyatra és a támadás előtt a meglevő 5 db. töltényhez még ennyit adtak. Fel kellett tűzni roham előtt a szuronyt, és parancsra több hullámban szemből támadni. Elfogyott a lőszer mindkét oldalon és a szuronyrohammal kiszorítani az ellenséget, távolról emberre lőni, megölni egy embert....de amikor szembekerül és ember ember ellen harcol azt nem lehet elfelejteni. Roham végén győztünk - a megmaradt ellenség megadta magát. A századból 15-en maradtunk sebesülten véresen elfáradva.
Csak a békés élet mentheti meg az országot, volt a tanulság.

Bár minden családban átadnák így az emlékeket a nemzedékek!