Hiába hessentem el: folyton Márai zakatol az agyamban:

Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

Nehogy napi (párt) politikára vonatkoztassad ezt az asszociációt.

A körbe nyírás száz éve vérző csonkja, az 56-os magárahagyottság, a másodrangú európaiság, ez a keserves helyzet idézi fel a verset.

De míg a szél mozgatta díszeket nézem, és az önfeledten korcsolyázókat, Bartis Feri kedvesen fájdalmas hangját is hallom: ÉS MÉGIS ÉLÜNK!


Bartis Ferenc: És mégis élünk!

Széttépve és összetörten,
Győzelmektől meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcső-temetőkben
És mégis élünk…
Dobra vernek minden vágyat,
Árverezés a vasárnap;
Nászunkra is gyászhír támad:
Üresek a gyermekágyak
És mégis élünk…
Elvadult a dűlők lelke:
Kórót terem tarló, mezsgye;
Pusztul a föld egyre, egyre,
Hull a szikla tenyerünkbe
És mégis élünk…
Fogaskerék, futószalag:
Egyik elment, másik maradt.
Bölcsőnk, sírunk porrá szakadt,
Zokognak a kövek, szavak
És mégis élünk…
Hogyha sírunk: kiröhögnek.
Hogyha küzdünk: fel is kötnek,
Hogyha kérünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek
És mégis élünk…
Magyar, szavad világ értse!
Anyanyelvünk létünk vére!
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége…
És mégis élünk…
Kolozsvár, 1956. november 1

Csak azértis!
Utóirat: Túlzás-e, ha azt gondolom, hogy ezt a két verset minden magyarnak ismernie és szeretnie kell(ene)?