Kijelentette, hogy Boldog az az ország, melynek királya boldogságot nem csak fegyverrel szerez, hanem azt bölcs igazgatásával is meg tudja erősíteni.

A "boldogságot", azaz a főhatalmat ma már nem fegyverrel szerzik meg, hanem arról választás révén mi polgárok döntünk. Amióta fordult egyet a világ, azaz harminc éve, volt négy miniszterelnökünk, akit egyszer, és volt/van egy, akit négyszer választottak meg. Ez jelez valamit a bölcs igazgatásról, aminek Szent István a példaképe.

Első szent királyunk ünnepe nem csak katolikus ünnep, bár a látvány erre utal. (körmenet, szentmisék). Szent István "emléke annyi időktől fogva meg nem fogyatkozott, hanem él az mindnyájunk szívében, kik magyaroknak tartjuk magunkat." Így látta a Vasárnapi Újság cikkírója már 1858-ban. Mindnyájunk?

Sajnos azóta hallottunk micisapkáról, körbehurcolt húscafatról – de azok, akik így provokálták a többséget, eltűntek a közéletből. Méltán. Idén, most a napokban, egy még durvább kijelentést fogalmazott valaki, amit megismételni nem vagyok hajlandó. Aki olvasta tudja, aki nem olvasta, nem vesztett vele. De erős meggyőződésem, sőt az említettek alapján már tapasztalatom is, hogy nem lesz tartós szereplője a magyar közéletnek az, aki nem tudja tisztelni Szent Istvánt és a hozzá kapcsolódó relikviákat.

"Ma el lehet mondani, hogy … politikai világunknak nagy része a nemeztközi szellemnek hódol s Nyugatnak nemcsak a kultúráját, hanem még a léhaságát és erkölcstelenségét is bírálat nélkül beveszi." Nem mai politikus fogalmazott így, hanem 1910 augusztus 20-án a Pesti Hírlap vezércikke, hozzátéve, hogy a magyarságért, nemzeti szellemért, erkölcsért csak egy kis rajongó csapat küzd, amelynek idealizmusát vagy kikacagja, vagy lenézi a modern jelszó alatt bujkáló éretlenség. Napjaink híre alapján az azóta eltelt 109 év alatt a helyzet csak rosszabbodott, bár az éretlenek száma, mintha csökkenne, a Nyugat torzulásait pedig már nemcsak egy kis rajongó csapat veti el.

Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte. Pedig nem ellentétről, hanem egymásmellettiségről, divatosan fogalmazva a fékek és egyensúlyok rendszeréről van szó. Ahogy Szent István bekötött minket a Nyugat világába, de kiverte Konrád császárt az országból, amikor hódítani akart.

Szent István országa élt 1000-1920 között. Nem a zsugorodás a legnagyobb trianoni baj, hanem az, hogy Trianonban homogén nemzetállamot csináltak belőlünk, s szár év múltán már azt hisszük, ez mindig így volt. Szent István országa többnemzetiségű volt, s az idők sanyarúsága miatt a betelepítésekkel még inkább azzá lett. A trianoni igazságtalanságot nem határtologatással lehet megoldani, hanem annak biztosításával, hogy a Kárpát-medence minden lakója élhessen a szülőföldjén úgy, hogy emberi jogait senki ne korlátozza. Ha sikerül még a tőlünk elszakadt nem magyar volt polgártársaink felé is közelednünk, akkor lesz remény, hogy Szent István országa helyreáll. Másképp, de emberi kapcsolatait, gazdasági előnyeit és európai politikai érdekérvényesítését tekintve valóságosan. Ezek alapján újraéleszthető Szent István országa? Ez rajtunk múlik.