Tisztelt Nemzettársaim!

1956 olyan csillaga a magyar történelemnek, mely a nemzetközi térben hirtelen jól láthatóvá tette hazánkat. Márai Sándor szavaival:Nem érti ezt az a sok ember,/Mi áradt itt meg, mint a tenger?/Miért remegtek világrendek?/Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. Önök, Amerikában élő nemzettársaim megtapasztalták: innen tekintve egy maroknyi nép. Mégis – 1956. október végének történései nem csak Magyarországra irányították a világ figyelmét, hanem a zsarnokságot is leleplezték. 1956-unknak köszönhetően a nyugati közvélemény megismerte a kommunista rendszer valódi arcát. 1956-unk érdeme, hogy maradandó sebet ejtett a szovjet blokkon, s elindította a későbbi eróziót. És még egy vitathatatlan érdem: Európa közepén tudjuk jól, hányféle külön irányuló akarattal küzdöttük magunkat át, hol diadalmasan, hol keservesen, az elmúlt 11 századon. 1956 egy olyan pillanattal ajándékozott meg minket, amikor egységesen, egyet akartunk.

Ekkor ismerte meg a világ ennek a különös közép-európai népnek a szabadságához való nyakas ragaszkodását. 

Történelmi hősiesség és óriási áldozatok árán. Az áldozat nem volt hiábavaló, jól tudjuk. Nélküle nem lett volna később enyhülés, nem lett volna ’89 és nem állnánk ma itt emelt fővel.

Azonban az 50-es évek sötétségében az áldozat keserves volt. Elvesztett életek, elvesztett szerettek, életre szóló fizikai és lelki sebek. Az otthon maradottakban, és abban a kétszázezer honfitársunkban, aki elhagyni kényszerült szülőföldjét.

Áldozatuk előtt fejet hajtunk, és gyermekeinket is arra neveljük, hogy legyenek büszkék hősi helytállásukra.

A kanadai kormány nehéz döntések elé került 1956 októbere végén. Moszkvával éppen elindult a közeledés, sőt, október közepén a budapesti vezetéssel is gazdasági tárgyalások kezdődtek. Ráadásul a magyar forradalom kirobbanását röviddel követő szuezi válság Kanada külkapcsolati rendszerében nagy jelentőséggel bírt és rengeteg figyelmet követelt. Nem volt könnyű a döntés, Ottawa mégis úgy határozott, hogy megnyitja a határt közel 38 ezer magyar menekült előtt, ami itt az addigi legnagyobb befogadott menekült tömeget jelentette, és igen magas szám volt a kanadai lakosság arányaihoz képest. Körülbelül 7000 honfitársunknak Québec tartomány lett ekkor az első itteni otthona.

Kanada védelmet, otthont és lehetőséget nyújtott, támogatta közösségeinket nemzeti és kulturális identitásuk ápolásában, és máig elismeri azt az értéket, amellyel az itt letelepülő 56-os magyarok hozzájárultak az ország fejlődéséhez.

Október 23-a tehát közös ünnepünk. Fontos eleme annak a jó kapcsolatrendszernek, ami egymáshoz fűz. Amit jól mutat, hogy hazánk immár 4 külképviselettel rendelkezik Kanadában: az Ottawai Nagykövetség, a Torontói Főkonzulátus és az ahhoz rendelt Vancouveri konzulátus mellet idén önálló külképviseletként Főkonzulátus kezdte meg működését Montrealban. Feladata a Québec tartománnyal való gazdasági kapcsolatok erősítése, a tudományos és kulturális együttműködés elmélyítése, illetve minden olyan szereplő támogatása, amely ehhez a kapcsolatrendszerhez hozzá kíván járulni. És természetesen feladata, hogy az itt élő diaszpóra számára a magyarországi kormányzati szolgáltatásokat elérhetővé tegye.

Hiszen… önök mélyen átérzik Faludy György költőóriásunk szintén 56-ban született szavait: mentünk a kétszázezerrel: „nem bírok / újabb börtönt, s ha nem is jött velem: / Árpád óta bennem lakik az ország, / minden völgyét meg dombját ösmerem”Éljen a magyar szabadság!

Jó egészséget és sok boldogságot kívánok Önöknek nemzeti ünnepünk alkalmából.

A megemlékezésen jelent volt  a Főkonzul Asszony családja és Kovács-Szabó Timea konzul családjával.
Ez alkalommal került sor Herédi Mária kitüntetésének átadására, amit a montreáli Cserkészetben hosszú évek alatti eredményes és önzetlen munkájáért kapott.