Mivel Montreál környékén már csak foltokban maradt hó, inkább tavaszi táborrá keresztelték át ezt a csapatépítő hétvégét. A március 19-ei cserkészfoglalkozás végén Edvi István csapatparancsnok figyelmeztetett mindenkit, hogy télicsizmát és gumicsizmát is tegyenek a csomagba, hiszen Montreáltól északra elhelyezkedő St-Adolphe-d'Howard település mellett a sípályákon még ilyenkor is nagy lehet a hó. Helyesnek bizonyult ez az előrelátás, hiszen hol szemergő esőben, hol szállingózó hópelyhek kíséretében folytak a kültéri foglalkozások a hétvégén.

A cserkész-családokban bizonyosan nagy izgalomban telt a péntek délután, hogy ki izgult jobban: a cserkészek vagy szüleik, avagy a szervezők, azt a családok anekdotás elbeszéléseiből tudhatjuk meg... (például egy aggódó anyukát nyugtattam meg péntek este telefonon, ígértem, hogy viszek fiának téli csizmát másnap, ugyanis tinédzser fiának épp akkora volt a lába, mint nekem). Nagy volt az izgalom, hiszen erre a táborra 2 éve vártak a fiatal cserkészek! A kiscserkészekkel szombat délelőtt csatlakozhattunk a tábori aktivitásokhoz, így a 37. Szent Margit lánycserkészcsapat 16 fővel és a 23. Szent László fiúcserkészcsapat 8 fővel vett részt a foglalkozásokon. Napközben a fontos cserkészismereti tanulmányok mellett minden őrs egy-egy népmese feldolgozásán munkálkodott, amit az esti tábortűz mellett adtak elő. A közösségi térben jelen levő cserkészek összeszokott csapatokban, olajozottan munkálkodtak, csak néha hallatszott egy-egy jóízű tinédzser lány kacaj (ugyanis a Páva őrsből voltak jelen a legtöbben). A családias hangulatot a legkisebbek is élvezték (akik valószínűleg nem emlékeztek arra, hogy két évvel ezelőtt, 2020. februárjában is rohangáltak e nagy teremben). A meghitt, tűz-melegével táplált hangulatot nem csak a barátok, testvérek és unokatestvérek közelsége teremtette meg. Az asztalokat ugyanis egy nagy kör alakban állították fel, így étkezések során mindenki jól láthatta a többieket.

A cserkészvezetők csoportról csoportra járva segítették a feladatokra készülést, tanulást. „Gömböc! nem gombóc!” javítja ki István az egyik őrsvezető-jelöltet. Hiába, a magyar ékezetekre sokszor kell emlékeztetni a külhonban nevelkedő gyerekeket. A kanadai magyarok jó része ugyanis már csak „szájhagyomány” alapján ismeri a magyar nyelvet. A közel kétszáz éve lejegyzett, ma már ritkán használt, régies (mondhatni ósdi) szavakkal sokan talán ezen a napon találkoztak először életükben... Szerencsére több önkéntes szülő is segített a programok lebonyolításában, akik gyermekkorukban Magyarországon olvasták Benedek Elek vagy Arany László magyar népmese gyűjteményeit.

A délutáni szabadtéri foglalkozás ideje alatt éppen nem esett semmiféle csapadék. Az aprócserkészek szánkóztak, a nagyobbak számháborúztak. A mozgástól kimelegedett, avagy éppen a télies széltől fázósan betérő ifjak játékosan vehették magukhoz jutalmukat, mert a fánkot madzagon lógva kapták meg, melyet kéz segítsége nélkül kellett megenniük. Mindeközben a beltéri programokra készítette elő a zenét Csukly Erzsébet, a lánycserkészcsapat parancsnoka. Molnár Áron lelkész gitárral, lánya harmonikával adta a zenei aláfestést a miséhez, a Jubilate együttes tagjai keresztény dalokat énekeltek. A montreáli református lelkészt is megérinthette a családias légkör, saját gyermekkorának cserkésztáborait idézte, és mi csendben ámulhattunk a többszáz gyereket megmozgató számháborús emlékeken (elmondása szerint 1993-ban Debrecen környékén kb. hatszáz gyerek küzdött egy teljes napon keresztül). A mise alatt kiemelte az elmúlt két év kényszerű helyzetéből fakadó, szociális életünket átalakító változásokat, és figyelmeztette a fiatalokat embertársaik tiszteletére, majd egy régi zsidó himnusszal magasztosította jelenlegi helyzetünket, hogy 2022. tavaszán újra egybegyűlhetünk. A Hinei Ma Tov dal Izraelben a mai napig közkedvelt mind a cserkészcsapatok, mind a néptánc csoportok körében. Ez az egyszerű szöveg héberül (fonetikusan) "Hinei Ma Tov U'Ma Naim Shevet Achim Gam Yachad" valahogy így fordítható magyarra: "Milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt vannak".

A vacsora előtt jutott még egy kis idő moldvai körtáncokra és az esti előadások utolsó gyakorlására. Miután a finom vacsorából repetázók és a desszertet majszoló gyerekek is elhagyták az asztalokat, izgatott várokozás légköre lengte be a termet, hamarosan kezdődhet a nap fénypontja! Padokat húztak a kandalló köré, és az étkeztetésért felelős segédtisztek is elhagyták végre a konyha falait, hogy a tűz köré telepedhessen mindenki. A jól ismert népdalok éneklése adta meg ezúttal is a tábortűzi hangulatot, majd minden őrs bemutatta a kiválasztott népmesét, hol eredeti, hol modernizált szöveggel. Mindegyik történet frappánsan zárult, nagy nevetések közepette, megérte annyit gyakorolni ezeket a jeleneteket! A tábortűz elhagyása után sokunkban tovább rezonáltak az újonnan tanult dalok és magyar kifejezések, én négy kislányt vittem haza a sötét utakon a családi fény melege felé. A hároméves Anna lányomnak a sárkányos mese tetszett a legjobban, arról csevegtünk a kocsiban, miközben az egész nap aktív kisiskolások aludtak, színes álmok szárnyán szállva...

Ugyan mind az abszolút létszám, mind a korosztályi sáv szűkebb volt a két évvel ezelőtti téli tábornál, biztonsággal állíthatjuk, hogy sikeres volt ez a tábor (legyen akár téli, akár tavaszi). Remélem, hogy az együtt töltött hétvége sok fiatal cserkészben erősítette meg magyar származását és nyelvhasználatát. Köszönetet mondunk ezért a szervezőknek a kitartó, csoport-formáló aktivitásukért! Reméljük, hogy ebben az évben a világ legtöbb országában felcsendülhetnek a találkozásra buzdító, az egybetartozást dicsőítő énekek!