Molnár Áron tiszteles úr megnyitó szavai után a montreáli magyat főkonzul asszony, Pritz Helga mondta el az ünnepi beszédet:

Nemzettársaim!

Június 4-e magyar nemzetünk összetartozásának napja.
A trianoni békediktátum 1920-as aláírására emlékező nemzeti gyásznap, majd 2010 tavaszán döntött úgy a magyar országgyűlés, hogy törvényesen emléknappá nyilvánítja június 4-ét.

Felidézem a törvény indoklásának két záró gondolatát:A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése, és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására. 14. éve ünnepeljük tehát hivatalosan nemzeti összetartozásunkat, mialatt – a jogalkotó politikusok szándékának megfelelően – újabb tartalmakkal gazdagodott ez a nap: a világon elszórtan élő magyarság közösségének napja
.
A kárpátmedencétől több ezer kilométerre mélyen átérezzük ennek üzenetét, hiszen a kanadai magyarság tagjai a legkülönbözőbb okokból élnek távol a hazától, ezért jelentőségteljes, hogy e napon kimondottan az összetartozásunkról emlékezhetünk.

Arról, hogy mi az, ami összeköt, mi az, ami tartást, erőt ad. A történelmi örökség tudatosítása, a gyerekkori kulturális élmények, ételeink ízei, népművészeteink színei, a világ magyar vagy magyar származású nagyjaira való feltekintés. Egyedülálló nyelvünk, ami egészen sajátos gondolkodásmóddal, humorral ajándékoz meg minket.

A diaszpórában élők pontosan tudják, mekkora kihívás ezek fenntartása a következő generációk esetében. Hiszen itt a büszkeség legnagyobb forrása éppen az, hogy a befogadó országnak is hasznára válunk, annak is értékes állampolgárai leszünk – ahogy azt Kanada kimondottan el is ismeri.

Kanadában magyarnak lenni büszkeség. Néhány személyes élményt hadd osszak meg Önökkel. Magyarként büszkeség töltött el tegnap, Márton Áron lelkész felszentelési ünnepségén, Sherbrooke-ban, amikor a bibliaidézetet magyarul, a Bibliából elővett magyar nemzeti színű szalaggal a kezében olvasta fel, és a teli templom kanadai hallgatósága tapsban tört ki. Büszkeség töltött el, amikor olvastam Orbán Mihály Atya gondolatait a Journal de Montrealban az 56-os magyarok kanadai beilleszkedéséről. Büszkeség tölt el, amikor kanadai vezetőkkel beszélgetve ők kérdeznek rá, hogy olvastam-e Verbőczy Ákos québeci szerző közelmúltban megjelent könyvét, az Apám házát, ami egy magyar történet, mégis komoly sikert tudott az itteni olvasóközönség körében aratni. Büszkeség töltött el Sophie Lukacs koncertjén, ahol a mali és québeci ihletésű jazz előadásban a számunkra egzotikus hangszereken kidolgozott professzionalitással a Tavaszi szél dallama is megszólalt. És csupán a legutóbbi néhány hét québeci élményeiből osztottam meg önökkel.

Tudják: főkonzulátusunk még mindig nagyon fiatal intézmény. Megköszönöm, ha a jövőben segítenek az ilyen, közös büszkeségre okot adó québeci teljesítményeket rögzíteni, a magyarság és québeci barátaink körében jobban megismertetni, osztozni a büszkeségben.

Ezekkel a gondolatokkal szeretnék kívánni mindannyiuknak a következő június 4-éig is jó egészséget, sikereket, és sok örömöt a magyar és a québeci közösségében!
  Az ünnepi beszéd után Érsek Zita előadásában hallottuk Juhász Gyula Trianon című versét:
Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet.

Záró gondolatként Orbán Mihály atya az összetartozás fontosságát emelte ki, a “diaszpóra diaszpórában”

Majd mindenki örömére, nagyszerű ebédet kaptunk, amit a református közösség önkéntes tagjai készítettek  Külön köszönet illeti mindannyiukat.