De Kiss Anna nem a középkorban, és nem is a táltosok korában él és írja alkotásait, hanem a vérzivataros huszadik században ünnepelt költőként, és éli tovább, immár a huszonegyedikben, ahol nem valamilyen „székelyfonó”-ban mondja-mondogatja dalait, hanem leírva, könyvformátumban – meg persze alkalmakként folyóiratokban – publikálja szövegeit. Történeteket? Bizony, azokat, amelyek lehet, hogy meg is történtek, lehet, hogy valójában álomi képzelmények. De ha megtörténtek, akkor is a verstestben átalakítva alakzatokká válnak; ha pedig a fantázia szülöttei, akkor meg éppen azért válnak a szöveg által történetekké, hogy valami példázatot sugározzanak arról a csodás világról, amelyet Kiss Anna a verssé mondás által a létezés magyarázataivá, értelmezésévé varázsol önmagában környezete számára. Arany János, Sinka István, a költő Nagy Imre, az ördöngős festő Schéner Mihály szülőföldjén alakult eszmélkedő felnőtté, úgy látszik ez a vidék éppen erre a létezés bonyodalmait elénk varázsoló, sorssá alakító látásmódra ihleti az embert körülvevő eseményeket megérteni akaró széttekintési módot. Pedig a világirodalomban nem is olyan egyedül álló a rejtélyekkel telídődő eseményeket mesékké szövő látásmód. Vegyük példaképp, amint varázs-sugalmú drámába szőve alakul az egyik legdöbbenetesebb lápvirági nyomasztó késztetéssel vívó tragédia, a Macbeth, és ellenében a hasonlóan vészekkel teljes, de a buktatókat csak felmutató, majd játékosan megkerülő megoldású Szentivánéji álom. És milyen furcsa, hogy éppen e csodák szövegmondójának személyiségéről tudunk szinte a legkevesebbet. Ismerünk ugyan egy életrajzot, de azt szinte naponta írja felül tudósi gyanakvás, bulvár ízű sztorizás, avagy esszéisztikus ötletelés. Ki lehetett, mit akarhatott? Mégis furcsa módon már életében (de ki is volt az, akinek az életében?) sikerre vitte ezt a varázsolást ez a bizonyos William. És megmaradtak, és újra meg újra életre támadnak művei, bennük keletkezési koruknak viszonyrendszerén messzire túl a mindenkori emberi létezés, sőt a világ létének értelmezései. Átjárva korokat, társadalmakat, feltöltve a tragédiákat és komédiákat.

Kiss Annával hasonlóképpen vagyok. Róla is szinte semmit nem tudunk. De csodákat teremt e névvel jegyzett költőnk, aki körülvéve a világ látványaival, eseményeivel, mindezt – immár most címbe emelve ki is mondva: – „suhogások” formájában gyűjti önmagába, hogy átépítse a körültünk volt és ma is nyüzsgő világot. Hangokként transzformálódik számára a mindenség, hogy benne-általa szövegekben öltsenek újabb formát. És ezek a versként „továbbsuhogott” szövegek magukba foglalják a pillanatok legmateriálisabb, mulandó megjelenési formáit és egyben a létezés legérthetetlenebb teremtő akaratát. Szövege egyszerre a matériában életre kelő jelenetsor, és a világmindenséget magába sűrítő metafizika. Így kap „suhogásaiban” jelentőséget a „dichter” szó, a költőt a német nyelvben megjelenítő hangsor: sűrítő lesz, és egyben értelmező. Lírai költő létére mégsem önmaga Kiss Anna-létének értelmezője, hanem a teremtett világ csodáinak – rémségeinek és gyönyöreinek – kidalolója. Akit bámít – Adyval szólva – az élet sok új kapuja. És persze régi hagyatéka úgyszintén. Ezt a „bámítást” nevezi ő „suhogásnak”. Erre is hadd mutassak egy előd példát, nem a hasonló ihletettségű William balladás világából, nem is Ady „bámítottságából”, hanem a magyar líra sokszor idegenként feltűnő racionális értelmezési mezőjéből. (Bárha aki a Macbethet máig színpadi kicserélhetetlen tökéletességgel tudta magyar nyelven megszólaltatni, arról én szintén feltételezem a világ „suhogásainak” is költészetébe rejtőjét, miként ezt éppen a előd-példaként megidézett verse is majd kimutathatja!) Szabó Lőrinc gyorsírással lejegyez egy „hozott anyagot”**. Egy hozzá utolsó éveiben közel kerülő ellentmondásos személyiség megfejtését mutatja fel általa. A vers egy asszony ifjúkorának külföldi története („Lényeges: a legelső szerelmét, ha majd el fogja mondani, akkor »az egész életét egyszerre megértem« – jegyezte meg”): hirtelen fellángoló szerelme, házassága, tengerparti nászútja, és a szeme láttára a tengerbe vesző ifjú férj sajátos pusztulása. A verset A szomszéd hotelszoba címen utolsó versei között a Helyzetek és pillanatok ciklusba foglalva a Tücsökzene kiegészítő darabjai közé iktatva olvashatjuk. A költő saját életrajzához nem tartozó valahai „idegen” történethez mégis a század archetipikus asszonytapasztalatainak legpontosabb értelmezését tudta csatlakoztatni: „A megrendülés egész életére kihatott, s talán ezért lett bizalmatlan, zárkózott, titkolózó és alkalmilag kapkodó a szerelemben”. Két háború, hadifogságok, gulágok sortüzében hulló ifjú férjek asszonyokba plántálódott sorsképletét gondolhatta át e végülis „suhogott” esemény értelmezésekor. A valahai történetet aztán amikor Szabó Lőrinc racionális szövegértelmezésével végiggondolja, egyben mélységesen magáévá is érzékeli, hiszen az asszony lelki sérülése a költőhöz is kötő szerelmi kapcsolatának meghatározó motívumává lényegülten varázsolódott – szavak nélkül, mégis sokféleképpen átélhetővé – az elkészült versbe. Magam is, amíg nem tudtam e „háttér-történetet”, értetlenül kerestem a verset a Tücsökzenébe kötő okot. Egy idegen történet szervülése izgatott az értelmező élettörténetéhez.

Ekként alakítja Kiss Anna legújabb kötetében a maga elkezdődő  „tücsökzenéjét” a Megvagyunk ciklusban. Gyermekkori falusi világa benne „suhogó” elbeszéléseinek formájában. A feléledő és visszaérkező események életre keltik a saját életében is jelenlévő viselkedésformák értelmezését. És mindehhez továbbra is társítja a már évtizedek óta begyakorolt kanadai indián és ázsiai rokonnépi mondókák sajátos varázsolós-imádkozós szöveg alakításait. Visszahátrálva mégis előre tekintve formálja világértelmezése archetipikus szövegeit. Életrajzi emlékeket? imákat? látomások sorát? megérzések felbukkanását? Mindezt összeszőve, jövőbe figyelő múltidézésként. A jelen pillanatban a beteglelkű emberiség számára gyógyír-varázsolást kierőszakolva. Észrevétlenül, de mégis tudatos alakítással: világraszólóan magyar nyelven „suhogó” költői szövegként. Mit is tehetek mindezzel? Használom, élvezem, irodalomtörténetbe foglalom. Mely egyben megtanít a keservesen jelenetezett világ-környezet ellenében egyfajta gyönyörrel formált imára. A racionális Szabó Lőrinc az ostrom utáni rém-világban, hosszas keresés utáni műfajt meghatározó címmel Hálaadásnak nevezte a szövegében a megpróbáltatások idején mégis gyönyörrel összeforradó, felizzó imát. Kiss Anna a maga „tücsökzenéjét” vállalva, a mindennapokból felfogott, sebeket ejtő történeteibe szövi bele a feloldó hálaimát. És költői öntudattal belénk táplálja az emberi szerénységgel elfogadott „suhogások” szövegeit. De visszatekintve, kérdezzek rá teljes életművére: miként szerveződött mostanra ilyenné.