Emlékezem... Alighogy két gyermekemmel Torontóba érkeztem a Szent Erzsébet Egyházközséghez tartozó karitász szervezet védnökségével, a templom plébánosa, Jashkó Balázs atya azonnal beajánlott a református lelkészek figyelmébe is, hogy – bár az ökuménia jegyében bárkihez tartozhatunk -, magunkkal hozott hitünket gyakorolhassuk. Így lettünk már első pillanattól majdnem mindegyik templomban lelkileg otthonosak, megmaradva a mai napig reformátusoknak, azaz hívő keresztényeknek. És így adódott az, hogy a gyermekeim már első időtől részt vehettek mind a Loyola Parkban, mind az Orillia-hoz közel levő Couchiching-tó partján szervezett nyári gyermek-, illetőleg ifjúsági táborban is.
Pali bácsi – így emlegette minden gyermek Mező nagytiszteletű urat, az orilliai tábor egyik fő szervezőjét. Pali bácsi volt ő, aki különben katonás fegyelmet követelt mindenkitől. Sok, akár anekdotának is beillő, immár szállóigévé vált megjegyzését, elszólását évek múlva is idézték a fiatalok – és bár a szigorúsággal Nt. Seres Ödön sem aradt adós -, Pali bácsit többször idézték.
A hívek szívében a most fennállásának 43. évfordulóját ünneplő templom Mező Pál nevével fémjelzett.

Feleségével, özv. Mező Eszterrel készített interjúnkat olvasva talán közelebbről is megismerjük az egykori szeretett lelkipásztort, aki nemcsak Isten házát hagyta a Robert's utcában, hanem a magyar szellemiséget, a magyar keresztény kultúra hagyományait is. 

Nagytiszteletű Mező Eszter:
A férjem családját a román megszállás után, 1920-ban vagonba rakták és Máramarosszigetről áttelepítették Magyarországra, tehát Pali és egyik idősebb fivére már Debrecenben született. Az édesapa csendőrfőhadnagy volt, amit 1945 után rossz szemmel néztek Magyaroszágon is. Pali 9 hónapos volt, amikor édesapját Bpestre helyezte a csendőrség, aki aztán a demokráciában egy fillér nyugdíjat nem kapott a sok évtizedes szolgálata után. 14 éves fiának, Palinak és a húgának vett egy-egy villamosjegyet, és elkülldte őket munkát keresni. Pali esti tagozaton angolul érettségizett, majd az esztergályos szakmát tanulta ki. De munkahelyén teljesítményre fizettek, és származása miatt mindig a legrosszabb munkákat kapta, ezért néha a havi bére majdnem a semmivel volt egyenlő. Elvitték katonának, és mivel észre vették, hogy értelmes, bekerült az irodába. Az aktája, azaz a káderlapja a bevonulása után két hónapra érkezett meg, és akkor kiderült, hogy csendőr az apja. Kezdték piszkálni mindenfélével, nem tudták, hogy mit fogjanak rá. A katonaládájában végül egy kis Újtestamentumot találtak, és emiatt letartóztatták, Nyíregyházáról elhurcolták Debrecenbe, össze-vissza verték, úgy, hogy az egyik veséje megszűnt működni a verések miatt. Egy csomó nyomorgatás után, két hónap elteltével került a bíróságra 1951-ben, és az ügyész feltette a kérdést, hogy mit vétett? Ki akarták végeztetni, de nem tudtak semmi komoly vádat felhozni ellene. A akkor a bíró úgy döntött, hogy vigyék vissza, ahonnan hozták, és töltse le a katonai szolgálati idejét. De nem bántak azután sem kesztyűs kézzel vele, minden éjjel havas esőben, fagyban szolgálatba állították. Egy ilyen éjszaka hallotta a háta mögött megzörrenni a fagyos kukoricaszárat, meg is ijedt, de felismerte azt a politikai tisztet, aki letartóztatta annak idején. A tiszt közelebb lépett Palihoz és azt kérdezte: "Mező, mit hitt abból a kis könyvből, amit olvasott?" Erre ő azt válaszolta: "Ha nem hittem volna, nem olvastam volna."  Mielőtt folytathatta volna, a katonatiszt oldalra lépett és fejbe lőtte magát. Utolérte a sorsa. Pár évre rá, ahogy leszerelt, a Rákóczi úton észre vette, hogy a másik oldalról valaki szaladt át a villamos síneken és integetett neki. Majd elébe ugrott és megkérdezte: "Nem ismer meg, Mező?" Pali mindig egyenruhában látta a tiszteket, és mondta, hogy sajnálja, de nem tudaj, kivel van dolga. Az megmondta a nevét és folytatta: "Csak azt akarom mondani, hogy egy szinten vagyunk." Tehát így működött a népi demokrácia: akikből tudtak, pribékeket csináltak, majd ejtették őket és jöhettek a következők.

Így érte őt 1956. Református volt, azon belül volt a betámia, egy komolyabb evangéliumi csoport, ő azokhoz tartozott. Október 23-án csatlakozott a tüntetőkhöz, dobálta a Molotov-koktélokat, de sikerült haza vergődnie Pesterzsébetre. A forradalom után is annyira hazafinak érezte magát, hogy nem akarta elhagyni Magyarországot, csak januárban távozott az akkori Jugoszlávia felé.

Azt tudni kell, hogy a Vöröskereszt minden egyes menekült után minden egyes országnak öt dollárt adott naponta, ezt Tito becsületesen ki is használta. Miközben nagyon silány ellátásban részesültek országában a menekültek. Fél évig tartották őket Jugoszláviában, azután indították el Olaszországba, onnan áthajóztak Kanadába, és Quebec City-ben szálltak partra. A Delhi város lelkészének édesapja valamikor szintén csendőr volt, Pali édesapjának kollégája. A pap lett volna a Pali kezese, de időközben átment az Egyesült Államokba, így egy vancouveri Menzgel Frigyes vállalt érte felelősséget, és British Columbiába került.

Én akkoriban édes öcsémmel és két unokaöcsémmel Vancouverben éltem, ott találkoztunk az egyháznál. 1960-ban házasodtunk össze. Ott élt két-három olyan személy, akik tudták, hogy Alcsúton az ifjúsági táborokban mindig Pali volt a vezető. És mondták Menzgelnek, hogy ezt az embert nem szabad világi munkára engedni, mert nagyon tehetséges szervező. Így került be a kanadai Presbytarian Church kebelébe azzal a kikötéssel, hogy elvégzi a teológiát. Victoriába, majd Saskatchewanba kerültünk, ott elvégezte a négy évet, megszerezve a Bachelor fokozatot, mert anélkül nem vettek be senkit a teológiára. 1964 őszén kerültünk Torontóba. Itt végezte el a teológiát, a mesterképzést, tehát be akarta hozni, amiről otthon kényszerűségből lemaradt. Amikor összeházasodtunk, abban egyeztünk meg, hogy amíg tanul, én dolgozom - dolgoztam is végig.

Abban az időben semmiféle segélyt nem kaptunk Kanadától. Az volt az egyetlen segítség, hogy amikor megérkeztünk, adtak 5 dollár útikoltséget, ami akkor nem volt kevés. Kiestünk abból a programból, amivel az 1956-os menekülteket felkarolta a kanadai kormány. A United Church azt akarta, hogy Pali angol szolgálatot vállaljon. Két angol egyházat is felajánlottak neki, de ő azt mondta, hogy angol lelkész sok van Kanadában, de magyar kevés, és ő magyarul akarja hirdetni az igét. Akkor megvettük a kis Robert's utcai templomot, és a Független Magyar Egyházhoz csatlakoztunk. Pali alapította meg a református nyári gyermektábort, amely a mai napig működik. Nagyon hűséges volt a híveihez, nagyon sok szorongó, lelki beteg emberen segített – és mert kicsi egyházközség voltunk, minimális fizetést kapott. De azt vallotta, hogy az Úr szolgája, s akit ő szolgál, az gondoskodik róla.

Évekig volt az alelnöke a torontói Magyar Háznak is, addig ott mindig imával kezdtek minden programot. Sajnos, a katonaságnál tönkre tett veséjéből származó betegsége mindig vele volt, sokat szenvedett, a halálát is az az Újtestamentum miatt elszenvedett bűnhődése okozta. Pontosan a 65. évét töltötte be, amikor infarktus kapott Floridában, mert a fekélyes lábában állandóan nyomás volt. A templomi szolgálatot leányunk, Éva vette át tőle, aki szintén elvégezte a teológiát is.

Azután a férjem még élt annyit, hogy negyedik gyermeke is befejezte a tanulmányait, a két lány mesteri, a fiúk PhD fokozatot szereztek. Amikor elhunyt, akkor mind a négy gyermek vele volt, és úgy tűnt, hogy elégedett volt élete utolsó pillanatában. 10 unokánkból 9 jól beszél magyarul, a tizedik még túl kicsi, de ő is fog. A gyermekeink házastársai mind megtanultak magyarul. Mindig mindenki magyarul beszél a házunkban. 
(Forrás: Dancs Rózsa: Add tovább a lángot! A kanadai emigrációba kényszerültek élettörténetei (kis változtatás a bevezetőben, D. R.), Antológia Kiadó, Lakitelek, 2017)