Magyar Krónika
Ezer Székely Leány Napja: azt üzeni, hogy Székelyföld volt, van és lesz
Magyar Krónika 2019. 07. 16. kultúra
ESEMÉNYEK Tovább
TERMÉSZETRAJZBÓL: KITŰNŐEgy írással foglalkozó emberre nem csekély szégyen, ha azt kell bevallania, hogy soha nem szokott álmodni. Hát ez az én esetem. Éppen ezért valósággal megdöbbentem, midőn tegnap éjjel megboldogult természetrajz tanárom kopasz feje tűnt fel előttem.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
Több ezren látogattak ki idén is az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe, ahol a déli órákban ünnepi szentmisével nyitották meg Székelyföld legnagyobb hagyományőrző rendezvényét.
Ez egyben az idei esemény egyik újdonsága is volt, hiszen a korábbi években a csíksomlyói kegytemplomban tartották a misét. A települések táblái alatt a Hármashalom-oltárhoz felvonuló csoportok ezúttal nem a házigazda település által felállított székely kapun haladtak át, hanem a csíksomlyói pápalátogatás alkalmából elhelyezett kapun.
Résztvevőkből pedig idén sem volt hiány, hiszen a hagyományoknak megfelelően Székelyföld számos térségéből érkeztek népviseletbe öltözött csoportok az eseményre, többek között Csíkszékről, Udvarhelyszékről, Gyergyószékről, Háromszékről és Marosszékről, illetve távolabbi vidékekről és külföldről is.
A tiszteletbeli házigazda Csíkszentgyörgy község polgármestere, György József szerint az Ezer Székely Leány Napja tulajdonképpen a székely emberek napja. Azt mondják, hogy a székely néphagyomány a legszínesebb, és ez valóban így is van, elég, ha csak végignézek most a somlyói nyergen. Ez itt Székelyföld, ez a mi autonómiánk alapköve. Sokan mondják, hogy ez a föld nem is létezik, erre azonban kiváló válasz a mai rendezvény, hiszen azt üzeni, hogy Székelyföld volt, van és lesz.  – húzta alá Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. A szervezők összesítése szerint az idei Ezer Székely Leány Napján 1944 székely ruhába öltözött leány és 1001 legény regisztrált, de ennél valójában jóval többen voltak, csak sokan nem éltek a bejelentkezés lehetőségével.
A rendezvény végén az is kiderült, hogy a jövő évi tiszteletbeli házigazda címet Csíkdelne vette át, ugyanis a lakosság számához viszonyítva ők jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
ma7