Meggyőző példa 2006. A választás előtt az országvezetés még az államelnök előtt is titkolta a gazdaság helyzetét. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért, a választási siker nem maradt el. De ezután a saját sikerével eltelt parlamenti többséget a miniszterelnöknek rá kellett vennie, hogy szavazza meg mindannak az ellentétjét, amit a kampányban hirdetett. Ez volt, mint jól tudjuk Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszéde, amelynek jövőre lesz 15. évfordulója. Szégyen, hogy akadt olyan magát - írásai alapján joggal - értelmiségnek tartó ember, aki igazság-beszédként értékelte Gyurcsány előadását. Lehetett volna az, ha a bűn bevallását a jóvátételre utaló szándék, például legalább egy bizalmi szavazás, de még inkább egy lemondás és új választás követi.

Ehelyett a gazdasági válság tette meg a magáét, a népszavazás után Gy. F. vette a kalapját, remélve, hogy a botrányból kivonulva átmentheti magát. A homokra épült házat már 2009-ben elmosta az áradat, lehetővé téve, hogy 2010 után valami új kezdődjék.

A megtévesztés, a hazudozás világszerte olyan mértékű, hogy a közösségi médiafelületeken folyó csaták undorral töltik el az embereket. A Pew közvélemény-kutató szerint az amerikai szociális médiafelhasználók 55 százalékának elege van a politikai bejegyzésekből és vitákból. De épp ez a hazugság áradat egyik oka. Kiábrándítani, és ezáltal otthon tartani a többséget, hogy az agresszív kisebbség több mandátumhoz jutva kielégíthesse hataloméhségét. Igaz ez az elnökválasztásra készülő Egyesült Államokra épp úgy, mint Magyarországra.

Nálunk azonban van egy másik ok. Az, amiért mocsárról beszélek. Az embereknek, még a szövetségeseknek is a becsapása a mi baloldalunknak a vérében van.

A példa, amit felhozok, 1949-ben történt. Megértéséhez 1944. novemberéig kell visszanéznünk. Szabó Dezső ekkor írta meg a végrendeletét, arra számítva, hogy elhurcolják, vagy megölik. A saját emlékének jövőjéről állítólag így nyilatkozott: „Egyetlen emlékem legyen, egy szobor a Gellérthegy keleti szikláin, Budapest élete felett. Ott álljak, örök pásztora az örök szerelemnek. Onnan szálljon végtelen hívásom a szerteszéledő nyáj felé.” 1946-ban Kovács Imre (Nemzeti Parasztpárt) felvetette, hogy a Rákóczi téren lévő ideiglenes sírból a hamvakat a végakaratnak megfelelően a Gellért-hegyre kellene vinni. Javaslatát nem támogatták. Három évvel később azonban mintha megnyílt volna a lehetőség. Erről Péterfi Gábor így írt a Tiszatájban (2009): Az első „egypárti” magyarországi „választást”, ahol egy listára kellett szavazni, de választani nem lehetett, 1949. május 15-re írták ki. Ezt megelőzően a Nemzeti Parasztpárt vezetősége azt kérte Rákosi Mátyástól, teljesítse Szabó Dezső azon kívánságát, hogy a Gellért-hegyen temessék el. Rákosi a kérésnek eleget téve javasolta, hogy a temetés – a remélhető nagy „választási” győzelem után – tartassék meg, mégpedig a szavazást követő keddi napon. Megbeszélték azt is, hogy a Rákóczi téri sírnál Darvas József, míg a Gellért-hegyen Veres Péter lesz az ünnepi szónok. A kommunista pártvezér azt kérte a Parasztpárt elnökségétől, hogy a „választási harc” során közölje tagjaival Szabó Dezső Gellért-hegyi temetését.

Azt hihetnénk, hogy itt a történet boldog vége. De nem. Itt a mélységes mély mocsár, a baloldali hatalomtechnika egyik csúcsteljesítménye: Rákosi a parasztpárti küldöttség jelenlétében felhívta Kalamár Józsefet, a Fővárosi Temetkezési és Temetői Intézet vezetőjét, és utasította a temetés megrendezésére. Május 16-án, a Népfront „választási győzelmét” követő napon, Rákosi azonban már azt az utasítást adta Kalamárnak, hogy Szabó Dezsőt haladéktalanul temettesse el a Kerepesi úti temetőben, mert a Gellért-hegyi temetés elmarad. A temetésre a Kerepesi úti temetőben – a nyilvánosság teljes kizárásával – került sor. A temetői alkalmazottaknak megtiltották, hogy bárkivel is közöljék Szabó Dezső sírjának pontos helyét, sőt fel kellett jegyezniük az érdeklődők adatait, majd az illetőt Kalamár igazgatóhoz kellett küldeniük. Kalamár vasmunkásból lett a Temetkezési Intézet igazgatója, majd Csepel tanácselnöke. Élete tragikusan végződött: 1956-ban a csepeliek meglincselték.

Ez tehát az altalaj, amire a hazai baloldal építkezik. Nem Gyurcsány Ferenc az első, aki baloldali egységet hozott létre nálunk, hanem Rákosi Mátyás. Szabó Dezső újra temetésének történetéből kiszámítható, hogy a vezér szövetségesei mire számíthatnak. Ő sem adhat mást, mint mi lényege. Erkölcsi csődjéből azonban nem következik semmi a 2022-es választások kimenetelére, csak a választási küzdelem aljasságára. Épp 2006 mutatta meg, hogy ideiglenes sikert így is lehet elérni. Reményeim szerint azonban másodszor nem sikerülhet nekik.

Magyarország jobb ellenzéket és vihar álló házat érdemel.