Magyar Krónika
Novák Katalin: Minden nap igent kell mondanunk a magyarságunkra
Magyar Krónika 2022. 06. 08. kultúra KINCSES KRISZTINA
ESEMÉNYEK Tovább
A FECSKEFecske - ez tulajdonképpen főnév. A falusi kövér és lomha lovakat szokták Fecskének nevezni, valószínűleg azért, mert a gyenge, sovány, igen jámbor gebét például Betyárnak hívják.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
hirdetés
A köztársasági elnök összetartozás napi beszédében kiemelte, meg kell őriznünk az elmúlt évszázadban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.
Mint a víz a halnak, olyan magától értetődő számunkra a magyarságunk– kezdte Novák Katalin köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi rendezvényén tartott ünnepi beszédét szombaton.
Az államfő kiemelten köszöntötte a Kárpát-medence minden részéről megjelent fiatalokat. Mint fogalmazott, 
– Nincs különbség határon túl és innen élő magyar között, a magyar az magyar – szögezte le. Elmondta, azért jött most ide, hogy közösen tegyük fel a kérdést, mit jelent ma a nemzeti összetartozás, a magyarságunk.

Az államfő arról is beszélt, hogy amikor húsz évvel ezelőtt a házasságkötésekor kimondta az igent, nem gondolta volna, hogy ezt az igent nap mint nap ki kell mondani, akkor is, ha nem mindig könnyű. Ugyan így van ez a magyarságunkkal is – mondta. 

A köztársasági elnök emlékeztetett, ezt a bátorságot látta két hete Erdélyben, Gyulafehérváron a frissen felavatott Bethlen-szobornál, majd a református egység napán, amikor háromezren énekelték együtt a magyar himnuszt.
Az államfő ezután számos határon túli látogatását megemlítette, ahol a magyarság bátorságát tapasztalta és szavai szerint ezt a bátorságot ő maga is nap mint nap tanulja.

Az a dolgunk, hogy ismerjük, őrizzük és gyarapítsuk a magyarságot – fogalmazott.

Novák Katalin beszédében ezután a Rákóczi Szövetséget méltatta, amely a maihoz hasonló találkozásokkal erősíti a nemzeti összetartozást.

Mint mondta, 
gyermekeink és unokáink harcait nem vívhatjuk meg, ezért ismerni, őrizni és gyarapítani kell magyarságunkat. Ha közelebb jutunk egymás megértéséhez, mások is jobban fognak érteni minket
– magyarázta. Hozzátette, ezért utazott Varsóba, Berlinbe, majd a jövő héten Prágába és Bukarestbe is.

Prágába utazik kedden Novák Katalin

Varsó és Berlin után egy újabb visegrádi országba látogat el a köztársasági elnök
– Ma nemzetünk gazdagságát ünnepeljük, de mindezt beárnyékolja a szomszédban zajló háború – folytatta Novák Katalin. Elmondta, hogy ha a szomszédunkban háború van, ott a magyarok is veszélyben vannak, ami többletfelelősséget ró ránk. – Ezért kell vigyáznunk rájuk és mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában – húzta alá. A köztársasági elnök külön köszöntötte a Kárpátaljáról érkező magyarokat.
Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázadban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét
– szól a hitvallás – emlékeztetett Novák Katalin, ez pedig ma mindenkit arra kötelez, hogy valóra váltsuk ezt az ígéretet – zárta ünnepi beszédét az államfő.