A ködbe vesző múlt
Arra a kérdésre, hogy mit jelent az a szó, hogy magyar, lehet azt felelni, hogy nemzetünknek, országunknak a neve. De ha a „Miért ez a nevünk?” a kérdés, akkor már nem tudunk felelni, legfeljebb némi kutakodás után számos teóriát említünk. Nem tudom, hogy ez más nemzeteknél mennyire általános, de Sokcsevits Dénes új könyvét olvasgatva azt tudtam meg, hogy a horvátok számára sem egyértelmű, hogy miért az a nevük, hogy horvát. (Mozaikkockák déli szomszédaink történetéből. Rubikon Intézet 2022.)
Érdekes, hogy a horvát szót magát nem tartják szláv eredetűnek, sőt a szerb név sem az, noha mindkét nép a szlávok közé tartozik. Komolytalan felvetés, hogy a horvátok irániak volnának. A 19. században ugyan népszerű kezdett lenni az a mozgalom, ami a horvátokat és a szerbeket illír eredetűnek hirdette. Egy kicsit rokon ez a románok dáko-román eredetével. De soha nem terjesztették tűzzel-vassal, és ki isment a divatból.

Honnan vándoroltak a horvátok jelenlegi lakóhelyükre? Ez ugyanúgy vita tárgya, mint a mi esetünkben, de ők is a Kárpátokon át érkeztek. A 7. század elején már Dalmáciában voltak. Azokat, akiket ott találtak ugyanúgy magukba olvasztották, mint mi tettük (az ország északi peremén egy tömbben élő szlávoknak, a szlovákok őseinek kivételével) azokkal, akik meghódoltak. A horvátok létrehozták a maguk vazallus államát, élén I. Trpimir fejedelemmel, aki így Dux Chroatorum, a horvátok fejedelme cím bitokosa és a Trpimirović-ház alapítója lett. Frank hittérítők hatására már a 9. században felvették kereszténységet. A frank hatás mellett Bizánc is építette a kapcsolatait a horvátokkal, Zdeslav I. Bazileos császár segítségével lett fejedelem, de őt 879-ben Branimir meggyilkolta, és Bizánc helyett Rómával kereste a kapcsolatot, ezért őt tekintjük az első önálló horvát fejedelemnek. Utóda, a Trpimirović-házból származó Mutimir lett az utolsó horvát fejedelem, mert a fia I. Tomislav már királyként uralkodott.

A magyar honfoglalás idején tehát a Drávától délre létezett egy keresztény ország, ami szűk száz esztendővel Szent István előtt már független királyság volt. A két nép történelme abban is hasonló, hogy függetlenségüket sikeresen meg tudták védeni. Mindig két irányból kellett védekezni, azaz a két malomkő közöttiség, nevezzük köztes-európaiságnak, már ekkor jellemezte helyzetüket, amint a miénket is.

Az őstörténet és a független államalakítás párhuzamai mintegy megalapozzák a későbbi nyolc évszázados együttélést, ami bár nem volt zavar nélküli, de a kapcsolat jobb volt, mint a legtöbb szomszédunkkal. A perszonálunió Szent László húga révén jött létre, a horvát urak közül többen elhunyt királyuk sógorát hívták meg a horvát trónra, amit végül Könyves Kálmán szerzett meg a mindenkor magyar királyok számára.

Horvát önállóság
Jó lenne mindig szem előtt tartani, hogy a magyar királyok nem olvasztották be Horvátországot Magyarországba. Hamisak azok a térképek, amelyekkel pedig sokszor találkozunk, még az autókra ragasztott matricákon is, amelyek a magyar Szent Korona országait, jelesül Horvátországot és Magyarországot a közöttük lévő határ feltüntetése nélkül ábrázolják.  Szent László ugyan seregei élén érkezett Horvátországba sógora Zovonimir 1089. évi halála után, de nem foglalta el a trónt, hanem unokaöccsét, Álmost hozta helyzetbe, azaz már itt látszik, hogy különálló politikai egységként kezelték Zovonimir birodalmát. Persze nem minden horvát kívánta a magyar kapcsolatot. Végül Kálmán leverte Péter (ellen)király hadait és Horvátország koronás királya lett.Történelmileg nem igaz ábárzolás, mert Horvátország önállóságát nem jelzi a kép.

Kálmán okos uralkodó volt, Péter leverése után a horvát urakkal elfogadható kompromisszumokat kötött, és megalapozta az 1918-ig tartó államközösséget. Horvátországot lényegében a királyt képviselő bán igazgatta. Kálmán a dalmát városok meghódítására is törekedett, velük nem erővel, hanem megegyezéssel jutott dűlőre. Trogir városának adott kiváltságok között találunk egy számukra is irányjelző mondatot. „A városban nem fogom megengedni, hogy bármilyen magyar vagy idegen letelepedjék, kivéve az, akit ti szeretnétek.” Legalább nyolc évszázados múltja van tehát annak, hogy a mi vidékünkön a betelepedés nem „alanyi jog”, hanem a lakosság által kellő indokkal megadható lehetőség.

Buzdítás
Sokcsevits Dénes olvasmányos és tanulságos könyvet adott a kezünkbe. Sokat beszéltünk arról, hogy a szomszéd nemzetekkel való kapcsolataink gátja, hogy nem ismerjük őket. Aki déli szomszédaink iránt érdeklődik, nagyon alkalmas eszközt kap a kezébe.

A horvát-magyar kapcsolatok jelentősége napjainkban felértékelődött. Mindkét országban konzervatív jobboldali erők irányítanak, s ez érthetően baloldali ellentámadásokra vezet. A rendszerváltás óta Magyarország sokat tett a horvátokért. A horvát rendőrség fegyvervásárlása még a Jugoszláv idők végén hozzájárult, hogy a horvátok védekezni tudjanak a szerb támadások ellen. Minden módon támogattuk, hogy az unió tagjai lehessenek, ahogy a schengeni rendszerbe való felvételüket is siettetnénk.

Az ellenérdekeltek éket vernek, ahol csak tehetik. Nacionalista húrokat pengetnek az INA megvásárlása miatt, sőt korrupciós botrányba kergették a MOL vezetését. Hisztérikus cikkek jelennek meg a magyar restaurációról egy történelmi térkép láttán. Ezeket az olykor durva támadásokat a maguk helyén kell kezelni, céljukat veszítik, ha a két ország nem ugrik egymásnak. A jó kapcsolat részben diplomáciai kérdés, de minden egyes ember sokat tehet, ha megismeri a horvát múltat, és megszereti a horvát jelent. Inflációs időkben talán visszaesik az idegenforgalom, de ne essen vissza az egymás iránti érdeklődés.