Ahogy sorozatunk előző részében a pécsi ókeresztény sírkamrák kapcsán említettük, a kereszténység a 2. századtól terjedt megállíthatatlanul Pannóniában. Keresztény mártírokat végeztek ki Sirmiumban, akiknek később kultuszuk volt Sopianae-ban és másutt is, ám érdekes, hogy a korai időkben ebben a térségben leginkább az ariánus hit terjedt el, a kereszténység egy olyan irányzata, amelyből parázs hitviták lettek a kora keresztény korban, és amelyet Madách Imre is megidéz főművében. 

Ariánus keresztelőkápolna Ravennában. Az olasz város mellett az arianizmus másik központja épp Pannónia volt

A forrásokból tudjuk, hogy legkésőbb a 2. században a birodalom határain, így Pannóniában is megjelent a kereszténység. Diocletianus üldözése ellenére egyre többen tértek át az új hitre, és hamarosan keresztény mártírokat végeztek ki itt is. Az ítéleteket Sirmiumban (Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) hajtották végre. A mártírok nevét és néha foglalkozását is ismerjük. Köztük volt  Iraeneus, Demetrius, egy kertész: Syneros Sirmiumból, Montanus és felesége, Maximilla, Hermogenes, Silvanus, Venustus és Secundianus Singidunumból, Pollio Cibalae-ből, és Quirinus sisciai püspök, akit Savariában végeztek ki. 

Tudunk négy kőfaragó vértanúról is. 
A területen keresztény közösségek éltek Sirmiumban, Poetovióban, Sisciában és Cibalae-ben – püspökeiket is név szerint ismerjük. 
A korai egyház azonban korántsem volt egységes. Egészen a 313-ban kiadott milánói edictumig, amikor szétvált az ortodox és az ariánus ág, többféle elképzelés létezett a keresztények között. 

A 325-ben tartott niceai zsinaton Ariust, akiről az utóbbi irányzat a nevét kapta, Pannóniába száműzték, ezért a provincia az arianizmus egyik központja lett – 330-ban pedig Mursa püspöke is egy ariánus, Valens lett.

Viszonylag rövid ideig, úgy fél évszázadig virágzott az ariánus hit Pannóniában, 380-ban ugyanis Theodosius edictuma kötelezővé tette a katolikus vallást, kijelentve, hogy „mindenkinek hinnie kell az apostoli hitvallás és az evangéliumi tanítás értelmében az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek egységesen isteni voltát, egyenrangú méltóságát és szent hármasságát”. 

De mi is állt az éles ellentét mögött? Alighanem mindenki tud róla, csak nem tudja, hogy tud róla: Madách főművének, Az ember tragédiájának egyik jelenetében egy „i” betű miatt mennek ölre a keresztények. Az „i” a görög „homousion”, illetve „homoiusion” szavakra utal. A „homousion” hitvallás szerint Isten és Jézus egylényegű, míg az ariánusok szerint csupán „homoiusion”, azaz hasonló lényegű. 

Arius tanításai szerint a Fiú és az isteni ige, a Logosz is csak teremtmény, nem öröktől fogva való, és ahogy a Logosz, úgy a Fiú sem egylényegű (homousziosz), hanem hasonló lényegű (homoiuszion) az atyával. Arius tanait Jézus azon kijelentésére alapozta, amely szerint „az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28). Ezzel szemben az ortodoxok szintén Jánosra hivatkoznak: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). 
Arius abból indult ki, hogy Isten kezdet nélküli létező, tökéletes egység (monasz), és mint ilyen, kettősség (düasz) nélküli, tehát nem jelenhet meg egyszersmind Fiúként. Egyben hármasság (triász) nélküli is, így Szentháromságként sem. 

Perendy László egy, az arianizmusról szóló tanulmányában azt írja, Arius tanai szerint Isten nem nemzette, hanem teremtette a Fiút és a Logoszt, és ahogy Isten teremtője a Logosznak, úgy a Logosz teremtője a Fiúnak, ugyanakkor a Logosz teremtése megelőzi az időt is, hiszen magát az időt (a világot) is az ige által teremtette az isten. 

Így tanai szerint Jézus Krisztus több mint ember, de kevesebb, mint Isten.  
Arius az ortodoxok szemében így Szentháromság-tagadónak minősült, aki egyben tagadja Jézus isteni mivoltát is.

Ahogy említettük, tanait először a niceai zsinaton (325) ítélték el. Nem sokkal később, 359-ben egy sirmiumi zsinaton ugyan megkísérelték a két irányzat kibékítését, ám végül nem jártak sikerrel, és az ariánus mozgalom széttagozódott. 

A konstantinápolyi zsinaton 381-ben újra elítélték az ariánusokat, ám a Nyugat-római Birodalom gót és longobárdok uralta területeinek lakossága továbbra is ariánus maradt, míg Pannónia a barbárok kezére jutott.