Érdekes módon ezt az 1970-es évek táján az akkori magyar vezetés is megértette a korona visszaszerzésekor. Hogy ugyanis a Szent Korona a hatalom jelképe és kisugárzása. Tudjuk, hogy 1945-ig a Szent Korona nevében hozták meg a bírósági ítéleteket is. Szent Istvánnal a magyar társadalom, Magyarország a mindenkori uralkodóval, kormánnyal állt együtt, tényleges birtokosa volt a hatalomnak, eltekintve bizonyos történelmi kataklizmáktól, amikor a tétel feledésbe merült.

A Szent Korona folytonossága volt az, ami ezt a helyzetet áthidalta. Mert nemcsak Hunyadi János nem kérte a koronát, nem kérte Bethlen Gábor, Bocskai sem, pedig a török tálcán kínálta fel nekik. Nem kérte Rákóczi Ferenc és Horthy Miklós sem. Tudták ugyanis, hogy a korona birtokában olyan feladatokat lennének kénytelenek a nemzet számára elvégezni, amelyre nem alkatilag, hanem a történelmi pillanat szempontjából nem voltak alkalmasak. De úgy is felfoghatjuk, hogy a Szent Korona folyamatosan uralkodott, megbízott valakit azáltal, hogy a király fejére került a korona.

Az sem véletlen, hogy II. Szilveszter pápa miért Szent Istvánnak küldte a koronát, miközben Európában a lengyel hatalom is igényt tartott rá. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy Magyarország geopolitikai helyzete – szemben a mai geopolitikai helyzetünkkel – kivételesen erős volt. Európa legfontosabb pacifikáló tényezője. És erre legyünk büszkék, noha erről soha nem beszélünk. Tehát a pápa nem kegyes ajándékot adott nekünk, hanem megértette, hogy Európának ezen a pontján Magyarország pacifikáló tényező. A Szentföldre eladdig nem lehetett más úton eljutni, mint tengeren át. István király volt az első, aki egyéb, más tevékenysége mellett megszervezett egy olyan tökéletesen biztosított zarándok- és kereskedőutat, hogy onnantól kezdve bárki nyugodtan utazhatott arra a vidékre, amit most Közel-Keletnek nevezünk. Fegyelmezett katonaság és őrség szolgáltatta a biztonságot. Tehát a pápák számára évszázadok óta először volt garantálva a Szentföld ügye. És ezt Szent Istvánnak köszönhették!

Sokszor mondják, hogy István könyörtelen kegyetlenséggel térítette az országát. Ez így nem igaz. A magyarság keresztény volt valószínűleg már a honfoglaláskor is. Tehát itt nem arról van szó, hogy keresztény vagy pogány, hanem hogy bizánci vagy római változat. A pápa fölismerte Istvánban azt, amit István is felismert őbenne, hogy mi a nyugat-európai, latin formájú kereszténységet választjuk. Miközben a mai Németország nagy része még pogány volt. Olyannyira, hogy Szent István hittérítőket küldött oda.

A magyar alkotmányfelfogás, a magyar államrend, amelyet István felépített, megingathatatlanul szilárd maradt. Sem a tatárjárás, sem a török hódoltság nem tudta megingatni. Akárhogy volt is, megmaradt a biztonságos és természetes alkotmányjogi érzék. Ez persze bizonyos konzervativizmus. Konzervatívan őriztük a kereszténységen alapuló állameszményt, és most is, a legkülönbözőbb politikai pártok és csoportosulások idején a magyar nép kollektív bölcsességében reménykedünk.