Magyar Krónika
A Montreáli Magyar Főkonzulátus és a Montreáli Magyar Szervezetek találkozója
Magyar Krónika 2023. 02. 28. kultúra 
ESEMÉNYEK Tovább
MIKOR LESZ VÉGE A HÁBORÚNAK?Kilenc órakor keltem föl. Elmentem a kávéházba reggelizni. - Mikor lesz már vége ennek a háborúnak? - kérdezte tőlem a pincér. - Bizony, sejtelmem sincs róla - feleltem. Reggeli után a borbélyhoz mentem. - Lesz-e valaha vége ennek a borzasztó háborúnak? - kérdezte a mester.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A Főkonzulátus meghívására gyűltek össze a Montreáli Magyar szervezetek vezetői február 11-én a Magyar Otthon társalgójában. A téma: visszatekintés az elmúlt év eseményeire, eredményeire, valamint az előre látható rendezvények és évfordulók megünneplésének megbeszélése.
Pritz Helga főkonzul asszony köszöntötte az egybegyűlteket, beszámolt az elmúlt év eredményeiről, ami a főkonzulátus első évében történt. Elmondta, hogy a sok feladatot, ami előttük állt, az elmúlt évek problémái ellenére sikerült megvalósítani, ami nem volt kis munka.Büszkén számolt be a québeci-magyar gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok terén elért eredményekről, valamint vázolta a jövőbeli terveket.?Kiemelte a nemrég kihelyezett közösségi diplomata státusz jelentőségét a Québecben élő magyarság számára, aki tovább segítheti a Kanada többi részén élő magyarsággal való kapcsolattartást és a jobb láthatóságot.

Fülöp Villő magyar közösségi diplomata jelentősnek tartotta a québeci magyarok felé irányuló figyelmet ezzel a kinevezéssel, mivel az egész világon összesen 12 magyar közösségi diplomata működik, és mi itt Montreálban élvezhetjük ezt a kitüntetést.?Köszönetet mondott a magyar szervezeteknek, a vezetőik segítségéért, amivel munkáját támogatják, és vázolta azt a tervét, hogy a jövőben több személyes találkozásra, beszélgetésre is sor kerül majd a közös munkában. Ismertette a pályázatok és ösztöndíjak lehetőségét, azok elérésében felajánlotta segítségét és további információkat ígért.

A nap további részében a vezetők ismertették csoportjaik ezévi tervezett programjait.

Kerek évfordulót ünnepel az idén a katolikus közösség, 60 éves fennállását, és tervben van a Búcsú rendezése.

A Magor alapítvány további segítségét ajánlotta a szervezeteknek.

A cserkészek több ünnepi programmal készülnek alapításuk 70. évfordulójára.
A Kanadai Művész Egyesület beszámolt a Diefenbunker Múzeumban szervezett sikeres kiállításról, amit legközelebbi tervként Halifaxban mutatnak majd be, valamint tárgyalásokat folytatnak a Magyar Művészeti Akadémiával a kiállítási anyag magyarországi bemutatására.

A Magyar Krónika szívesen várja a megkereséseket, hogy tudósíthasson a magyarságot érintő eseményekről.

A Gyanta Együttes idei 15. éves évfordulója alkalmából ősszel ünnepi táncestet tartanak, és népzene-oktatás beindítását is tervezik.

A Bokréta táncegyüttes 2023. április 29-én nyílt napot tart, amelyre minden érdeklődőt szívesen várnak.

Csillagösvény 12 éves fennállását ünnepli idén, javaslatok vannak több művészeti program szervezésére, úgymint felvidéki művészek vendéglátása. Anyáknapi műsor augusztus 1-re van tervezve.

A Kanadai Kereskedelmi Kamara részéről, Kéz Tóni beszélt a különböző pályázatok kidolgozásásról, amit szegedi tartózkodása alatt végez.

A március 15-i ünnepség a református gyülekezet szervezésében kerül megrendezésre 2023. március 19-én, 12 h 30-tól.