A Képes krónika ekképpen írja le Könyves Kálmán királyunk haláltusáját, amely öccse, Álmos és annak fia, Béla megvakíttatása után nem sokkal bekövetkezett. Kálmán – akinek feltehetően nem az agyveleje folyt ki, hanem egy kóros fülgyulladásba halt bele – 1116. február 3-án tért örök nyugovóra. Halálával Európa egyik legműveltebb uralkodója szállt a sírba.

László király váratlant húzott
Kálmán, I. Géza király idősebbik fia, 1074-ben apja trónra lépésének évében született. Gézának nem adatott meg, hogy felnevelje fiait, Kálmánt és Álmost, aki feltehetőleg 1075-ben született. Géza ugyanis 1077-ben eltávozott az élők sorából és az ország irányítását fivére, László vette át.

László a két fiú közül először Álmosban látta meg az uralkodói potenciált, aki az általa frissen elfoglalt Szlavónia irányításával edződött a magyar trónra. Kálmánt a nagybátyja papnak szánta. Az évek alatt a papjelölt fiú magas műveltségre tehetett szert, amire a neve elé biggyesztett jelző, a „Könyves” utalt.

Az 1090-es évek elején Kálmánt püspökké szentelték és feltehetően bihari püspökként kezdte meg rövid életű egyházi pályáját. I. László király ugyanis 1095-ben meghalt, és utódjául Álmos helyett Kálmánt jelölte meg. Ezzel a döntésével a fivérek között egy közel két évtizedes viszály vette kezdetét.
Kálmánnak azonban trónra lépése után nem Álmos, hanem a Szentföld felé vonuló, az országon áthaladó kereszteshadak féken tartása volt a legfőbb gondja.

Keresztényi fegyverbarátság és szolidaritás ide vagy oda, a fosztogatókra lesújtottak a magyar fegyverek, és csak azok vonulhattak át az országon büntetlenül, akik civilizált haderő módjára fizettek az ellátmányért.

Bouilloni Gottfried flamand lovag rendezett seregei szoros kísérettel a sarkukban keresztülmasírozhattak az országon, a fegyelmezetlen hordákat azonban Kálmán kíméletlenül szétverte.Múlt-kor