Magyar Krónika
Teller Ede már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetett
Magyar Krónika 2018. 03. 13. magazinMTI
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A MAGYAR FÖLDBIRTOKOS A földbirtokos egy olyan pirospozsgás gróf, aki reggeli imádságul (mert vallásos ember!) még az ágyban halat, hideg sültet, dzsemet, tejszínes kávét, csipkés szalvétát, hófehér kenyeret és ezüst villát eszik.
hirdetés
Dr. Tomas Machan DentistKlikk ide
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon - írja újonnan napvilágot látott dokumentumok alapján a The Guardian brit napilap honlapja. 
Teller Ede
Az Energia és az ember címmel az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) és a Columbia Egyetem által New Yorkban 1959. november 4-én megrendezett tanácskozáson több mint 300 kormányilletékes, közgazdász, történész, tudós és az olajipari vezető vett részt, a rendezvény fő szónoka Robert Dunlop, az intézet igazgatója volt. Mellette még négy másik előadót hívtak meg, köztük a magyar tudóst Teller Edét.

Az atomfizikus az energiafelhasználás jövőbeni módjairól tartott előadásában felhívta hallgatósága figyelmét arra, hogy a fosszilis energiahordozók szennyezik a légkört. "Amikor hagyományos üzemanyagot égetsz, akkor szén-dioxidot állítasz elő... A szén-dioxid láthatatlan, átlátszó, nem érzed a szagát, nem veszélyes az egészségre" - hangoztatta.    

"Akkor miért is kell aggódnunk" - tette fel a kérdést és rögtön meg is magyarázta, hogy a szén-dioxid a légkörben üvegházhatást idéz elő. "Kiszámolták, hogy a légkörbeli szén-dioxid 10 százalékos növekedésével járó hőmérsékletemelkedés elég ahhoz, hogy elolvadjon a (sarki) jégsapka és víz alá kerüljön New York.
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212