Amikor az elsőt sikerült szétverni a második döntő részvételével, ezek a katonák nem akartak – az iszonyatos háború annyi éve után sem – a közös ellenség ellen harcoló, de mégiscsak ideiglenes, pillanatnyi szövetségesekkel olyan békét kötni, amelyik saját nemzetük béklyóba verésével, a lengyel államnak a győztes hatalomnak való alárendelésével járt volna együtt.

A Kiátkozott Katonák számára a háború győztes is és vesztes is volt egyben. Ugyanis a győzelem nem a szabadságot hozta meg, hanem egy újabb igát rakott a nemzetre. Ezért a katonák elhatározták, hogy tovább fognak harcolni. Saját akaratukból, saját döntésük szerint, de ezt a szabad választást tragikus paradoxon jellemezte, fátum ült rajta.

Ennek az erdőkben rejtőzködő, a föld alatt tevékenykedő kísértethadseregnek a számát a történészek kb. 40 ezer fegyveres harcosra teszik, akik különböző katonai formációkból kerültek ki, többségükben azonban a Honi Hadseregből, de a Nemzeti Fegyveres Erők és a Néphadsereg katonái közül is csatlakoztak hozzájuk. Csupán kezdetben harcoltak közvetlenül a szovjetek ellen, később azon honfitársaik ellen küzdöttek, akik a kommunista hatalom megtestesítői voltak Lengyelországban vagy kollaboránsok és árulók. Több ezer katonai akciót hajtottak végre, de a kommunisták által meghamisított 1947-es választások után már nem reménykedhettek a Nyugat közbenjárásában. Számuk hirtelen megfogyatkozott, társadalmi támogatottságuk visszaesett.

A gyilkos kommunista propaganda áldozataivá váltak. 1952 után, amikor konszolidálódott a kommunista hatalom (elfogadták az alkotmányt), a sok megtorlás, kivégzés után, már csak a túlélésért harcolt néhány kisebb csoport és „imitt-amott rejtőzködő katona”, akik közül az utolsó: Józef Franczak „Lalek” 1963-ban halt meg.

A Lengyel Népköztársaság elfeledésre ítélte őket, csontjaik közös névtelen sírokban hevertek, ismeretlen helyen. Ha hivatalosan szóba is kerültek, csak mint bűnözőket, gyilkosokat emlegették őket, ezért nevezték el őket a 90-es évek elején kiátkozott katonáknak. 2010. március 1-jén Lech Kaczyński köztársasági elnök törvénytervezet adott be a Szejmnek a Kiátkozott Katonák ünnepének elrendeléséről. Ettől kezdve ünnepeljük március 1-jén ezt az ünnepet, annak emlékére, hogy 1951-ben ezen a napon végezték ki a Kiátkozott Katonák hét parancsnokát.

A Kiátkozott Katonák soraiban olyanokkal is találkozunk, akiknek sorsáról, kiállásáról olvasva összeszorul a torkunk, akik a nagylelkűség, hősiesség, bátorság, odaadás, önfeláldozás és hűség utolérhetetlen példaképei voltak. Akik ennek az egész mozgalomnak az erkölcsi zálogai voltak. Ilyen szent volt  pl. az a 18 éves, ártatlan és mindvégig kitartó szanitéclány: Danuta Siedzikówna „Inka” is, akit 1946-ban lőttek le, és a II. világháború egyik legnagyobb hőse, Witold Pilecki kapitány, akit két évvel később végeztek ki.

Kovács István professzor nyomán tegyük még hozzá végezetül, hogy a Pilecki-család egyik ágának tagja Magyarországon telepedett le a XIX. század első felében, a család egyik mai képviselője, Marcell Pilecki pedig a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára volt.