A külügyminisztérium azt írta: Az említett hírben tapasztalható, tudatlanságból vagy rossz szándékból fakadó súlyos hibák sértik a történelmi igazságot és a versailles-i (1919) és a trianoni (1920) békeszerződéseket. A külügyminisztérium a berlini román nagykövetségen keresztül a DPA-hoz és a ZDF-hez fordult a helyzet tisztázása és a hírek pontosítása végettEmil Hurezeanu berlini nagykövet tehát levélben fordult a DPA-hoz: „Ha az 1918. december 1-jei, az önrendelkezés elvén és a többség demokratikus voksán alapuló, a versailles-i és trianoni békeszerződések által elismert határozat egyenértékű Hitler 1938-as (Ausztriát bekebelező) Anschlussával, akkor mi – én, mint a NATO- és EU-tag Románia nagykövete és Ön, a német DPA vezérigazgatója – teljesen eltérő korban és világban élünk”.
Ezzel szemben Erdélyben nem volt semmiféle szavazás, ami megerősítette volna a magyarországi románok elszakadási vágyát.  Gyulafehérváron 1228 román küldött volt jelen, akiket állítólag helyben választottak, tehát fogadjuk el, hogy valóban küldöttek voltak. De sem a szászok, sem a magyarok nem voltak hivatalosak, tehát nem Erdély népe, hanem csak az erdélyi románok nevében nyilatkozhattak. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint anyanyelvét tekintve Erdély, a Bánság, valamint Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megye lakosságának 53,8 százaléka volt román. Kétlem, hogy ez a 2,8 millió ember egy népszavazáson száz százalékban az egyesülés mellett szavazott volna.

A szászok a maguk autonómiáját biztosítandó, mindig a többséggel tartottak, de ha Erdély népe szabadon dönthetett volna a saját sorsától, megjósolhatatlan, hogy hová álltak volna. Egy szó, mint száz: szó sem volt a Wilsoni elvekről, sehol, így Erdélyben alkalmazták azokat. Döntő jelentősége lett volna az esetleges népszavazás időpontjának. Ha arra az után került volna sor, amikor kiderült, hogy a gyulafehérvári határozatoknak csak egy pontját iktatták Bukarestben törvénybe, a magyarországi románok esetében biztosan nem lett volna meg a száz százalékost támogatás a csatlakozáshoz. Olyasmi helyzet alakult volna ki, mint most a Brexitnél. A britek vékony többsége ki akart lépni az Európai Unióból, ám amikor szembesült ennek következményeivel, a közvéleménykutatások szerint ez a többség elenyészett, s mára a többség maradna, ha maradhatna.

Ha a román diplomácia a németektől a helyzet tisztázását és a hírek pontosítását kérte, akkor álljunk elébe és valóban tisztázzuk a tényeket. Gyulafehérváron a románok lakta területen élő nem románok egyetemlegesen kizárattak az önrendelkezésből. A határozatokat nem semleges helyzetben hozták, hanem akkor, amikor már napokkal korábban a román hadsereg betört Erdélybe. Ferdinánd király már 1918. november 24-én felhívást intézett a hadsereghez:

Katonák!

A régvárt óra elérkezett. A szövetségesek átlépték a Dunát, ez az óra arra int, hogy mi is szövetségeseink oldalán fegyvert fogjunk. Harcra hívlak benneteket, hogy megvalósítsuk régi álmunkat, hogy az összes románok egyesítessenek, amiért 1916., 1917. évben annyi vitézséggel harcoltatok. … Mutassátok meg, hogy a várakozás ideje nem tudta meggyengíteni a román harcos karját. A mi bukovinai és erdélyi testvéreink hívnak az utolsó harcra, hogy vitézségitekkel hozzátok meg az idegen járom aluli szabadulást. A győzelem a miénk és a jövő biztosítani fogja az egész román nemzet békés és boldog életét. Ezért előre ősi vitézséggel. Az Isten velünk van!

Ferdinánd

A hadsereg pedig ennek megfelelően járt el: november 25-én a Gyimesi szoroson át betört Erdélybe. Biztos, hogy olyan képtelenség ezt a betörést, ami egyben a nem is oly régen megkötött béke durva megsértése volt, egy kalap alá venni az Anschlussal?

A románok ahelyett, hogy elismernék: erővel szerezték meg Magyarországtól Erdélyt, egy olyan mítoszt gyártottak korábban, hogy nekik ez a terület jár. Ennek egyik fajtája volt a mára megbukott dákoromán elmélet, a másik pedig amit most hangoztatnak, hogy a wilsoni elvek alapján meghozott demokratikus döntés. Ma a mítoszgyártás oka nem lehet más, mint a félelem: amit erővel szereztünk, erővel el is lehet venni. Ahogy 1940-ben is féltek, hogy egész Erdélyt elvesztik, ezért ide adták a felét. A német sajtó elleni kirohanásuk erről a fortélyos félelemről árulkodik. Nem veszik észre, hogy ma nem területre, hanem emberhez méltó életre, a megmaradás esélyére vágyik a magyarság. Ha ebben megegyeznénk, akkor ők maguk is erősödnének és nem kellene félniük többet.