Amíg Deák élt, a magyar képviselők nem akartak s nem is mertek rendjel s kitüntetés után futkosni. - legalábbis Eötvös Károly így meséli.

Deák valóban nagyon nem szerette az efféle politikai ajándékokat. A passzív ellenállás idején elvi jelentősége volt ennek: aki magyar hazafinak tartotta magát az Deákék nyomán az önkényuralmi hatóságoktól nem fogadott el semmilyen kitüntetést, még akkor sem, ha a díjnak nem is lett volna közvetlen politikai vonatkozása.

Csakhogy Deák hozzáállása utána sem változott. Amikor a Kiegyezést megkötötték, Ferenc József koronázási ceremóniáján neki szánták volna azt a jelképes szerepet, hogy a régi nádorokhoz hasonlóan segédkezzék a szertartásnál. Visszautasította.

A megkoronázott király ezután behívatta magyar miniszterelnökét, gróf Andrássy Gyulát. Tőle kérdezte, mivel hálálja meg Deáknak, hogy megmentette a monarchiát.

Kezdte sorolni, mi mindenre gondolt: kitüntetés, grófi cím, kamarási méltóság, csinos birtok - tetszőleges sorrendben.

Andrássy zavarban volt, amikor el kellett magyaráznia az uralkodónak, hogy ez nem jó ötlet. Deáknak nem adható semmi, mert nem fogad el semmit. Akkor odaadom neki ezt a festményt a császárnéról és rólam. - mutatott utolsó lehetőségként a falra őfelsége. Az sem jó, aranyrámás a keret - válaszolta Andrássy.
Az uralkodó elképedt. Hát akkor egy császár és király szegény ahhoz, hogy egy Deák Ferencnek bármit adhasson?

Andrássy végül azt javasolta, hogy hívja meg Deákot ebédre, azt talán elfogadja. Deák ezt nem is utasította vissza. Korán reggel elment Bécsbe vonattal, megette az ebédet a Burgban, megköszönte a királyi párnak a vendéglátást, és még az esti vonattal visszautazott Pest-Budára. Ez volt az egyetlen ajándék, amit elfogadott.

Deák a Kiegyezés után már nem várta el mástól, hogy ne fogadjon el kitüntetést vagy más királyi kegyet. Számára azonban fontos volt, hogy tudják róla: neki "egy kézszorításnál többet még királya sem adhatott".