Mindannyian kettős állampolgárok vagyunk, Isten országának és hazánknak a polgárai. Az ember boldog csak akkor lesz, ha mind a két világ törvényeit megtartja.

"Boldogok a lelki szegények"

Krisztus a szegénységről szóló tanításával a természetjogban gyökerező gazdasági és társadalmi alaptörvényeknek akart érvényt szerezni. Minden embernek azonos a jogállása, és jogosult a Föld javaiból való akkora részesedésre, hogy emberhez méltó életet élhessen. Ennek érdekében azonban neki is tennie kell (hajtsátok uralmatok alá a földet). A probléma akkor kezdődött, amikor az ember az olyan javak megszerzésére tört, amelyek nem az ő munkájából, hanem mások verejtékből származtak.

Platón, korának, s az utána következő korszaknak az önzőit is azzal nyugtatta meg, hogy a szegénnyel, ha elbetegesedett, nem kell törődni. Életének úgy sincs célja, ha a társadalom számára nem tud dolgozni. A történelem folyamán mindig akadtak, akik ehhez hasonló felfogással megnyugtatták a tehetőseket, hogy nekik joguk van mások javaiból gazdagodniuk. Nem volt ez másképp Krisztus korában sem. Krisztus szemben állott egy pöffeszkedő világgal, amelyiknek a szemében a gazdagság erény volt, s amelyiknek a felfogása azt hirdette, hogy a gazdagság nevében a gazdagodásért minden szabad. S ma ugyanezen felfogás átkait nyögjük. A lelki szegénységről szóló tanítás arra mutat rá, hogy a bajok oka legtöbbször az emberi lélekben, s nem a külső körülményekben van. A lelki szegénység azt jelenti, hogy a társadalmi és gazdaság reformoknak is belülről, az emberi gondolkodás gyökeres megváltozásából kell fakadnia.

Márton Áron ezt 1933-ban tanította. Változott valami?

Ha a fentieket végig gondoljuk, akkor kiderül: nem a jelenlegi globális gazdaság ellen fellépő politikusoktól kell várni a világ sorsának jobbra fordulását, pontosabban azokat, akik elindulnak ezen a mondhatni forradalmi úton, nem hagyhatjuk magukra. Ők ugyan tudnak (?) a törvényeken, nemzetközi szerződéseken változtatni, de az emberi gondolkodáson aligha. Mi viszont biztosan tudjuk a saját magunk gondolkodását alakítani, s ha ez valamelyest sikerült, akkor hatni tudunk a családunkra, környezetünkre, s fokozatosan egyre tágabb körökre. A dolog persze nem olyan egyszerű, mint a kétszerkettő, kegyelem is kell hozzá. Amiért fohászkodnunk kell.
"Boldogok a szelídek, mert övék lesz a Föld"

Márton Áron emlékeztetett arra, hogy a szentírásmagyarázók egy része szerint a Föld birtoklását nem szó szerint kell értenünk, hanem az csak a másvilágon értelmezhető. Ám velük ellentétben a püspök egy földhözragadtabb magyarázattal él. A problémát három emberi sors felvillantásával érzékelteti: Heródes, Serge Alexandre Stavisky (1888–1934) és Assisi Szent Ferenc. Meglepő három név. Heródest mind ismerjük, de gonoszságának mértéke nincs a köztudatban.

Megölette három sógorát, a feleségét, az anyósát, és elevenen égette meg a számára gyanús főembereket. Megvesztegette súlyos pénzekkel a római szenátust, kincseket érő ajándékokat küldött Augustusnak, hogy tovább gazemberkedhessen az ő fennhatósága alatt. S mindezt azért, mert betegesen reszketett a hatalomért. Mindenkire gyanakodott, mindenkitől félt. Nappal összerezzent a levél zizzenésére, éjjeli álmából összeesküvések rémképei riasztották fel. De nem ismerte meg a hatalom birtoklásával járó boldogságot.

Stavisky nevét elmosta az idő. 1934-ben fejeződött be kalandos élete. A mai Ukrajna területén született orosz zsidó családból, a család Franciaországba vándorolt ki. Stavisky igen alacsonyan kezdte, kétkezi munkásból, majd kávéházi énekesből küzdötte fel magát az állam legfelsőbb köreiig, hatalmas pénzügyi műveleteket irányított, értéktelen kötvényeket sózott gyanútlan emberek nyakába, üvegcsecsebecséket adott el drága ékszerként, majd, amikor a hullámok összecsaptak felette máig tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett vagy épp meggyilkolták. A válság akkora volt, hogy miniszterek mondtak le a botrány miatt, Párizs lázongó népét csak sortűzzel lehetett megállítani.
Heródes és Stavisky egymásmellé állítása azt jelzi, hogy a Krisztus korabeli helyzet és a mai világ között erős a párhuzam. Elkerülöm a napi politizálást, s nem említek mai Staviskyket. Ő már eltűnt a köztudatból, 1934-ben, amikor Márton Áron a nyolc boldogságról beszélt, akkor a hallgatóság pontosan értette a mondanivaló lényegét.

E két távolról sem szelíd emberrel, akik sokat akartak, de semmire sem jutottak, ott az ellentétel: Assisi Szent Ferenc. Aki mindenről lemondott, amire a másik kettő törekedett. E lemondásnak meglepő következménye lett: meghódította a világot. Püspökök és lovagok keresték a vele való találkozást; a rablók fát és vizet hordtak kolostorába, a pogány őrszemek a Szentföldön szó nélkül átengedték az őrvonalakon egyenesen a szultán elé. A lovagok felajánlották váraikat, a nép kitárta előtte háza ajtaját, s ha betette a lábát valamelyik városba, a papok otthagyták a szószéket, egyetemi tanárok a katedrát, összehúzták a harangokat, a nép diadalmenetben kísérte a piacon végig, s amikor törékeny, igénytelen kámzsás alakja a rögtönzött emelvényen megjelent, mint a tengerzúgás harsány kiáltása hangzott fel az embernek soha nem mondott elismerés: Ecco il santo, íme a szent.

Az Úr Jézus a földet a szelídeknek ígérte, de az ember régóta felhagyhatott a szelídséggel. A föld lakói jelentős része nem kapja meg a lét legelemibb feltételeit. Hiányzik a kenyér és a munka. Kenyér nélkül elpusztul a test, az erők foglalkoztatása nélkül elsorvad a lélek. Ennek oka pedig a többiek erőszakos durvasága. Nem csoda, hogy a mai ember életstílusában sok a vadság, az erőszak, a szelídséget életfelfogásából kifelejtette. Ezzel szemben áll Szent Ferenc, aki az Isten országa polgárának egy követésre méltó csodája.
Ha tehát élni akarunk, az Isten országának ezt a naiv törvényét is meg kell tartanunk. A saját földjén hontalanná lett embernek a nyomorúsága, létünknek a kínzó bizonytalansága akkor enyhül, ha Szent Ferenc lelkülete tért hódít, ha jobban érvényesül az egymás megbecsülése, őszinte szeretete, az érdekek becsületes védelme, s a szelídség.