A koalíciós időszakban a negatív Horthy-képekben még különféle árnyalatok mutathatók ki, ám ezek a Rákosi-korszakra teljesen eltűntek. Ez a gyökeres változás az 1944–1945 utáni radikális politikai és társadalmi változásokra, illetve a berendezkedő hatalom legitimációs igényeire vezethető vissza, ugyanis így az új kurzus a saját szerepét pozitívabb színben tüntethette fel. Ezt a Horthy-képet a történelemtankönyvek is közvetítették. Horthy megítélése tehát nem függetleníthető a XX. századi rendszerváltozásoktól, a politikai hatalom birtokosainak politikai és ideológiai elvárásaitól. 

Az 1945–1989 közötti általános iskolai és gimnáziumi történelemtankönyvek Horthy-képe mindvégig negatív előjelű volt, azonban nem tekinthető teljesen azonosnak a vizsgált korszakban. A koalíciós időszakban, a kommunista hatalomátvétel, 1948–1949 előtt e tankönyvek még viszonylag kiegyensúlyozottan, ám alapvetően kritikusan értékelték Horthy Miklós történelmi szerepét, ráadásul ezt meglehetősen rövid terjedelemben tették. Az első évek tankönyveinek szellemisége azonban távol állt az évekkel később – a történelemoktatásban is – hegemón helyzetbe került szemlélettől.

Ez volt az oka, hogy Hanák Péter úgy vélte, e tankönyvek egyikében "a Horthy-rendszer bűneiről nem esik szó", legalábbis nem az általa megfelelőnek tartott módon. A koalíciós időszakban a szerzők még nem tekintették Horthyt kizárólagos bűnbaknak, ezt a szerepet főként Szálasi Ferenc és a nyilasok töltötték be. A kormányzó tevékenységével, felelősségével különösen a Horthy-korszak első és utolsó évei kapcsán foglalkoztak, bár ez a Rákosi- és a Kádár-kori tankönyvekre is jellemző volt.

A Kosáry Domokos és Mérei Gyula által írt gimnáziumi tankönyvben az 1919. november 16-i budapesti bevonulást és a kormányzóválasztást (1920. március 1.) csak tényszerűen említették meg, míg a fehérterrorra röviden utaltak ("Megindult a demokratikus és forradalmi elemek véres üldözése.") Benda Gyula értékelése szerint a kormányzó "megpróbálta a nemzetet, ha az utolsó pillanatban is, de átállítani a szövetséges hatalmak oldalára", azonban "Szálasi Ferenc és hazaáruló társai megakadályozták ebben".

"Nemzetrontó", "országvesztő"
A Rákosi- és a korai Kádár-korszakban megjelent tankönyvek Horthy-képe a korábbiaktól eltérően részletesebb volt, és a szerzőik a fővezért, majd a kormányzót igen negatívan ábrázolták. Szinte mindegyik tankönyvet változatlan tartalommal többször is megjelentették az első kiadásukat követően, tehát akár tíz–tizenöt évvel később is befolyásolhatták a fiatalok, egy igen fogékony korosztály Horthy-képét. Az 1919–1944 közötti időszakot, a "Horthy-fasizmus", a "Horthy-reakció" korszakát mint teljes mértékben homogén periódust mutatták be. Az 1949-ben megjelent általános iskolai tankönyv szerint Horthy "nevéhez és személyéhez fűződik a magyar történelem egyik leggyászosabb és legszégyenteljesebb korszaka".

Tehát nemcsak homogén érának festették le, hanem a magyar történelem mélypontjának is minősítették. Ebből következően Horthy érdemeit elvitatták, empátia nélkül ítélték meg a szerepét és a felelősségét. Mindezt kiterjesztették a magánemberi, a tengerészi és a politikai tevékenységeire is. Kétségbe vonták például, hogy rendesen tudott volna magyarul.

A személyéhez az 1944 előtt alkalmazott pozitív jelzők ellentéteit a "nemzetrontó", "országvesztő", "népellenes", "fasiszta" és "hazaáruló" jelzőket kapcsolták. Horthy bűnbakká, az addigi magyar történelem egyik "legsötétebb" alakjává vált az elemzett tankönyvek hasábjain is. A fehérterror ("rémuralom", "irtóhadjárat") szerepét és jelentőségét túlhangsúlyozták, amivel azt kívánták alátámasztani, hogy a kormányzó a hatalmát – belpolitikai szempontból – a terrornak, az elnyomásnak köszönhette, míg külpolitikai értelemben az "imperialista hatalmak" támogatása volt a döntő. Az antanttal való együttműködést "hazaárulásként" értelmezték.