Magyarország meggyilkolt miniszterelnöke: Nagy Imre

Nagy Imre (1896-1958), Kaposváron született, reformátusnak keresztelték, édesapja, Nagy József uradalmi cseléd, majd raktáros volt, édesanyja, Szabó Rozália a somogyi alispánnál  cselédlány. Nehéz anyagi körülmények között, egy szobás lakásban élt szüleivel és három hugával együtt. 1915-ben, 19 éves korában bevonult a kaposvári 17-es gyalogezredbe, az Isonzónál megsebesült, majd  az orosz frontra került. Itt újra megsebesült majd hadifogságba esett és 1918-ig rabtáborokban élt. Hazatérte után tisztviselőként dolgozott Kaposváron.  1925-ben feleségül vette Égető Máriát, akitől kismánya, Erzsébet született.

Nagy Imre lelkileg mindig is a szegények, a gyengék oldalán állt és ezért sokáig elhitte, hogy a kommunista segiti majd az elesetteket. Egy évtized után már tisztán látta, hogy a demokrácia és a proletár diktatúra összeegyeztethetetlen és később azt is, hogy az ő hazája a szovietek számára csak egy kolónia. 1956-ban magából a kommunizmusból is kiábrándult- kicsit úgy, mint Saul, aki a damaszkuszi úton Szent Pállá formálódott -, és ma ő az egyetlen néhai kommunista politkusunk, aki ma már joggal kap helyet a magyar nemzet panteonjában.

Korai politikai tevékenysége miatt börtönbe került majd Bécsbe és később Moszkvába emigrált. Ott a Nemzetközi Agrár Intézetnél dolgozott, megirta a "Magyar Parasztság helyzete" c. tanulmányát, majd 1936-ban összeütközött Kun Bélával aki feljelentette és ezért kizárták a pártból. Mindig elitélte az erőszakot, ezt az elvet képviselte a "moszkvai Kossuth rádió" szerkesztőjeként, amikor ott kidolgozta a magyarországi földreform tervét.

A világháború után főleg agrár kérdésekkel foglalkozott, azt tanitotta az egyetemen, majd később politikai szerepet is vállalt és igy példáúl a Tildy kormányban belügyminister is volt. Pártján belül Gerő Ernő és Rákosi Mátyás ellenfelévé nőtte ki magát, majd Sztálin halála után szenvedélyes beszéddel illette a szovjet diktátort és Rákosi államát "rendőrállamnak" nevezte! 1953 júliustól azután, most már miniszterelnökként megszüntette a deportálást, a kulák listát és a beszolgáltatást, felszámolta az internáló táborokat, tárgylásokat kezdeményezett a katolikus egyházzal, fékezte az eröltetett iparositást, engedélyezte a magán kisipart, emelte az életszinvonalat és a szovietek internacionalista elveivel szöges ellentétben létrehozta a "Hazafias Népfrontot".

Rákosiék 1955-ben "ellentámadásba" mentek át és ezért 1955. április 18-án az országgyülés leváltotta Nagy Imrét, a párt pedig kizárta soraiból. A kormányfői székbe helyére Hegedüs András került, mig ő professzerként, illetve a Tudományos Akadémia tagjaként dolgozott. 1956 nyarán Nagy Imre újra aktivizálódott és kialakult körülötte az úgynevezett „Nagy Imre-kör”. 1956 október 13.-án, - ugyan nem volt hajlandó nézeteit megtagadni-, visszavették a pártba és október 24.-én, a felkelők követelésére, újra kormányfő lett. Eleinte Gerőéknek még sikerült őt elszigetelni a főlketőktől, de ez csak pár napig tartott, mert delegációink gyorsan tájékoztatták a tényekről.

Közben mi az utcákon szétverük az ÁVH-t és a Budapestről való kivonulásra kényszeritettük az orosz tankokat. Sajnos ugyanekkor, tehát október 29.-én, Izrael lerohanta Egyiptomot, és elfoglalta a Sínai-félszigetet. Azután eljött november 1, amikor új szoviet csapatok lépték át a magyar határt és Nagy Imre nem tehetett mást, mint bejelentette hazánk semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését, illetve segitségért fordult az ENSZ-hez és a négy nagyhatalomhoz. Ezt követően, november 3-án, kormánya kiszélesitésével bevezette a többpárt rendszert és formális rendfenntartási intézménnyé nyilvánitotta a Nemzetőrséget. Ugyancsak ezen a napon hagyta helyben a nemzetőr jelvény tervét is. 

A nemzetőr jelvényt 1956-ban már nem volt idő legyártani, de az 50.-ik évfordulóra Király Béla, - a Nemzetőrség volt parancsnoka -, elkészittetett abból néhányat és átadta azokat négyünknek: a már nem élő Kopácsi Sándornak, Marián Istvánnak és Pongrácz Gergelynek képviselőinek, illetve nekem.
  
Ugyancsak november 3.-án bekövetkezett az ami utoljára 1541-ben történt (az, hogy egy tárgyalásra érkezett követet, Török Bálintot, a budai vár alatt táborozó II Szulejmán letartóztatta) ugyanis ezen a napon  a szovietek, - a magyar ÁVÓsok segitségével -, Tökölön letartóztatták Maléter Pált és delegációját.

Másnap Piros László ÁVH-sai  és a szoviet katonák, páncélgépkocsikon elszállitották volna a rabokat Mátyásföldre, de kényszerültek visszafordulni, mert a Mecséri János ezredes, (hadosztályparancsnok és a kormányőrség parancsnoka) az esztergomi tüzérezred légvédelmi ágyuival a Juta Dombnál, tüzet nyittatott a páncélos oszlopra. Ennek eredményeként az esztergomiak két páncélost megsemmisitettek, 5 ÁVHs és 11 szoviet katona pedig meghalt. Ez volt annak a kevés esetnek egyike amikor a magyar katonaságnak egy ezrede sikerrel szállt szembe a megszálló szovjet csapatokkal.  (Érdekes véletlen, - vagy talán több is -, hogy 12 évvel korábban, szintén eszergomi páncélosok, a Koszorús ezredes parancsnokukkal megakadályozták Budapesten a nyilas csendőrpuccsot.)

Mecséri János ezredesnek, a kormányörség parancsnokának ágyúi, a Juta Dombnál, sikerrel szálltak szembe a szoviet páncélosokkal

Novenber 4.én aztán megindult a második orosz támadás és azzal egy időben amikor mi halálharcunkat vivtuk Budapesten, akkor, tehát november 5.-én, Nagy-Britannia és Franciaország haderői partra szálltak Egyiptomban és ezzel végkép elterelték rólunk a világ figyelmét, (Ugyan egyesek azt állitják, hogy Eisenhower elnök szerint más lett volna a helyzet, ha Magyarország szövetséges területről vagy tengeri kikötőből elérhető, de hogy ez mennyire igaz, azt én nem tudom.)

Miniszterelnököt akasztanak Európóban

Nagy Imre nem tudta, hogy amikor a jugoszlávok már november 2-án meghivták őt és társait, (tehát Lukácsot, Donáthot, Harasztit, Vast, Jánosit, Táncost, Rajk Júliát és Vásárhelyit) , tehát a törvényes magyar kormány intéző bizottságát, a budapesti követségükre "arra az esetre, ha erre szükség adódna", az Hruscsov és Titó helybenhagyásával történt és nem jelentette, hogy Jugoszlávia, ha kell akkor az országban magában is hajlandó nékik menedéket adni. Ezért fogadta el ezt a rossz kimenetelű meghivást.

Miközben, - november 4 után -, Kéthly Anna az ENSZ-ben, mint a törvényes magyar kormány képviselője lépett fel és ott a szovjetek által felállitott Kádár kormányt bábkormánynak nevezte, addig Nagy Imre a jugoszláv követségből, november 4 és 22 között intenziv tárgylások folytatott a jugoszláv, szoviet, román illetékesekkel és rajtuk keresztül Kádárral. Kádár először azt követelte, hogy Nagy Imre vállaljon szerepet az ő bábkormányában, majd később azt, hogy mondjon le és ismerje el törvényesnek az ő kormányát. Nagy Imre erre nem volt hajlandó. Ahogy múltak a napok és szaporodtak a titkos jegyzékek és tárgyalások, úgy vált a szovietek számárta lassan világossá, hogy se a fenyegetés, se az igéretek nem használnak, Nagy Imre nem alkuszik!

Ekkor a jugoszlávok taktikát változtattak és irásos garancia nyilatkozatot kértek kádáréktól arra vonatkozóan, hogy ha Nagy Imréék elhagják a követséget, akkor szabadon visszatérhessenek budapesti ottonaikba anélkül, hogy bármi bántódásuk esne. Ezt eleinte Kádár elutasitotta, de végül, - nagy tiltakozással ugyan -, de elfogadta és november 21-én irásba is foglalta azt: "Az ügy befejezése érdekében a magyar kormány..... ezen irásban megerősiti azt a ....nyilatkozatot, hogy Nagy Imre és csoportjával szemben nem óhajt büntetést alkalmazni multbéli tevékenységük miatt. Tehát elfogadja, hogy ők elhagyják a jugoszláv nagykövetséget és szabadon hazatérjenek otthonaikba."

Igy, november 21.-én este fél hétkor, Nagy Imre és csoportja a jugoszláv követség elött felszállt a számukra biztositott buszra,  de azt pár perc múlva szoviet katonák fogták körül, eltávolitották a csoporttal utazni szándékozó jugoszláv ujságirókat, diplomatákat és a mátyásföldi szoviet bázisra vitték őket. Itt november 22.-én mégegyszer megjelent Münnich Ferenc és megismételte Kádár azon követelését, hogy Nagy Imre ismerje el törvényesnek Kádár bábkormányát, de azt ő újra elutasitotta. Igy aztán, a szovietek, Kádár és Gkeorghiu Dej közötti titkos megegyezés alapján (melyről a jugoszlávok nem tudtak), november 23.-án Nagy Imrééket romániai Snagovba szállitották.

Titó e hetek alatt ellentmondásosan viselkedett, mert a novenber 11.-én Pulában (Horvátország) mondott beszédében még bírálta a szovjetek magyarországi politikáját és Nagy Imre kormányát tünt elismerni. Később, Kádár szószegése és a szovietek által elkövetett emberrablás után, tiltakozó jegyzéket adatott át a szovjet és a magyar nagykövetnek, de ugyanakkor november 26.-án viszont nyíltan kiállt Kádár János mellett. Titónak ezzel a "hintapolitikájával" szemben, Gkeorghiu Dej a legkeményebben támogatta a szovieteket, szorgalmazta Nagy Imre Romániába szállitását és november 22.-én még el is ment Budapestre, segiteni a lebonyolitásban. Később ő volt az első aki Nagy Imrének a biróság elé való állitását is javasolta.

Nagy Imre Romániában is kitartott álláspontja mellett, Kádárt árulóna, bábkormányát törvénytelennek és a szabadságharcunk leverésért, illetve a szoviet megszállásért felelősöket - minden igérgetés és fenyegetés ellenére - háborús bűnösöknek tartotta. 1957 Március 19-én, a még Romániában iródott levelében Nagy Imre felkérte a szatellita államok vezetőit, egy "1956-os vizsgáló bizottság" felállitására, de ezt csak Gomulka támogatta, majd Április 9-én a szovietek elfogadták Kádár János javaslatát, hogy Nagy Imrét állitsák biróság elé és ezért Április 14én letaróztatták és Budapestre vitték. Itt Kádár újra felkéri, hogy lépjen be az ő kormányába és amikor ezt újra megtagadja, akkor megkezdődik a "kihallgatása". Ő a kihallgatás során még a kérdésekre való válaszadást is megtagadja és ugyancsak megtagadja a jegyzőkönyv aláirását is.

Ezután tanácstalan várakozás következett, majd 1957 Augusztus 10-én  Biszku Béla belügyminiszter Moszkvába utazott és egyeztette a tervezett vádiratot Andropovval. Ezután, 1957 November 10.-én Moszkvában összeültek, a kommunista államok vezetői és megvitatták Nagy Imre jövőjét. Az oroszok Nagy Imre jövőjét illetően közömbösek tüntek, a kinaiak követelték úgy a pert mint a kivégzést, Gomulka ellenezte mindkettőt. Végül Kádár győzött, aki hajthatatlanúl követelte a kivégzést. Toliatti a kivégzés 1958 május utánra való halasztását kérte Kádártól, mert májusban lesznek az olasz választások és ha az elött történik, annak "nem kivánatos" következményei lehetnek a választás kimenetelére. Kádár elfogadja ezt a kérést.

1958 Február 5.-én vette kezdetét a Fő utcai tárgylóteremben a titkos per Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, és Vásárhelyi Miklós ellen. Losonczy Géza már 1957 végén éhségszrájkban meghalt, Szilágyi Józsefet már az itélethozatal elött, 1958 április 22-én kivégezték, Szigethy Attila pedig öngyilkos lett. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de eredménytelenül. A biró Radó Zoltán és a védő ügyvéd, a már súlyosan beteg, 74 éves Bárd Imre lett, - aki 1958 július 11-én meg is halt -. 1958 Február vége felé a Kádár kormány váratlanul négy hónappal elnapolta a tárgyalást arra hivatkozva, hogy Radó Zoltán biró nem ismerte kellően  a tényeket és helyére, Vida Ferenc birót nevezték ki. A később megtalált Togliatti és Kádár feljegyzések alapján úgy tünik, hogy az elnapolás Palmiro Toliatti kérésére történt, azért hogy az ne gyengitse az olasz kommunista párt esélyeit az 1958 májusi olasz választásokon.

Az orditó és örjöngő vérbiró, Vida Ferenc

Nagy Imre ezekről a napokról, 1958 május 3.-án irt utolsó levelében, igy irt feleségének:

Arra kérlek Édes Szívem, hogy minden fellelhető írásomat stb. (cikkeket, a tanulmányokat, fényképeket stb.) gyűjtsétek össze és rendezzétek a Bödével [leányával, Nagy Erzsébet] …Lehetséges Szívem, hogy mindezt velem együtt fogjátok végezni, ezt szeretném én is. Ezeket a sebtében össze kriksz-krakszolt sorokat is együtt fogjuk böngészni. De az is lehetséges, hogy ez az írás a Te számodra íródik, és csak egy kései üzenet lesz tőlem a túlvilágról. Be kell fejeznem Édes Szívem, hamarosan takarodó, és még el is kell rejtenem ezt a levelet.
A viszontlátás reményében, Isten Veled, Drága Szívem!

1958 Június 9 és 15: között, tehát alig egy hét alatt lezajlott a zárt tárgyalás és június 15.-én kihirdették az itéleteket. Nagy Imre az utolsó szó jogán modott beszédét igy fejezte be:

Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek!

Nagy Imre szól az utolsó szó jogán, a mellette sunyitó ÁVH-sok arcairól köteteket lehet leolvasni

1958 Június 16  hajnalán , a Gyüjtőfogház udvatán (Kozma u. 13) felakasztották Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Nagy Imre utolsó óráit levélirással töltötte, de e levelek nem kerültek elő. A hóhér (Bogár János) hajnali 5 óra 9 perkor tette Nagy Imre nyakára a kötelet. Miután az orvosok megállapitották a halál beálltát, felvették a halál beálltának megállapitásért járó 120 forintos dijazásukat (abban az időben az én havi ösztöndijam 140 forint volt), majd aláirták a pénz átveteléről az elismertvényét, (amely elismervény kiállitását megkövetelték a magyar "jogállam" törvényei !!) és eltávoztak.

Bogár János hóhér, 1958 június 16.-án, reggel 5 órakor Nagy Imre nyakára teszi a kötelet.

Holttesteket kátránypapírba tekerték, dróttal átkötötték és mindjárt ott, tehát a börtön udvarán ásott gödjökbe dobták. Nagy Imre utolsó kívánsága az volt, hogy az akasztás alatt is fennttarthassa a szemüvegét. Igy, amikor összerándult a teste és feje előrezökkent a halálba, a fémkeretes könnyû szemüveg a betonra hullott és megrepedt. Azt is utánadobták a gödörbe.

Három évvel később, 1961  február 24-én, titokban, az éj leple alatt, kihantolták Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós földi maradványait, és átvittékát azokat a rákoskeresztúri Új Köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellába, ahol arccal lefelé dobták hármukat, a rendőrök által ásott két sirgödrökbe. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be: Nagy Imre sirjára a Borbiró Piroska nevet, Maléter Pál és Gimes Miklós közös sirjára (melyben Gimest csak rádobták Maléter testére) Naszladi Péter nevét irták.

Nagy Imre sirjának keresése

New Yorkban szinte ájultan hallgattuk a szönyű hirt. Ezt még ezektől a KGB-ben nevelkedett gangszterektől sem vártuk. Aztán felocsúdva és mégf könnyes szemmel elhatároztuk, hogy valamit tenni kell! Lovas Gyurka az ENSZ palota elött megmássza a zászlórudat és letépi a magyar zászlót.

Lovas Gyuri letépi az ENSZ székház elötti magyar zászlót

Mi összeülünk és elhatározzuk hogy elfoglaljuk a new yorki szovjet ENSZ delegáció főhadiszállását a Park Avenue és a 68.-ik utca sarkán és ott felállítjuk a Szabad Magyar Kormány képviseletét. Ennek a képviseletnek vezetőjéül felkérjük Kéthly Annát aki a harmadik  Nagy Imre kormány államminisztere és a kormánynak egyetlen szabadföldön tartózkodó tagja.

Aztán vasárnap meg is rohantuk az épületet. Kétségbeesett harcot vivtunk a közel 100 rendőrrel, akik közül 7-en meg is sebesültek. Próbáltunk betörni az épület ajtaját, próbáltunk bejutni a vasrácsos ablakokon, tettük amit csak lehetett, mindent megpróbáltunk, de végül persze a new york-i rendőrség győzött, megakadályozta tervünk kivitezését és minket börtönbe zártak. Kiszabaditásunkra a "bail"-t (birósági óvadékot), Fábián Béla bácsi fizette ki, aki azt soha senkinek nem emlitte (csak én tudtam). Nem volt ő büszkélkedős ember és nem volt gazdag sem.

Megpróbáltuk felállitani a Szabad Magyar Kormány képviseletét, de csak annyit értünk el, hogy Amerikában is börtönviselt lettem

A nyugati világban mindenütt tüntetések zajlottak, határtalan volt a felháborodás, nehéz azt szavakba önteni amit éreztünk. Egy év múlva, Nagy Imre kivégzésének első évfordulóján aztán Faludy György szavakba öntötte azt amit akkor ki sem tuudtunk mondani. Ő búcsúztatta el a martir miniszterelnököt, ő magyarázta meg, hogy Nagy Imre miért nem választotta Kéthly Annának útját, miért nem kellett neki Turin vagy Rodostó:

Faludy György: Nagy Imre szelleméhez halála évfordulóján (1959)

Miért jöttél volna bujdosni nyugatra,
Hol pénz beszél s az ember ugat?
Eladnak ezek mindent és mindenkit,
Az anyjukat is, meg önmagukat.

S van-e választás a hét hájjal megkent
Tömeggyilkos moszkvai banditák
S Washington gyáva, rothadástól gennyes
Hülyéi közt, mig ilyen a világ?

Teltek az évek, de Imre bácsit nem lehetett felejteni. az 1980-as években egyik legfontosabb tevékenységem (természetesen a megélhetésünket biztositó tudományos munkám mellett) Nagy Imre sirjának keresése volt. Nem volt könnyű a kutatás, az ÁVH-t követő III/III-asok mindenütt követtek, egyszer még kórházba is juttattak.

Egy a sok III/III-as jelentés közül
A sok kutatás után, 1985-ben megrajzoltam az első térképet, mely Nagy Imre általam feltételezett sirhelyét megjelölte. A térkép rajzolásakor feltételeztem, hogy a Gyüjtő fogházban kivégzetteket, a kivégzések időrendi sorrendjében, (tehát a kivégzések napján) temették el a 301-es parcellában. Ez a feltételezés később hibásnak bizonyúlt, ugyanis amikor Nagy Imrét 1958 június 16.-án kivégezték, először nem a temetőben hantolták el, hanem a börtön udvarán. Én ezt akkor persze nem tudtam és ezért térképrajzomat a korábban emlitett feltételezésre alapoztam. Tehát ezért van az, hogy az alábbi rajzom szerint ő a 16.-ik sorban fekszik, pedig csak 3 évvel később és ezért már a 29.-ik sorba temették.

Ezt a térképet még 1985-ben rajzoltam, amikor még nem tudtam, hogy Nagy Imre teste 3 évig a Gyüjtőfogház udvarán volt elföldelve és csak 1961-ben (az éj leple alatt) temették újra őket a 301-es parcellában, hármukat két sirgödörbe. Én a fenti térképen még azt feltételezve jelöltem be sirjaikat, hogy őkek három sirba és 1958 június 17.-én temették a 301-es parcellába. 

Csak később tudtam meg, hogy Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst 1958 június 16 hajnalán, közvetlenül kivégzésük után, dróttal átkötött kátránypapirba teketve, még  a Gyüjtő fogház udvarán ásott két gödörbe dobták és csak 1961  február 24-én vitték át őket 301-es parcellába . Ott is hármuknak csak két sirgödröt ástak és a temetői nyilvántartásba pedig hamis neveket jegyeztek be: Nagy Imre sirját Borbiró Piroska név alatt, Maléter Pál és Gimes Miklós közös sirját Naszladi Péter fedőnév alatt vették nyilvántartásba. Ezért volt az, hogy a holttestek kihantolásakor Nagy Imrét a 23. sor 8-as sirgödrében, Maléter Pált és Gimes Miklóst pedig a 23. sor 9-es sirgödrében találták. Maléter és Gimes közös sirgödörben feküdtek, arccal lefelé dobták be oda őket, Maléter Pál kerpült alulra.
 
Sok igyekezetbe és sokáig tartott annak elérése, hogy a nyugati sajtó foglalkozzon Nagy Imre sirjának hollétével. Végre  1985 október 9.-én, - Keresztes Péter ujságiró sigitségének jóvoltából, a Wall Street Journalban megjelent a "Finding the Grave of Imre Nagy", cimü OP-Ed cikkem, melyben beszámoltam a sirhely kutatásának állásáról. Ez a nyilvánosság ugyan nagy lökést adott a feltárás ügyének, de igy is közel további 3 évbe tartott, amig 1988 júliusban, az USA-ba látogató Grósz Károly pártfőtitkár és  miniszterelnök, a nemzetközi nyilvánosság előtt ígéretet tett, hogy a kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóiknak.

1985 október 9.-én jelent meg a fenti cikkem a Wall Street Journalban, mely felhivta a figyelmet Nagy Imre sirjának felkutatására.

A kihantolási munkálatokat 1989 március 29.-én kezdték meg és az 1989 április 4.-én fejeződött be. Nagy Imrét különleges fogsora, Maléter Pált magassága és lapockáján található lövési sérülés alapján azonositották. Nagy Imre a 23. sor 8-ik sirgödrében, Maléter Pál és Gimes Miklós a 23. sor 9-ik sirgödrében voltak elhantolva.

Ugyan az Ellenzéki Kerekasztal és az állampárt megegyezését 1989-ben a liberális pártok (FIDESZ és az SZDSZ) nem szavazták meg, azért a rendszerváltás folyamata felgyorsult. Ennek a rendszerváltási folyamatnak volt egyik legfontosabb eseménye Nagy Imre és társainak újratemetése, ami a nekik kijáró méltósággal meg is történt 1989 június 16.-án. Én a koporsó mellett álltam őrségben, keringtek agyamban az elmúlt 33 év emlékei, miközben mellettem egy kisszakállas fiatalember ezeket harsogta a mikrofonba: