– Nem volt könnyű önnel egyeztetni ezt az interjút. Rendszerint ilyen sok a dolga?
– Istennek hála, igen! Elsősorban a Zeneakadémián végzett munkám köt le. Nyolc doktorandusznak vagyok most témavezetője, ők hat-nyolc különböző zeneszerző munkásságában mélyültek el, amit nekem ugyanúgy meg kell tennem, ha segíteni akarom őket. Ez komoly munka, és csak az egyik a számos feladatom közül. Emellett lefoglal a Lutheránia Ének- és Zenekarral közös munka, ami a szívügyem, és a Budapesti Bach-hét, amit immáron 34. éve minden júniusban szervezünk a Deák téren. Élvezem, hogy ennyi feladatom van.
– Nem fárasztó?
– Ahogyan Csontváry Kosztka Tivadar mondja: „a meghívást elfogadtam”. Hiszem, hogy az embernek feladata, küldetése van, én ezt kaptam, és örömmel fogadom el.
– Önt Johann Sebastian Bach zenéjének kiemelkedő szakértőjeként tartja számon a szakma és a zeneszerető közönség. Ha az ember lutheránus környezetbe születik, automatikusan Bach-kedvelő lesz?
– Nem tudom, számomra ez tényleg automatikus folyamat volt. Vallásos családba születtem, nálunk természetes volt, hogy együtt énekeltük a korálokat, amelyek Bach zenéjének az alapját képezik.
– Enélkül nem érthető Bach életműve?
– De érthető, csak egy lutheránus ember számára sok minden egészen természetes. Én azt szoktam mondani, hogy az én zenei anyanyelvem a lutheránus korál, Baché is ez volt.
– Engedje meg, hogy önt mint Bach-szakértőt provokáljam egy kicsit! Mit szól, ha azt mondom, hogy a barokk szerintem a katolikus hercegi és püspöki udvarok emelkedett zenéje, amiből Bach egy finom, cizellált, de mégis egyszerű, polgári muzsikát csinált?
– Protestáns szempontból ez teljesen másképp néz ki. Bach egész munkásságát áthatja a hit, az Evangélium ismerete és szeretete, ő ebből a szempontból közelíti meg a zenét. Nem a pompa a lényeg, hanem a hit. A tökéletességnek pedig nincsenek fokozatai. Aki beleszédül egy Bach-műbe, tudja, hogy a tökéletessel találkozott. Én úgy vélem, Bach munkáin keresztül az egyetemesbe kóstolhatunk bele, ő az egyetemesség kapuja.
– Az egyetemességé? Nagy ugrás!
– Igen. Amit ön említett, a pompa, a grandiózusság, ezek a barokk zenét történelmi szempontból jellemzik. Abban a korban, amelyekre utalt, mindez fontos volt. Ma már ezen túl vagyunk. Az a kérdés, hogy a zenei gondolat értelmezhető-e ma számunkra? Erre az a válaszom, hogy Bach műveiben a zenei gondolat örök. Ezért mertem említeni az egyetemességet is.
– Mit felel ön arra, ha azt mondom, hogy Mozart?
– Ő egy másik zseni.
– Érte is rajong?
– Persze. De Bachról és Mozartról nem lehet egy napon beszélni. Mintha két különböző planéta lennének, mindkettő a maga pályáján mozog és pörög, és mindkettő attól csodálatos, hogy az, ami. Nem lehet és nem érdemes összevetni őket.
– És a többiek? A bécsi klasszika, a romantika vagy Bartók?
– Nincs rangsor! Engem Bach munkássága érintett meg leginkább. De hallgatom, vezénylem és tanítom a többi szerzőt is, sőt szeretem is őket. És ennyi év tapasztalattal még mindig azt vallom, hogy minél többet foglalkozom a többi szerzővel, annál jobban értem Bachot. Ezek a dolgok elválaszthatatlanok egymástól.
(Az interjú a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.)