Az ünnep a liturgiában a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése néven szerepel. (Az epifánia egy isten váratlan, jót hozó megjelenését jelenti.) A római császárkultusz idején a kifejezést az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatására használták. A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából eredeztethető. Az ünnep először keleten jelent meg a III. század végén, nyugaton a IV. században kezdték megtartani január 6-án.

A vízkereszt ünnepe ettől az időtől kezdve három eseményt jelentett: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, valamint a kánai menyegzőn történt csodatételét. A teológia értelmezése szerint Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként. A liturgiában az ünnep Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg. 

Az első a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Máté evangéliuma szerint a bölcseket, azaz a háromkirályokat a betlehemi csillag vezette keletről Judeába, hogy kifejezzék hódolatukat a zsidók újszülött királyának. A kis Jézust előbb Jeruzsálemben keresték, de a gonosz Heródes király Betlehembe utasította őket, ott találták meg a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.

Ferenc pápa tavaly az Urunk megjelenése ünnepén, a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisét követően arra emlékeztetett, hogy a napkeleti bölcsek a gyermek Jézusnak adott ajándékaikról ismertek, azonban mindenekelőtt ők részesültek minket is érintő értékes ajándékokban, amelyek a következők: a meghívás, a megkülönböztetés és a meglepetés ajándékai.

Az evangélium szerint a vízkereszt második jelenete ahhoz fűződik, amikor Jézus harmincadik születésnapja után elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte. Keleten erre az eseményre emlékezve ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, a Jordán és a Nílus folyót.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete az, amikor Jézus a kánai menyegzőn édesanyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta. Ez volt az első csodatétele. A máig fennmaradt házszentelés (benedictio domorum) tradíciójának szertartása azt szimbolizálja, hogy Jézus jelenlétével megszentelte a kánai házat. 

A vízkereszt lett az ünnepi keresztelések napja. A katolikus egyház Krisztus keresztségének emlékére ilyenkor tömjént és vizet szentelt, innen ered az ünnep elnevezése is. 

A vízkereszthez kötődő népszokások egyike a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, amikor a bibliai királyokat a betlehemezéshez hasonló módon gyermekek személyesítették meg jelenetek előadásával, felvonulással. Az alakoskodók fő kelléke a csillag volt, amely a Betlehembe vezető utat mutatta a háromkirályoknak.   

A vízkereszt napján megáldott szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. Használták betegségekre, hintettek belőle a menyasszonyok koszorújára, a kisdedek bölcsőjére is. A házszentelések vízzel és sóval történtek, a pap a szemöldökfára írta fel krétával a szentelés évét és a G. M. B. betűket, amelyek a három király: Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevét hivatottak jelképezni. 
A néphagyomány szerint vízkereszt után szedik le a karácsonyfát.

A január 6-i ünnep a húsvét előtti nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is.