III. Henrik angol király hívta össze. Ez volt az első parlament, amely az urak és a püspökök mellett a megyék és a városok követeiből állt. Minden megyéből két lovag és minden városból két polgár képviseltette magát. III. Henrik uralkodása idején (1216-1272) zajlott a "bárók háborúja" Angliában 1258-tól 1265-ig. A háborúhoz a király és a szabadságaikra féltékeny rendek ellentéte vezetett, amelyben először játszott politikai szerepet a köznemesség.
Vezérük, Simon de Monfort 1264-ben Lewesnél győzelmet aratott a király és a bárók fölött, és 1265-ben összehívatta az első rendi gyűlést (a parlamentet), amelyet az ellenállás fórumának szántak. Bárókból (Magnates), lovagokból (Knights) és választott polgárokból (Burgesses) állt. 1265.04.08-án Eveshamnél az angol trónörökös, Eduárd herceg legyőzte ugyan a felkelő vidéki nemességet, de a király a továbbiakban kénytelen volt a parlamenttel egyetértésben kormányozni.
Mind Angliában, mind Európa legtöbb más országában a XIV-XV. század a rendi monarchia korszaka volt. Az ország képviseletében mint annak "rendjei" léptek fel a társadalom kiváltságos csoportjai (papság, nemesség, városok) az uralkodóval szemben, és országgyűlés (rendi gyűlés, parlament) formájában lehetőség szerint korlátozták és ellenőrzésük alá vonták a királyi hatalmat. A rendi kiváltságokkal nem rendelkező csoportok (elsősorban a parasztság) ki voltak rekesztve a politikai jogokból.
Vele kihalt az Árpád-ház férfiága, amely a honfoglalás óta megszakítás nélkül uralkodott. Az utolsó Árpád-házi királyok uralkodása alatt néhány nagy vagyonú főúr (oligarcha) kezébe került a hatalom, akik az ország egyes részeit (pl. Csák Máté a Felvidék nyugati részét) fejedelmek módjára kormányozták.
A fiatalon meghalt IV. (Kun) László királynak nem volt fiú utóda. Már csak egyetlen férfi örököse volt az Árpád-dinasztiának, II. András (Endre) király unokája, III. András, aki Itáliában élt és nevelkedett. Tudatosan készült királyi feladatára, házi oltárán az Árpád-házi szentek emlékeit és képeit őrizte (ezek most Svájcban, a Bern Múzeumban láthatók). 1298-ban a megingott rend és a királyi hatalom helyre állítására, valamint az ország határainak és függetlenségének biztosítására törvényeket hozott.
A budai várban halt meg 1301.01.14-én. Vele halt ki az Árpád-ház férfiága, amely a honfoglalás óta megszakítás nélkül uralkodott Magyarországon, fenntartotta a független, keresztény magyar királyságot, valamint a nyugati műveltség egyenrangú hordozójává tette. Az Árpád-házi dinasztia leányági örököseinek viszályában a cseh Vencellel és a bajor Ottó herceggel szemben a nápolyi Anjou-család tagja, Károly Róbert győzedelmeskedett. Az oligarchia letörésével egyesítette és újjászervezte a magyar államot.
Számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az "erdész-va 754 éve dász irodalom" legismertebb művelője. Jókai mellett, minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei. Fia szerint apja az írásaiból kiérződő antikommunizmus, antiliberalizmus, antikozmopolitizmus és az előbbiekkel szemben álló nemzeti érzés, hazaszeretet, kereszténység, istenhit miatt vált vörös posztóvá a párt által irányított irodalmi vezetés szemében, ezért próbálták munkásságát kicsinyíteni, elhallgatni, ifjúsági regényírónak titulálni. Az irodalmi életben sem nagyságának megfelelően kezelték. Könyveit ugyan kiadták és az olvasók között ezek népszerűek is voltak, de politikai okokból például több lexikonban hiányosan vagy egyáltalán nem szerepelt.
Az Akadémiai Kiadó 1965-ben megjelent Magyar irodalmi lexikon I-III. kötetéből az alábbi tényeket kihagyták: - Egyik versét már 14 éves korában közölte a Zászlónk című, népszerű ifjúsági folyóirat; - 1940-ben írta a Hajnalodik című drámai színművet, melynek nagy sikerére jellemző, hogy több mint száz folytatólagos előadást ért meg a budapesti Magyar Színházban; - 1941-ben ő írta minden idők egyik legnagyobb sikerű – és nagy szenzációt kiváltó – magyar filmjének a Dr. Kovács Istvánnak a forgatókönyvét; - 1942-ben írta a Túlsó part és Féltékenység című filmek forgatókönyvét; - 1943-ban írta az Aranypáva című film forgatókönyvét; - 1941 – 1948 között több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett; - Az 1940-es évek elején az egyik legkeresettebb és legsikeresebb magyar író volt; - Csí című könyve 1942-ben megjelent német nyelven; - 1936-tól az akkori évek legjelentősebb irodalmi-társadalmi folyóirat – az Új Idők – rendszeresen közölte novelláit, folytatásos regényeit. (Hajnal Badányban, Emberek között, Végtelen út, Gyeplő nélkül); - A Kisfaludy Társaság tagja volt, ami 1945 előtt a legnagyobb írói elismerésnek számított.
Fogyatékkal élt, miután egyik szemét és fél veséjét elvesztette az Andrássy út 60-ban történt vallatása után, ahova Zsellérek című regényében írtak miatt vitték.
Budapest második kerületében utcát neveztek el róla.
Nevét Sir Thomas Cullinan-ról kapta, aki 3 évvel a gyémánt megtalálása előtt felfedezte a bányát. Súlya a megtaláláskor 3106 karát volt, amit 9 nagyobb és több kisebb részre vágta, majd csiszoltak.
A legnagyobb darab 530 karát, Nagy-Britannia koronaékszereinek része, a jogart ékesíti.
Charles de Gaulle francia köztársasági elnök és Konrad Adenauer nyugatnémet szövetségi kancellár írta alá. Az együttműködési szerződés előirányozta a két kormányfő rendszeres találkozását és újrarendezte a két állam kapcsolatát.
Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság kormányfőinek, valamint a szakminisztereinek hat-, illetve háromhavonként kellett összeülniük a külpolitikai döntések egyeztetésére, a külügyek, a védelem és a nevelésügy megtárgyalására.
Amerikai Egyesült Államok, Észak- és Dél-Vietnam, valamint a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány képviselői írták alá a megállapodást.
Az Egyesült Államok és Észak-Vietnam megegyezett az amerikai hadifoglyok elengedésében, az amerikai csapatok kivonásában és az azonnali tűzszünetben. Az amerikaiak vietnami beavatkozása ezzel véget ért, a háború azonban még nem.
Az embert szállító űrhajók történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája során valamennyi utasa (hat űrhajós és egy tanítónő) életét vesztette. Cape Canaveral felett 17 km magasságban robbant fel, a start után 73 másodperccel. A Challenger indulása napjának hajnalán nem kedvezett az időjárás a startnak. Éjszaka fagyott, az űrrepülőgép és a rakéták felülete eljegesedett. Hasonló okból elhalasztották már az űrrepülőgép indulást, most azonban a körülmények mérlegelése után a irányítóközpontban engedélyezték a startot.
A rakétákat begyújtották, a jég felolvadt, a Challenger a helyszínen lévő hozzátartozók és az összegyűlt közönség, valamint a tévénézők milliói figyelmétől kísérve felemelkedett, és látszólag sikeresen elindult. A start utáni 73. másodpercben a jobb oldali szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta (booster) O-gyűrűjének elégtelen tömítése miatt kicsapó szúró láng átégette az üzemanyag tartályának falát. Az óriási tartály felrobbant, a segédrakéták elszabadultak, a Challenger darabjai az óceánba zuhantak. Az elégtelen tömítés a hőmérsékleti limit alatti indításnak tudható be. Életét vesztette Francis Scobee parancsnok, Michael Smith másodpilóta, Gregory Jarvis, Ronald McNair, és Ellison Onizuka fedélzeti mérnökök, Judith Resnik kutatómérnök, és Christa McAuliffe tanárnő.
A Challenger parancsnoki kabinját később megtalálták az óceán mélyén, rekonstruálták az űrhajósok utolsó pillanatait, részleteket azonban akkor kegyeleti okokból nem hoztak nyilvánosságra. A NASA, az amerikai űrhajózási igazgatóság felelősei már régóta tudtak a szilárd hajtóanyagú rakéták gyenge pontjairól. A rakétát gyártó cég, a Morton Thiokol mérnökei - biztonsági meggondolásokból - még a start előtti éjjel is követelték az indítás elhalasztását, azonban a NASA figyelmen kívül hagyta aggályokat. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy már az előkészítés szakaszában is a NASA többször is megszegte saját biztonsági előírásait. A Challenger-katasztrófa folytán először is leállították az Amerikai Egyesült Államok űrrepülőgép-programját, és 1987 közepéig megtiltották az ilyen típusú űrrepülőgépek indítását.
Bár néhányan a program végét jósolták, mégis feltámadt, és a Columbia, az Endeavour, az Atlantis, és a Discovery repülései folytatódnak. Azonban aki látta a Challenger pusztulását, annak azóta - és ezután talán már mindig - összeszorul a gyomra egy-egy űrrepülőgép indításának televíziós közvetítését látva.