Nero (született 37.12.15., eredeti neve: Lucius Domitius Ahenobarbus) római császár a halálba menekült a tartományok légióinak felkelése elől. Galba (a majdani császár) hispániai és Iulius Vindex galliai helytartók felkelése Nero önkényuralma ellen fordult, a praetorianus testőrség elpártolt tőle. Nero császár ellen már több összeesküvésre került sor, amelyek sikertelenek voltak. Az első összesküvést 65-ben Piso consul vezette. Nero az összeesküvés leleplezése után száműzette, öngyilkosságra kényszerítte vagy kivégeztette az uralkodó családok tagjait.
Nero 54-ben, Claudius császár meggyilkoltatása után vette át a hatalmat. Uralkodása kezdetén még nevelője, Seneca pozitív hatása alatt állt, majd a költői hírnévre is pályázó császár vetélytársaira (Seneca, Petronius Arbiter) kényszerített öngyilkosság után teljes önkényuralomra tört. Uralkodása idején tűzvész pusztította Rómát, amellyel Nero császárt gyanusították. Állítólag ő maga rendelte el a gyújtogatást, hogy a várost újjáépíttesse, és Róma lángjainál költeményeit énekelte lírájával kísérve. Az utókor szemében Nero a kegyetlen zsarnok megtestesítője volt.
Medinában, 62 éves korában halt meg. Vallási és politikai tevékenysége révén az Arab-félsziget törzseit egyesítte. Mohamednek negyven évesen voltak először látomásai, amelyek szerint az arabokat kellet vezetnie, hogy megismerjék az egyetlen mindenható istenüket, Allahot.
Először Medinában sikerült híveket toboroznia, akik az iszlámot terjesztették Arábiában. Végül 630-ban sikerült meghódítania Mekkát is, amely - Jeruzsálem helyett - az új vallás központjává és zarándokhellyé vált. Az iszlám hívei (muszlimok = muzulmánok) politikai közösséget is alkotnak, élén választott elöljáró, a kalifa ( = utód) áll (Mohamed halála óta), aki az iszlám vallási és világi vezetője. Az első kalifa, Mohamed legkedvesebb feleségének apja, Abu-Bakr volt.
IV. Iván özvegye nyilvánosan elismerte fiának. Az ál-Dimitrij már 1603-ban előkerült - Borisz Godunov cár uralkodása idején -, ami polgárháborúhoz vezetett. Lengyelország, Oroszország régi ellensége is támogatta az ál-Dimitrijt, valamint Borisz Godunov halála után Moszkvában a bojárok felkelést robbantottak ki mellette. Dimitrij Lengyelország utasításaitól függött, ami a nép bizalmatlanságához vezetett.
Az Orosz Birodalmat figyelmen kívül hagyta, hogy megvalósítsa a lengyel elképzeléseket. Amikor önállóan próbált kormányozni, a lengyelekkel került ellentétbe, Oroszország belpolitikai helyzete is zavarossá vált. Dimitrij elleni lázadáshoz vezetett, hogy egy katolikus lengyel nővel kötött házasságot, és az orosz főnemességet a háttérbe szorította. A nemesi felkelés során, 1606. 05. 17-én az ál-Dimitrijt meggyilkolták.
Magyar király, egyidejűleg német-római császár és cseh király. Bécsben született. A török hódoltság másfélszáz évig tartott. III. Ferdinánd és Mária spanyol hercegnő gyermekeként bátyja, IV. Ferdinánd hirtelen halála következtében, 1654-ben vált trónörökössé. 1657. április 20-án lépett trónra, magyar királlyá 1657. július 27-én koronázták Pozsonyban. Hosszú uralkodásának nagy részében a törökök és a franciák ellen vívott háborúkat.
A Rajna-vidéken XIV. Lajos francia király támadásai lekötötték erejét, így Magyarországon mindenáron fenn akarta tartani a békét a törökökkel. Az 1664-es vasvári béke és I. Lipót nyíltan abszolutisztikus törekvései a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes felkeléshez vezettek. A szervezetlen rendi mozgalmat hamar felszámolta, vezetőit (gróf Nádasdy Ferencet, gróf Zrínyi Pétert és gróf Frangepán Ferencet) pedig 1671-ben kivégeztette. Felfüggesztette a magyar rendi alkotmányt, bevezette a nyílt abszolutizmust, vésztörvényszékek felállításával hatalmas méretű protestánsüldözésbe kezdett, törvénytelen adókat vetett ki, és birtokelkobzással végződő felségsértési pereket rendeztetett.
1678-tól ismét felkelés bontakozott ki ellene gróf Thököly Imre vezetésével, akinek katonai sikerei és az egyre növekvő ellenállás hatására I. Lipót 1681-ben lemondott a nyílt abszolutizmusról, és megerősítette a magyar rendek kiváltságait, néhány helységben engedélyezte a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, a kormányzóságot megszüntette, és az országgyűlés újra választhatott nádort. A törökök - kihasználva a meggyengült Habsburg-uralmat - 1683-ban Bécs ellen indultak, de az ostrom Magyarország török hódoltságának összeomlásához vezetett. 1686-ban felszabadult Buda, majd a magyarországi városok és várak. 1687-ben a sikerek hatására a pozsonyi országgyűlésen a magyar rendek lemondtak a szabad királyválasztásról és az Aranybulla ellenállási záradékáról. I. Lipót azonban a törökök felette diadalát ismét az abszolutizmus felújítására használta fel.
1690-ben véget vetett Erdély önállóságának is, és beolvasztotta a birodalomba. Az országos méretű elkeseredés az 1697. évi hegyaljai, majd az 1703-as tiszaháti felkeléshez vezetett, amely a Rákóczi-szabadságharcba torkollott. Közben XIV. Lajos francia király és I. Lipót között kitört a spanyol örökösödési háború (1701-1713). I. Lipót katonai erejét kénytelen volt megosztani, így döntő fordulatot hozó eredményt egyik hadszíntéren sem tudott elérni. Rendkívül vallásos uralkodó volt, a jezsuiták befolyása alatt állt élete végéig. Több nyelven beszélt, Innsbruckban, Olmützben (Olomouc) és Breslauban (Wroclaw) egyetemet alapított, jeles műgyűjtő és zeneszerző volt. 1667-ben megalapította a híressé vált spanyol lovasiskolát.
Idős korában egyre inkább ragaszkodott az általa kialakított, megmerevedett rendszerhez.
A szükségszerű változtatásoknak az útjában állt, ebből ellentéte származott az úgynevezett ifjú udvarral, amelynek élén fia, I. József állt.
A kiegyezés folyamatának befejezéseként történt a koronázás a Budavári Nagyboldogasszony templomban (Mátyás-templom), amivel együtt általános amnesztiát hirdettek az 1848-49-es szabadságharc emigránsai számára.
1973. szeptemberében a republikánus Richard Milhous Nixon, az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke belekeveredett a Watergate-botrányba, mivel előzőleg kijelentette, hogy a Fehér Háznak semmi köze nincs az ügyhöz. 1972. 06. 12-én Washingtonban a Watergate-irodaházban tetten értek öt férfit, amint a Demokrata Párt választási központjában lehallgató készülékeket szereltek fel.
Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy a betörők (hajdani FBI- és CIA-ügynökök) kapcsolatban álltak a Nixon újraválasztását szervező bizottsággal, majd a Fehér Ház megpróbálta eltussolni a botrányt. Nixon végül bevallotta, hogy tudott az ügyről, így a republikánus frakció azt ajánlotta, hogy mondjon le. 1974. 08. 09-én egy televíziós beszédében bejelentette visszavonulását. Utóda az alelnök, Gerald Rudolph Ford lett.