Nacionalizmusról a 19. század közepe óta beszélhetünk, bár kezdetei a
Francia Forradalomig nyúlnak vissza. Fontos szerepe volt és van a nemzetállamok kialakulásában és fennmaradásában. A közös eredetű, múltú, nyelvű, kultúrájú és identitású népcsoportok fokozatosan ébredtek rá az összefogás fontosságára, egyrészt saját biztonságuk védelme miatt, kívülről támasztott igények ellen, másrészt hatalmuk kiterjesztésére gazdaságilag, nemzetiségükben és létszámukban gyengébb szomszédaikra. Mindkét esetben a konfliktusok számos esetben háborúkhoz, sőt világháborúkhoz vezettek.

Különösen a második világháború óta fokozatosan átokszóvá vált a nacionalizmus szava és fogalma. A nacionalizmus helyét Kelet-Európában az internacionalizmus kísérelte meg átvenni, nyugaton pedig a kozmopolitizmus. Mindkettő meghirdette a nemzetállamok túlhaladott voltát, s azok lebontására törekedett. Korunkban a kozmopolitizmus előtt nyílt tér, mely a globalizmus és a baloldali vezetésű Európai Unió ideológiájává vált, s amelynek kiszemelt koncentrált támadásai alatt nemzetünk immár évek óta áll.

A nacionalizmus elleni internacionalista-kommunista küzdelem vonatkozásában a második világháború óta furcsa kétarcúságot lehet megállapítani. Magyarországon – már ami abból megmaradt az 1947-es Párizsi Békediktátum miatt, amely szinte pontos másolata volt az 1920-as Trianoni Békediktátumnak – még beszélni sem lehetett magyar összetartozásról, egységről, testvériségről, nemhogy az ismét elszakított országrészeken élő magyarokról, csupán a nagy nemzetközi proletár-
munkás-paraszt testvériségről. Egyszóval a nacionalizmus nálunk mindenfajta, mégoly halovány megnyilvánulása nemcsak hogy szigorúan volt tiltva, hanem még büntetve is!

Ugyanezen időben a szomszédos népeknél, ahol meghirdetve ugyanaz az internacionalizmus volt, mégis ezalatt nemhogy tovább élt, de virágzott a legagresszívebb nacionalizmus. Szlovákiában a hírhedt Beneš Dekrétumok jogfosztottá, kifoszthatóvá, elüldözhetővé és kollektív háborús bűnössé tettek egy millió magyart. A Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljáról legalább 50 ezer magyar férfit és nőt hurcoltak el kényszermunkára "malenkij robotra", akik közül évek múlva csak a töredéke tért haza. Jugoszláviában 40 ezer magyart mészároltak le a szerb partizánok, nem kímélve sem nőket sem gyermekeket – csupán azért mert magyarok voltak. Észak-Erdélyben a Maniu gárdisták ölték, fosztogatták s internálták a székely lakosságot. Aztán Ceauescu telepítette őket szerte, s románokkal telepítette be Erdélyt. 1949-ben a kolozsvári Babes-Bolyai magyar egyetemet államosították, azaz románná tették, s mi minden mást oroztak el az internacionalizmus jegyében: "ami a tied, az az enyém!"

Mindezt a népirtást, borzalmat és üldöztetést a győztes demokratikus hatalmak szó nélkül hagyták, elnézték, s ellene még a szavukat sem emelték fel!
Sokan remélték azt, hogy az 1989-es kelet-európai politikai változások egy igazságosabb világot fognak eredményezni, Azután, főleg amikor 2004-körül a Kelet-európai országok is csatlakoztak az Európai Unióhoz, különösen bíztató volt, hogy minden csatlakozó aláírt számos kötelező okmányt az emberi jogokkal, kisebbségekkel, és a nyelvhasználattal kapcsolatosan, de mindig csalódniuk kellett. Egy idő után arra kellett ráébredni, hogy az aláírt dokumentumok, a demokratikus jogok elismerése mellett, ámde a kozmopolita ideológia égisze alatt a magyarság ugyanolyan kisemmizett helyzetben maradt, mint az internacionalista-kommunista időkben.
Mintha semmi sem változott volna, s tényleg lényegileg nem is változott!
A nagy demokratikus elvek látszólagos elfogadása alatt ugyanaz a nacionalista magatartás érvényesül szomszédainknál mint azelőtt mindig is, lett légyen az királyi, kommunista és most a demokratikus berendezkedésü – a lényeg: az agresszív nacionalista magyarüldözést, megfélemlítés, felszámolás és beolvasztás, ha más eszközökkel is de változatlanul tovább folyik! Gondoljunk itt a jugoszláv belháború idején történt magyarüldözésekre, rátelepítésekre, a magyarlakta területek felhígítására és a meg nem szűnő magyarverésekre.

A Román uralom alatti Erdélyben a trükkök sorozatára, amellyel a székelyföld felszámolásán mesterkednek, a hagymakupolás terjeszkedésre, az új régiók felállítására, a területi autonómia megtagadására. Kárpátalján a feltámadt ukrán nacionalizmus okoz gondokat, nemcsak a magyar emlékművek meggyalázása miatt, hanem a magyarnyelvű oktatás megszorításával is. Szlovákia hírhedtté vált a magyar nyelv korlátozása, a magyarlakta területek elhanyagolása, a kettős állampolgárság engedélyezésének megtagadása miatt. Jellemző, hogy az Európai Unió a magyar utódállamok agresszív nacionalizmusa felett évek óta szemet huny, mintha mindez normális lenne, vagy elhanyagolható, legalább is a szőnyeg alá söpörhető.

II. rész