Rossz lelkiismeretük még agresszívabb nacionalizmusra tüzeli őket. Gondoljunk csak az Úzoni magyar katonatemető elfoglalására. A másik, a szövetséges nagyhatalmak, akik Trianont szemrebbenés nélkül engedték Clemenceaunak nyélbe ütni. Jóllehet hamar kiderült, hogy a magyarság és országa kíméletlen feldarabolása a korai kozmopolita nyugati vezető réteg valaha is a legindokolhatatlanabb, legdiktatórikusabb és legbarbárabb rémtette volt, amit a magyarok semmiképpen nem érdemeltek meg. Mindezt megtetézték, és megtetézik azzal, hogy 99 év alatt maguktól egy jottányit sem engedtek – legalább az elszakított Magyar részek autonőmiájával.

Ezt a magatartást az Európai Unió vezetősége is maradéktalanul örökölte. Nem feltűnő-e, hogy az 1990-es évek elején rab népek sora lett önállóvá ismét a Balti tengertől a Boszporuszig,  a magyar kérdésben azonban semmi nem változhatott? Pedig 1956-ban mi rántottuk le a leplet a Kommunizmus igazi arcáról, és 1989-ben mi vágtuk át a Vasfüggönyt, mégis – Trianon mindezideig  maradt!

Lehetséges, sőt valószínű, hogy a 2004-es keleti EU csatlakozások előtt, amikor mindegyik csatlakozóval – köztük utódállamainkkal – tárgyaltak a feltételekről, ezek bizonyára felvetették az Unión belüli szabad mozgás tételénél a feltámadó magyar veszélyt, azaz, hogy majd megkísérlik az elszakítottak bekebelezését. Biztosítékokat kérhettek e veszély ellen, amiket meg is kaphattak bizonyára a szerződés záradékában foglalt titkos egyezményekben. Innen érthető meg az EU erőlködő és átlátszó támogatása minden magyar ballib kormánynak, amely magyarellenes és kozmopolita volt! Innen érthető az utódállamok ma is meglevő agresszív nacionalizmusa, és ezekre az EU illetékeseinek mély hallgatása és csöndje, illetve a feltámadó magyar nacionalizmus miatti aggodalom, kákán is csomót keresés és fenyegetés.

Ami pedig a nacionalizmust illeti: manapság a még meglévő nemzetállamok ellen a globalizmus és kozmopolitizmus szellemében a nacionalizmus megszégyenítő megbélyegzését használják unos-untalanul, mintha az valami ördögtől való dolog lenne. Elfelejtik, elfeledtetik, s elrejtik az emberiség elől, hogy a nacionalizmusnak két fő válfaja van: az agresszív nacionalizmus, amely mások ellen tör, leigázva, alávetve és megsemmisítve azokat.  A 20-ik század története elégséges példát szolgáltat erre. A másik fajta pedig a defenzív, vagy védekező nacionalizmus, amely csupán védi, ami a magáé, ami az övé, amit nem adhat fel, mert az már önfeladás, megsemmisülés, eltűnés lenne! Fiatal ellenzéki korában ezt még a mai balos Konrád György is vallotta. Illyés Gyula szerint "Patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért". A defenzív nacionalizmusnak egyik korai megalkotója Kossuth Lajos volt, aki az 1848-ban, a szabadságharc kezdetekor felállított magyar katonaságot nem hadseregnek vagy haderőnek, hanem "Honvédségnek" nevezte, mert az a Haza védelmét szolgálta!

Az egészséges magyar nacionalizmus mint patriótizmus a modern időkben  már nélkülözhetetlen! 

I. rész