Hölgyek korcsolyával

Ambrus Attiláné, Dr. Kéri Katalin
egyetemi docens
(Honismeret, 1997/6.)

február 2.

A sporttörténeti szakkönyvek az európai korcsolyázás kezdeteit a XIII- XIV. századra teszik, amikor is a németalföldi lakosság sportolás vagy téli közlekedés céljából lábára csont, majd késõbb vas és fa kombinációjával készült korcsolyát kötött.
Magyarországon egészen az 1860-as évekig a korcsolyázás nem volt divatos sportág, a nõk körében pedig különösen nem. Az 1860-as évek végén - vélhetõleg a bécsi korcsolyázó-egyesület megszervezésének hírére - a magyar fovárosban is szervezkedni kezdett néhány fiatalember, hogy e sportágat meghonosítsa, elterjessze magyar földön (azaz jégen) is.
A nõk és ifjú leányok számára eleinte kifejezetten károsnak vélték eme testmozgás elsajátítását és gyakorlását. Persze, nem a korcsolyázó-egyesület alapítói, hanem egyes nevelõk, akik úgy gondolták, hogy a leányok letérnek az erény útjáról, ha lábukra korcsolyát csatolnak. Voltak orvosok is, akik azt harsogták, hogy a fiatal nõi szervezetnek árt a korcsolyázás, meghûlés és egyéb betegségek okozója lehet e sport, vagyis az egészségre ártalmas, ezért lányok számára kerülendõ szórakozás.
A városligeti tavon azonban "megtört a jég", egyre többen és többen merészkedtek a befagyott víztükörre. A korabeli újságok tudósításai szerint Eötvös József bárónak és két leánykájának is szerepe volt abban, hogy más nõk is korcsolyát csatoltak: a miniszter és gyermekei ugyanis jó példával jártak elõl, gyakorta látogatták a jégpályát. Eleinte a példa és a kiváncsiság inkább a férjes asszonyokat vonzotta a jégre, fõként az arisztokrata hölgyek körébõl. 1872-ben viszont a Vasárnapi Ujság egyik száma már arról számolt be, hogy a korcsolyásport a nõk körében teljesen elterjedt. Az újságíró szerint valószínûleg azért, mert ez a mozgásforma könnyûés kellemes idõtöltés.
Emellett biztosan több dolog is szerepet játszott abban, hogy a nõk egyre nagyobb számban keresték fel a jégpályákat. Egyrészt az egyesületek, pályák fejlõdése, kiépülése, a korcsolya tökéletesedése (a Halifax-rendszerû fémkorcsolyát felváltotta a vékony pengéjû acélkorcsolya), és a mûjéggyártás korszerûsítése.
A korcsolyázás külön ruhadivatot hívott életre. Az újságokban a korcsolyasporttal összefüggõírások tetemes részét teszik ki azok a rajzos tudósítások, melyeket a nõi olvasók számára írtak a párizsi, bécsi és pesti korcsolyázóruhákról. Türelmetlen hölgyek követeltek újabb és újabb modelleket az újságoktól, melyek olvasói levelekre válaszolva vadonatúj ruhák rajzait közölték.
Még a századvégen is gyakorta olvashatunk efféle híradásokat az újságokban, és az Ignotus által írt levelekbõl (melyeket "Emma asszony" névvel szignált a "Hét" címû lapban) még 1893-ban is kiolvasható, hogy a jégpálya megnyitására külön toilettet csináltattak az asszonyok, az "Emmához" hasonló polgárfeleségek is.
A nõk számára a korcsolyázás több volt, mint holmi sport. A fiatal lányok a jégpályán találkoztak hódolóikkal, a férjes asszonyok számára a jégpálya a társasági élet és a "divatbemutató" egyik színtere volt a múlt század végén.