Gondolatok tavaszelõn, avagy fecskék és bõröndök

február 24.

Február van megint, egyre korábban világosodik, a télikabátot is kiskabátra, dzsekire cseréltük már. Bár még az éjszaka sötétjébe csörög bele a vekker, legalább mire az utcára érünk, már világosodik, s a buszon utazva, már hunyorognunk kell, mert szemünkbe süt a nap.
Megvallom, ilyenkor nehezen viselem a bezárt városi, irodai életmódot, szívesen vágnék neki hét határnak. Sõt, pironkodva bár, de irigylem a költözõ madarakat, akik ilyenkor valami bizsergést érezvén szívük és szárnyuk táján, elõveszik és leporolják a bõröndöt, aztán átnézik a ruhatárat, mire is lesz szükség a másik hazában, ahová nyáridõn járnak.
A szalonkák korán jönnek. Talán már itt cikáznak erdeinkben. A fecskék egyre többször gondolnak haza, hogy vajon megvan-e még a fészkük, vagy szorgos munkával újat kell majd tapasztani a fiaknak. Az egyiptomi melegben sétálgató gólyáknak pedig hirtelen összefut a nyál a szájában, ha a hortobágyi békák ízére gondolnak.
Jönnek, mennek égi vándorutakon, néha a tengeren járó hajókon megpihenve, fáradtan, de kitartóan. Tudják, idõnként fáradságos munkával, nagy utakat megtéve jut csak haza az ember, akkor rak csak fészket, akkor nevelheti a fiókákat, hogy aztán megtanítsa õket is repülni.
Repülni, utazni persze lehet gondolatban is, soha nem járt tájakon, soha nem képzelt szépségek között. Meg aztán itt a tévé, az Internet, csak úgy ontja magából a szebbnél szebb képeket. Ilyenkor az ember roppant kicsinek és esendõnek érzi magát. Annyi szépség van a világon, és õ még olyan keveset látott belõle. Pedig dolgozott is, gyereket is nevelt, mégsem látta a piramisokat, mégsem ért keze egy kanadai mammutfenyõ törzséhez, s nem látta a naplementét a hawaii tengerparton.
Nehéz is a madárnak, meg könnyû is. Néha szeretném autóstoppal bejárni a világot, de nem merem. Meg aztán már családom is van. Nyugaton ilyenkor, harminc és negyven között persze már nem gond az utazás. A magyarok meg keresik a lehetõséget, az olcsó szállást (turista vagy ifjúsági hoteleket, campinget) viszik a hátizsákot, a konzerveket, vagy otthon maradnak. Esetleg a gyereket elküldik egy-két hétre a vidéki nagymamához, már ha van ilyen, és vállalja a csemetét…
Szóval a napsütés mellett is elfog néha a keserûség. De azért örülök, hogy süt a nap, jön a tavasz, hamarosan a nyár is. Örülök, hogy nemsokára megérkeznek a fecskék. Többen persze, mert mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat. Talán egyszer nálunk is, nekünk is nyár lesz.