Anyai levél
Miska János

április 27.

A Kedves jó Gyermekeim!
Kicsit késve válaszolok leveletekre. Nagyon sok dolgom volt, a lakást rendbe tettem, szépen kimeszeltem, kívül is, belül is. Gyönyörûen sikerült, olyan fehér, mint a kréta. Ezt már régen készültem volt csinálni, de Károly öcséd hívott, telefonon, s kért, hogy ne bajlódjam vele, pláne ha el akarjuk adni a házat, hogy felköltözhessek hozzájuk Pestre. Majd hazalátogatnak Margitkával, s õk kimeszelik.
De nem sajnálom rá a srtrapát, nem kell szégyenkeznem miatta, ha tényleg eladnám. Elég kopott volt már, leginkább a konyha. Hiába takarítottam, nem mutatta a tisztaságot, mert a fal nem volt elég fehér. Most bezzeg öröm látni, Még az ablakrámát kell kifestetni. Arra majd fogadok kõmûvest. Nem tartottam én a házat tisztátlanul soha. Mióta mind elszakadtatok kislányom, nincs aki szemeteljen. Nem semmiért kaptam dicséretet, meg oklevelet. A mi utcánkban egyedül Kepics Paliék kaptak hasonlót. Jártak, Julikám, vagy hatan. Jöttek be, - Jó napot adjon Isten - köszöntek. - Bocsánat a zavarásért, Teruska néni, de tisztasági verseny ügyben járunk.
Bár váratlanul jöttek, nem lepõdtem én meg. Nagyon szép az oklevél ezt meg is tartom emlékbe. Hátha ti is hazalátogattok a közeljövõben.
Elfogott a sírás, drága jó gyermekeim, amikor az anyák napjára írott szép leveled olvastam. Sírtam a boldogságtól, mert egyetlen gyermekem sem feledkezett meg rólam ezen a szép napon. Vasárnap hívtak a szomszédasszonyok az ünnepségre, de nem mentem el, mert ott is elfogott volna a sírás, hogy az én áldott jó gyermekeim ilyen távol vannak tõlem. De én már öreg vagyok, nekem az is boldogságot jelent, ha szépet hallok rólatok.
Örömmel olvastam, hogy beköltöztetek saját házatokba. Olyan szépen leírtad, hogy a portán hatalmas, évszázados fenyõk vannak, a nagy ablakaitok meg az Ottawa folyóra néznek. Hát ennyi küzdelem után megérdemlitek a jó életet. Te is sokat törted magad a tanulással, ott meg Miklósnak is segítettél, hogy megszerezze a mérnöki oklevelet.
Vasárnap misét mondattam apátokért, szerdán meg értetek. Szegény apátok emlékére feketével takarták le az ikonosztáziont, s felvette Sebella tisztelendõ úr a gyármiseruhát. Mikor a tengeren túlra szakadt gyermekeinket említette, mindenki sírt a nagy templomban. Utána elmentem a paplakra, sokáig beszélgettünk, érdeklõdött irántad is. Említette, hogy te is írtál neki szép hosszú levelet, s nagyon restelli, hogy még nem válaszolt. De öreg már szegény.
Tudja, Hornyákné _ mondja - , fiatalabb koromban egy gondolat volt a levélírás. Most meg nem tudom, mi ütött belém.
Hát van neki is elég baja. Mint emlékszel, az Öcsi fiát a megszállás alatt, Nyíregyházáról hazajövet megölték a kószáló orosz katonák. Most meg Otti elmegyógyintézebe került, valami furcsa betegséggel. Még talán itthon voltál te is, amikor szegény fiú üldözési mániában felmászott a paplak tetejére, s kiabált, õt üldözik!
Azután templomba se nagyon járnak a hívek. Nem úgy, mint a ti gyerekkorotokban. Akkor bezzeg tömve volt még a cinterem is. Kérdezett a nagyságos asszony is.
- Oh, Hát még tetszik rá emlékezni?
- Jé, hát már hogyne emlékeznék Julikára! Õ volt a legokosabb kislány a faluban. Vannak már gyerekei?
- Nincsenek - mondtam. - Készülnek örökbe fogadni.
De emiatt ne essetek kétsége, kislányom. Nálunk is két évre jött Emmike. Lehet olyan eset is, ha-nyolc évig kell várni. Csak vigyázz nagyon az egészségedre. Tudom, Miklós jóravaló férj, megbecsül téged. Nehéz gyermekkora volt neki is, a háború után, mint írod, TBC-s lett. Még a széltõl is óvjátok egymást abba az áldott jó Kanadában.
Különösebb újság nincsen. Szombaton haza jöttek Emmikéék is. Vett Vince szép új kocsit. Vittek engem is mindenhova. Elmentünk a máriapócsi nagybúcsúra. Meggyóntunk, megáldoztunk, még Vince is. Fogadalmat tett, ha sikerül megszereznie a hajtási engedélyt, meggyón, megáldozik. Hát megjön neki is a jobbik esze öregségére. A kis Vince itt töltötte velem a nyarat. Nagyon jó gyerek az, csak kicsit csintalan. Sportból nagyon jól áll, dicséri a tornatanár. De tanulni nem szeret.
Én elég jól vagyok. A karom már beforradt, csak néha hasogat a csont benne. Bajlódok a házhellyel, ahova építettünk. A sógorok, Jóska és János zaklatnak, hogy miért építettünk ide?! Teremtõm, hát nagyapád engedélyt adott rá. Kérte szegény apátokat, hogy építsen rá, mert el akarja venni a tanács orvosi rendelõnek. Most meg itt rágják a fejem. Különösen Jóska kiabál, ha felönt a garatra.
- -Bevasalom rajtad, még a tíz évi használatot is!
Nagyon fáj, gyermekeim, hogy apáddal úgy elbántak. Mert nem nagyon szerették. Irigyek voltak rá. Õ szegény sorsból jött, de dolgos volt. Apó a másik két vejére egybõl ráiratott tíz-.tíz katasztrális holdat, apádnak meg csak használatra adta át.
Nagyanyád is nyûgös, már biztos nem soká húzza szegény. Felváltva vagyunk mellette, Erzsikével és Mariskával. Éjjel nem alszik, minket se hagy nyugton. Nappal fenn poroszkál, az aprójószággal bibelodik. Éjjel minden eszébe jut. Siratja nagyapátokat, sajnálja apátokat. Nagyon bántja, hogy úgy kezelték, mint egy szolgalegényt.
- Mama - biztatom, - ezen már ne bánkódjék.
- Jaj, dehogy nem, dehogy nem - sóhajtozik. - Csak apó ne verte volna szegény fiúra az asztalt, a pulyák fülehallatára.
- Mihály megbocsátott neki ezért. Mihály mindenkinek megbocsátott.
Mama csak sírt, mint az árva gyermek. - Mihály a karosládára dölt,: Menjen innen, mondta sírva. Árva vagyok, senkim sincsen…
Ezen mind a ketten sírtunk. Nagyon fáj, gyermekem, hogy nem álltam ki az apátok mellett. Részben a rossz emlékek miatt is szeretnék szabadulni a faluból. De nem lehet megválni a földtõl, nem kell senkinek, még haszonbérletbe sem. Mennyit gürcöltünk, spóroltunk éveken át, most meg semmi értéke nincsen a mi munkánknak. Még a nagyszõlõnek sem.
De nem panaszkodni akarok, gyermekeim. Megnyugtat, hogy nektek jobb életetek lesz, mint nekünk volt. Szeressétek egymást ott az idegenségben. Most megint könnybe lábad a szemem a boldogságtól. A borítékba a kiskertbõl az elso préselt virágot nekem küldtétek. Édes jó kislányom, nem tudok elég hálát adni az Istennek, hogy ilyen szeretõ, gondolatteljes gyermekkel áldott meg. Megkaptam a pénzt is. Ne költségeskedjetek rám, hisz volt elég kiadástok a házra.
Most be is fejezem. Maradok sok szeretettel, csókollak benneteket,

Édesanya