Mozart és Szakcsi Lakatos

április 2.

Rendkívüli élményben volt része a zenebarát közönségnek március 23-án. A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Úri huncutságok címen meghirdetett ifjúsági hangversenyen eloször Haydn, majd Beethoven muzsikája után valódi csemege következett: Mozart Koronázási zongoraversenyének eloadásában közremuködött Szakcsi Lakatos Béla, az ismert jazz-zongorista.

Mint a muvész elmondta, régi szerelme a klasszikus zene, de mivel igazi világa az improvizáció, tanulmányai után a jazzmuzsika felé fordult.

Mostanában divatos irányzat világszerte, hogy jazz-zenészek klasszikus muveket adnak elo, illetve közremuködnek eloadásukban. Erre jó alkalom Mozart, aki annak idején gyakran nem jegyezte le kottán saját zongoraszólamát, mondván, hogy o úgyis tudja, mit kell játszani. Ily módon remek alkalom nyílik az improvizáció mestereinek, hogy a zenekar kíséretével valami egészen eredetit hozzanak létre. Szakcsi Lakatos Béla saját bevallása szerint eddig még nemigen állt közönség elé ezzel a stílussal, bár mintegy tizenöt-húsz éve tanulmányozza a klasszikus szerzok muveiben eloforduló improvizációkat.

Eddig a magyarázat. Ami azonban következett, az szinte hihetetlen, és természetesen teljesen leírhatatlan. Elindult Mozart lakkcipoben, fehér harisnyásan, parókában, sétapálcával, aztán hirtelen elragadta a forgószél, felrepült a magasba, táncolt egy tisztáson, keleti udvarokba tévedt, aztán megint kopogott az úton a lakkcipo, végig a bécsi utcán, robogtak a hintók, aztán megint a forgószél, mely elröpített minket valami izgalmas, keleti világba, hogy aztán ismét visszatérjen a parókához és a díszmenethez. Mindez valami varázslatos egységben, mintha egy sosem hallott mesét mondanának.

Döbbenetes volt a hatás. A közönség (néma csendben ülve - ami tekintettel arra, hogy ifjúsági koncert lévén sok gyerek és ifjú ember volt jelen - nem számít általános jelenségnek) idonként észbe kapott és visszacsukta leesett állát, a zenekar (a Nemzeti Filharmonikusok Hamar Zsolt vezényletével) csupa figyelem, fül és mosoly, hitetlenkedo ámulat mindenütt, s a végén a hatalmas taps, mely nem engedte el a mestert, hanem újrázásra kérte. Pironkodva be kell vallanom, hogy Mozart nem a kedvencem, és a jazzért sem rajongok igazán, de most boldog vagyok, hogy családommal együtt részese lehettem ennek a fantasztikus élménynek. Két géniusz találkozott itt a zene különbözo területeirol, s úgy tunt, kiválóan értik egymást. via